Bezár
SZTE Felnőttképzési Központ

SZTE Felnőttképzési Központ

2015. január 20.
4 perc


Felnőttképző nyilvántartási szám (bejelentés alapján): B/2020/000676

Felnőttképző nyilvántartási szám (engedély alapján): E/2020/000079

 

A 2013. évi LXXVII. felnőttképzési törvény alapján a Szegedi Tudományegyetem Szenátusa 2014. január 27-én 36/2014. számú határozatában Felnőttképzési Központot létesített a jogszabályokban meghatározott feladatok és hatáskörök ellátására.

 

Az SZTE Felnőttképzési Központ a Rektori Hivatal szervezeti egységeként biztosítja a felnőttképzés szakmai, tartalmi, szervezeti feladatainak összehangolását, koordinálja a bejelentés és engedély alapján folyó felnőttképzési tevékenységek folytatásához szükséges belső, intézményi és a jogszabályban megszabott központi nyilvántartások, adatbejelentések vezetését, valamint ellátja a felnőttképzés intézményi ellenőrzését, minőségbiztosítását.

 

Az SZTE Felnőttképzési Központ felügyelete alá tartozik minden olyan a Szegedi Tudományegyetemen nem felsőoktatási rendszerben, és nem köznevelési rendszerben folyó képzés, amelyet a felnőttképzésre vonatkozó jogszabályok rögzítenek. Minden olyan szervezett célirányos kompetenciakialakításra és kompetencia-fejlesztésre irányuló, szervezetten megvalósuló – a Szegedi Tudományegyetem alapfeladatába nem tartozó – oktatás, képzés, vagy egyéb felnőttképzési szolgáltatás, melynek résztvevői nem állnak a képző intézménnyel tanulói vagy hallgatói jogviszonyban.

 

Élén az igazgató áll, feladatát az oktatási rektorhelyettes felügyelete mellett, és az oktatási igazgatóval együttműködve látja el, ügyrendjét a vonatkozó jogszabályok és szenátusi határozatok alapján maga állapítja meg.


Mi számít felnőttképzésnek?

A Kormány 2019-ben döntött a felnőttképzési rendszer megújításáról, a felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. törvény (továbbiakban: felnőttképzési törvény) módosításáról. Újítás a felnőttképzési törvény módosításában a felnőttképzés fogalma. Szélesebb tevékenységi kör kerül bele a „felnőttképzési tevékenység” halmazába és válik a képző a szolgáltatása alapján bejelentésre kötelezetté. A felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. törvény 1. § (1) bekezdésének a) pont ab) alpontja alapján a törvény hatálya kiterjed a szervezett célirányos kompetenciakialakításra és kompetencia-fejlesztésre irányuló, szervezetten megvalósuló oktatásra és képzésre. A törvény 2. § 7. pontja alapján kompetencia alatt olyan ismeretek, készségek és képességek összességét értjük, amely által a személy egy adott területen képes meghatározott döntésen és a megvalósításon alapuló eredmény elérésére.

A fenti három elemnek tehát együttesen kell érvényesülnie ahhoz, hogy felnőttképzési tevékenységnek minősüljön egy szolgáltatási tevékenység: 1. szervezettség, 2. célirányosság, 3. kompetenciaalakítás vagy fejlesztés.

Mi nem számít felnőttképzésnek?

Azonban ez nem jelenti azt, hogy minden képzést vagy oktatást nyújtó szolgáltató valamennyi tevékenysége automatikusan felnőttképzési tevékenységnek minősül. A továbbiakban ismertetett példák célja azon kritériumok és alapelvek bemutatása, amelyeket célszerű végiggondolni a tevékenység kategorizálásakor. Amennyiben a képzést folytató ezek után is bizonytalan saját tevékenysége kategorizálásában, javasoljuk az SZTE Felnőttképzési Központ megkeresését.

A mellékelt letölthető példatárban a felnőttképzési törvény definíciója alapján, annak szellemiségét követve bemutatjuk, hogy a szolgáltató tevékenység mely esetekben nem számít valószínűsíthetően felnőttképzési tevékenységnek.

Hol kell képzési adatokat szolgáltatni?

A 2020. szeptember 1-től elindított képzések esetében az új Felnőttképzés Adatszolgáltatási Rendszerébe (FAR) kell a képzőknek a képzésekről adatokat szolgáltatniuk. A FAR rendszer létrehozása eredményeként a korábbi szétszabdalt adatszolgáltatási rendszer helyébe egycsatornás, teljesen digitális rendszer lépett, amelyben egy-egy képzés regisztrációja nem vesz igénybe többet néhány percnél. A FAR rendszerbe ügyintézői jogosultságot a Felnőttképzési Központ vezetőjétől lehet igényelni.



A felnőttképzési tevékenység áfamentességének feltételei
Az Áfa törvény – 2020. január 1-jétől hatályos – módosított előírásai szerint a felnőttképzési törvény hatálya alá tartozó képzés vagy oktatás keretében nyújtott egyéb oktatás körébe tartozó szolgáltatás – a nyelvi képzés kivételével – az alábbi feltételek együttes fennállása esetén tekinthető adómentesnek:

  • a szolgáltatást nyújtó adóalany felnőttképzőnek minősül és szolgáltatását e minőségében nyújtja,
  • felnőttképzési tevékenységét bejelentette vagy engedély alapján végzi,
  • a nem engedély alapján végzett oktatás, képzés jogszabály alapján szervezett.

A fentiek alapján áfamentesen indítható képzések:

  • az engedély alapján folyó képzések,
  • a nyelvi képzések,
  • a bejelentés birtokában és jogszabály alapján folyó képzések.

Tehát amennyiben egy képzést bejelentés alapján tervezünk indítani, de annak tartalmát, szervezési feltételeit egyéb jogszabály nem szabályozza, azaz a két feltétel – bejelentés köteles és jogszabályon alapuló – együttesen nem áll fenn, a képzés 27 %-os áfa alá tartozik

Forrás: https://nav.gov.hu/ado/adozasi_kerdes/2020_7__Adozasi_kerde20200708

Jogszabályi háttér:

  • az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (továbbiakban: Áfa tv.) 85. § (1) bekezdés i) pontja és 85. § (2) bekezdése és
  • a 2013. évi LXXVII. felnőttképzésről szóló törvény

A SZTE Felnőttképzési Központ kínálata:

Szakképesítésre felkészítő szakmai képzések

LETÖLTHETŐ DOKUMENTUMOK


Bejelentés alapján induló felnőttképzések dokumentum sablonjai (SZTE logo) itt elérhető


Engedély alapján induló felnőttképzések dokumentum sablonjai (SZTE logo) itt elérhető



A felnőttképzés minőségbiztosítási keretrendszere a Szegedi Tudományegyetemen itt elérhető




SZTE Felnőttképzési Központ elérhetősége:

Szeged, Dugonics tér 13. II. emelet

tel: +36 62 544 021

e-mail: felnottkepzes@szte.hu



igazgató:

Dr. Döbör András

tel: +36-62/544-003

e-mail: felnottkepzes@szte.hu

oktatási főelőadó:

Balog-Báthory Zsuzsanna

tel.: +36-62/544-021

e-mail: balog-bathory.zsuzsanna@szte.hu

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek