Bezár

Internet

2019.

|<(1) <(1) 2 3 4 5 6 (7)> (8)>| 
2019. július 10.
6 perc

Belátható időn belül, saját szakterületükön úttörő felfedezéseket tettek a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központjának orvosai és kutatói. A lapunk által bemutatott eredményeik nemcsak a magyar egészségügyre, de a világ betegellátására is hatással lesznek.

2019. július 09.
1 perc

Jól vizsgázott a szegedi csapat megújult járműve a Shell Eco marathon-versenyen. Seres Imre, a STECO szegedi csapat kapitánya a Rádió 88-nak elmondta, bár nem sikerült megtenniük az előzetesen kitűzött 300 kilométert 1 kWh energia felhasználásával, a 214 kilométerrel is nagyon elégedettek. Hozzátette, külön öröm volt, hogy a másik két magyar csapattal ilyen jól tudták egymást segíteni a versenyen.

2019. július 09.
1 perc

A kormány adja a pénzt a Szegedi Tudományegyetem új atlétikai centrumjára. A Szegedi Tudományegyetem Hattyas sori sportközpontjában 1,6 milliárd forint kormányzati támogatásból alakítanak ki modern, nemzetközi szabványoknak megfelelő atlétikai centrumot. A kivitelezési munkálatokat várhatóan jövő év elején kezdik.

2019. július 04.
1 perc

Több magyar egyetemen hagyomány a sikeres záróvizsgát szökőkútba ugrással ünnepelni. Ez a különös szokás jelen van többek között a miskolci, a szegedi és a debreceni egyetemen is.

2019. július 04.
3 perc

A világon elsőként dolgozott ki a könnymirigy-vezetékrendszer működésének tanulmányozására alkalmas, így a száraz szem sikeres kezeléséhez hozzájáruló módszereket a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) szemészeti klinikájának kutatócsoportja.

2019. július 04.
2 perc

A Szegedi Tudományegyetem nyolcadik alkalommal rendezi meg a Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyt. Az ország egyik legrangosabb tanulmányi versenyén a diákok a tudásukról való számadás mellett szakmai programokon is részt vesznek: meghallgathatják egy Nobel-díjas tudós előadását, és a szegedi egyetem legmodernebb laborjaiban találkozhatnak az SZTE vezető kutatóival. A versenyt november 5-6-án rendezik meg, a jelentkezési határidő szeptember 15.

2019. július 04.
2 perc

Hatalmas színpad, nyüzsgő fiatalok és kék plasztik kártyák – ez jellemezte a július 3-i Érettségit Záró SZTE Utcabált. A Szegedi Tudományegyetem hallgatóinak és leendő gólyáinak kulturált szórakozásáról – többek között – a Brains zenekar és a SunCity Brass gondoskodott.

2019. július 03.
4 perc

A neurológiai betegségekre ható nanokapszulába zárt speciális hatóanyagot fejlesztettek ki a Szegedi Tudományegyetem professzorai. A vér-agy gáton áthatoló kapszula több millió ember életére lehet pozitív hatással, azonban ahhoz, hogy patikában kapható gyógyszer készüljön az alapkutatásra épülve, még több évre, és nem utolsósorban rengeteg pénzre van szükség.

2019. július 01.
4 perc

Szeged - Rovó László lendületváltást tűzött ki célul egy évvel ezelőtt, amikor megválasztották a Szegedi Tudományegyetem rektorának. Úgy tűnik, vállalásai sorra valósulnak meg: számos egészségügyet érintő fejlesztés indult meg ebben az évben, és jelentős nemzetközi kutatásokban is részt vesz az egyetem.

2019. július 01.
3 perc

Első alkalommal van magyar elnöke a Latin-Amerika és Karibi Tanulmányok Nemzetközi Szervezetének. A FIEALC elnöki tisztét Dr. Lénárt András, az SZTE BTK Hispanisztika Tanszék adjunktusa két évig tölti be. A FIEALC első alkalommal rendezte meg világkongresszusát Magyarországon, a szakmai találkozóra a világ 33 országából mintegy 400 résztvevő érkezett.

2019. július 01.
1 perc

A legújabb Bolyai-ösztöndíjasok 11 százaléka a Szegedi Tudományegyetem kutatója – derül ki az intézet honlapján közzétett információkból. A PhD-n túljutott legkiválóbb fiatalokat segíti a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj, melyet az MTA alapított 1996-ban. Az egy, két vagy három évre szóló anyagi támogatást idén 151 fiatal, köztük 17 kutató az SZTE munkatársaként nyerte el. A kutatók közül 12 hallgató Bolyai-oklevelet, 1 tehetség MTA Bolyai-emlékplakettet is kapott.

2019. július 01.
2 perc

A világon elsőként dolgozott ki a könnymirigy-vezetékrendszer működésének tanulmányozására alkalmas, így a száraz szem betegség sikeres kezeléséhez hozzájáruló módszereket a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) szemészeti klinikájának igazgatója, Tóth-Molnár Edit - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.

2019. június 28.
2 perc

Geotermikus rendszerek gazdaságosabb létesítését és hatékonyabb üzemeltetését szolgáló megoldásokat dolgozott ki az ilyen kutak fúrásával foglalkozó Hansa-Kontakt Inv. Kft. és a termál rendszereket üzemeltető Geotermikus Szolgáltató Kft.

2019. június 28.
2 perc

Megkapták diplomájukat a mérnöki kar végzősei a TIK-ben. Az SZTE mérnöki karán hagyomány, hogy a ilyenkor kitüntetéseket adnak át, például a díszpolgári címet. Ezt Latorczai János, az országgyűlés alelnöke vehette át, akinek eredeti szakmája gépészmérnök.

2019. június 27.
4 perc

Az Európai Bizottság június 26-án jelentette be, hogy melyek azok az Európa különböző részein működő felsőoktatási intézmények, amelyek az első „európai egyetemi” szövetségek részét képezik. Ezen intézmények révén az európai felsőoktatás minőségi szempontból javulni fog és vonzóbbá válik, valamint fokozódik az intézmények, a diákok és a dolgozók közötti együttműködés.

2019. június 27.
2 perc

A másfél éve indult EURBAN-PREX nemzetközi projektnek köszönhetően most már Szegeden és hamarosan Újvidéken is városrészenként pontos adatokat kaphatunk arról, milyen extrém időjárási körülmények jellemezték az elmúlt néhány hónapot, illetve előre jelzi a rendszer, mire számíthatunk a jövőben.

2019. június 27.
2 perc

Magyarországon egyedülálló, a mikroorganizmusok komplex vizsgálatához kapcsolódó kutatás-fejlesztési központot hoztak létre a Szegedi Tudományegyetemen - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.

2019. június 27.
2 perc

A „Te már szinte SZTE-s vagy” kezdeményezés célja, hogy azok a középiskolások, akik a továbbtanulásnál megjelölték a Szegedi Tudományegyetemet, már a nyár folyamán megismerjék az intézményt és az egyetemi életet. Az SZTE+ kártyával rengeteg kedvezményt vehetnek igénybe a diákok, akiket külön rendezvényekkel és július 3-án Brains-koncerttel várnak Szegeden.

2019. június 27.
4 perc

Egészségünkért nyolcvan százalékban mi vagyunk a felelősek, kellő prevencióval a cukorbetegséget is megelőzhetjük, amely egyébként már népbetegség. Ma már modern eszközök segítik a diabéteszeseket, ilyen például az inzulinadagoló pumpa vagy a folyamatos vércukorszint-monitorozás. Az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ elnöke, Németh László szerint a táplálkozásra is ügyelni kell, a szegedi klinikákon is ezt az újfajta étkeztetési modellt honosítják meg.

2019. június 26.
2 perc

Latin Amerika és a Karib térség nagykövetei, kutatói és oktatói találkoznak a héten Szegeden. A városunkban tartott nemzetközi konferencia célja, az együttműködésen és eszmecserén túl a felsőoktatási intézmények közötti kapcsolatok elmélyítése.

2019. június 26.
3 perc

Három magyar csapat, győri és szegedi egyetemisták, valamint kecskeméti középiskolások is megmérkőznek járműveikkel a Shell Eco-marathonon.

2019. június 26.
4 perc

Valaha szántóföld volt, ma több ezer növény otthona, köztük védett, ritka fajoké is. A béke és nyugalom szigete, ahol a gyerekek is szuperül érzik magukat.

2019. június 26.
2 perc

A nanotechnológia és a fotokatalitikus eljárások ötvözésével olyan víztisztító berendezésen dolgoznak a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE), mely milliók életére lehet kihatással a jövőben: kivonja a szennyezés jó részét a vízből. A kutatók úgy tervezik, idén novemberben előállnak a prototípussal.

2019. június 25.
3 perc

A nanotechnológia és a fotokatalitikus eljárások ötvözésével olyan víztisztító berendezésen dolgoznak a Szegedi Egyetemen, mely milliók életére lehet kihatással a jövőben. Mint ismert: a világ édesvíz készleteit a mezőgazdaság, az ipar, és a polgári túlhasználás és kibocsatás egyaránt veszélyezteti, mert az emberi tevékenység különbőzőféleképpen, de szennyezi a vízkészleteket. Az indiai Amity (Noida) Egyetemmel közösen az SZTE kutatói olyan berendezés prototípusának kifejlesztésén dolgoznak, amely képes lehet a nyugati világban a mezőgazdaság és a 3. világban például a textilipar szennyező anyagait eltávolítani az édesvizekből.

2019. június 25.
1 perc

Hatodik alkalommal rendezi meg közösen a Szegedi Levendula Napokat a Füvészkert és a Kulturális Iroda. Június 29-én, szombaton és 30-án, vasárnap reggel 9 órától kézműves termékekkel, ismeretterjesztő előadásokkal, koncertekkel, tánccal és színházi műsorral várják az érdeklődőket minden korosztályból.

2019. június 25.
2 perc

Több mint 630 millió forint vissza nem térítendő támogatásból alakítottak ki kutatás-fejlesztési centrumot a Szegedi Tudományegyetemen. A hazánkban egyedülálló központ lehetőséget teremt élenjáró alap- és alkalmazott kutatási projektek megvalósítására, szinergizálva az élettudomány és a biotechnológia meghatározó kutatási célkitűzéseivel.

2019. június 22.
1 perc

A Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint az idei állami költségvetésben szereplő Központi Maradványelszámolási Alap terhére 12 milliárd 273 millió forintot csoportosított át a kormány.

2019. június 21.
3 perc

Kutatások igazolták annak a vér-agy gáton átjutó gyógyszermolekulákat tartalmazó nanomedicinás kapszulának a hatékonyságát, amelyet a Szegedi Tudományegyetem professzorai, dr. Dékány Imre és dr. Vécsei László fejlesztettek ki. Az elsősorban neurológiai problémákra ható gyógyszermolekulák, fájdalomcsillapítók nanokapszulás bejuttatása a központi idegrendszerbe több millió ember életére lehet pozitív hatással. A szabadalmaztatás alatt álló fejlesztéshez hasznosító partner kerestetik.

2019. június 21.
2 perc

Több elemből álló, hálózatra kapcsolódó napelemes rendszert telepítettek a Szegedi Tudományegyetemen. A „Fotovoltaikus rendszer kialakítása a Szegedi Tudományegyetem villamosenergia ellátásának céljából” című pályázat több mint 100 millió forint támogatást nyújtott a rendszer kiépítésére. A fejlesztés hozzájárul a megújuló energiaforrás felhasználás növeléséhez és az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentéséhez.

2019. június 20.
1 perc

Szándéknyilatkozatot írtak alá kettősdiploma-együttműködésről a Szegedi Tudományegyetem és a kunmingi Yunnan Egyetem (YNU) Gazdaságtudományi Karainak képviselői.

2019. június 19.
1 perc

Újra versenybe száll a Szegedi Tudományegyetem STECO csapata az idei Shell Eco-marathon Europe-on, amit július 1-5. között rendeznek meg London külvárosában.

2019. június 19.
1 perc

Ismét a világ vezető egyetemei közé került a Szegedi Tudományegyetem. A Quacquarelli Symonds (QS) 2020-as ranglistáján az 501-510. helyen végzett az SZTE. Ez a pozíció magyarországi viszonylatban a legjobbnak számít.

2019. június 19.
1 perc

A houstoni székhelyű The Methodist Hospital – Texas Medical Center mellett a Keck School of Medicine of the University of Southern California is várja szakmai gyakorlatra a Szegedi Tudományegyetem végzős orvostanhallgatóit. A többi közt sebész- és neurológushallgatók is mehetnek.

2019. június 18.
1 perc

Sok mikroműanyag lehet a hazai folyók üledékében, ami a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói szerint jelentős környezeti kockázattal járhat – tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.

2019. június 18.
2 perc

Program indult kedden a Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikán annak érdekében, hogy egyre több édesanyja álljon át az anyatejes táplálásra, ehhez pedig minden feltételt megteremtenek a Korábban Érkeztem Alapítvány közreműködésével. Az egészségügyi dolgozók képzésben vesznek majd részt, míg az anyukák a szülést megelőzően megtanulják, hogyan kell szoptatni.

2019. június 17.
1 perc

Többezres nézőszámmal zárta a tavaszt a Pedagógiai esték című sorozat Szegeden. Porkoláb Mihály, az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar munkatársa a Rádió 88-nak elmondta, a 15 előadáson összesen 6600 néző vett részt, amely hűen tükrözi a Mentor(h)áló sorozatának népszerűségét. Kiemelte, a nyári szünet után, ősszel újabb 9 izgalmas estre várják az érdeklődőket.

2019. június 17.
1 perc

Magyar szakos kínai hallgatók évzáró ünnepségét tartják június 19-én, szerdán 11 órakor az SZTE központi épületének földszinti ötös termében.

2019. június 14.
2 perc

Az SZTE kutatói a mikroműanyagok mennyiségét mérik a hazai folyók üledékeiben.

2019. június 13.
2 perc

A Kiskunság és Észak-Vajdaság területén található vizes élőhelyek jobb, természetvédelmi célú kezelésére dolgoznak ki megoldásokat magyarországi és vajdasági szakemberek – tájékoztatta a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.

2019. június 13.
1 perc

Több mint egymilliárd forintból kétszeresére bővítik a szegedi fül-orr-gégészeti klinikát. Az évente százezer pácienst kezelő klinika több szakterületen is közép-európai ellátási központ.

2019. június 12.
1 perc

A Szegedi Tudományegyetem egyik fejlesztése is bekerült a RegioStars Díj jelöltjei közé. Az intézmény azt írja honlapján: a brüsszeli innovációs díj jelöltjei közé öt kategóriában mintegy 200 projekt jutott be. Az SZTE az egészségügyi szolgáltatások korszerűsítése kategóriában van jelen, a személyre szabott implantátum és navigációs sebészeti eljárással. Ahhoz, hogy az eljárás ne csak jelölt, hanem díjazott is legyen, július 9-ig lehet szavazni.

2019. június 12.
2 perc

Együttműködési megállapodást kötött a Szegedi Tudományegyetem a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központtal. Az SZTE mezőgazdasági karának hallgatói és kutatói elméleti és gyakorlati képzéseken vehetnek rész, az egyetem munkatársait pedig bevonják egyes kutatási és szakmai tevékenységekbe.

2019. június 11.
1 perc

Idén is folytatódik a Befutó Gyakornoki Program a szegedi Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszéken: összesen tizenhárom szervezet, vállalat kínál gyakornoki lehetőséget a kommunikáció szakos hallgatóknak.

2019. június 11.
2 perc

Nyugat-európai színvonalú ambulancia, modern műtők és kétágyas kórtemek kapnak majd helyet a Szegedi Tudományegyetem fül- orr-gégészeti klinikájának új épületében. A több mint 1 milliárd forintos, kormányzati támogatásból megvalósuló beruházást májusban kezdték el, kedden az új szárny alapkövét is letették.

2019. június 09.
1 perc

Új szárnyakkal bővítik a Szegedi Gyermekgyógyászati Klinika főépületét. Fendler Judit, a Szegedi Tudományegyetem kancellárja a Rádió 88-nak elmondta, a beruházással a gyermeksürgősségi ellátást, valamint a gyermekpszichiátriai kezelést szeretnék korszerűsíteni és pótolni. Hozzátette, a szerződés megkötése után, legkésőbb jövő év elején, de reményeik szerint már hamarabb át tudják adni a területet a kivitelezőnek.

2019. június 08.
2 perc

Az Európai Unió által támogatott U-Multirank rangsorban ismét jó helyezést ért el a Szegedi Tudományegyetem. A nemzetközi rangsor 96 ország felsőoktatási intézményét, köztük 15 magyarországi egyetemet értékelt, több mint 30 indikátor szerint. Az SZTE a tudástranszfer területén teljesített a legjobban.

2019. június 07.
1 perc

Kínai egyetemmel kötött együttműködési megállapodást az SZTE. Rovó László rektor a Rádió 88-nak elmondta, a Hebei (höbej) mezőgazdasági egyetemmel kötött szerződés az oktatás, a kutatás és a felsőoktatási csereprogramok területén is megnyitja a lehetőségeket a két fél számára. Emellett a közös tudományos programok és kurzusok kidolgozásának, az intézmények közötti oktatói és hallgatói mobilitásnak, valamint a vendégoktatók fogadásának is teret ad az együttműködés.

2019. június 06.
4 perc

Az emberi hatásra bekövetkező klímaváltozás és a biológiai sokféleség drámai csökkenése következtében egyre növekszik a veszélyeztetett fajok száma és csökken a fajok élőhelye. Az SZTE Ökológiai Tanszéke határon átnyúló projektjében a Palics–Ludas vízgyűjtő vizes élőhelyeinek fenntartható kezelésére dolgoz ki módszereket, ezzel is megakadályozva vagy lassítva olyan ritka, különösen védett fajok kipusztulását, mint a réti csík, a lápi póc és a vidrafű.

2019. június 05.
1 perc

Összesen több mint 5 ezer négyzetméterrel nő meg az egyetemi intézmény alapterülete.

2019. május 30.
1 perc

Négymillió forint értékben egyedi plédekkel, speciális babafészkekkel, valamint inkubátortakarókkal segíti a Szegedi Tudományegyetem Gyermekgyógyászati Klinikát a Richter Gedeon Nyrt. támogatásával a Korábban Érkeztem Alapítvány - jelentették be csütörtökön az intézményben.

|<(1) <(1) 2 3 4 5 6 (7)> (8)>| 

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek