Mesterképzés

A mesterképzésben (magister, master; rövidítve: MA, MSc) mesterfokozat és szakképzettség szerezhető. A mesterfokozat a második felsőfokú végzettségi szint. Mesterképzésre az vehető fel, aki alapképzésben fokozatot és szakképzettséget tanúsító oklevelet vagy főiskolai, illetve egyetemi oklevelet szerzett. (forrás: felvi.hu)

A felvétel követelményeit a felsőoktatási intézmények határozzák meg. E képzés 2-4 féléves (kivéve a tanárképzést, amely 5 féléves), s ennek szintén két kimenete van: a munkaerőpiac, illetve a doktori képzés, amely a tudományos fokozat megszerzésére készít fel, és a képzési piramis csúcsát jelenti. Képzési és kimeneti követelményei határozzák meg, hogy milyen szakképzettség szerezhető a mesterképzésben, ez jogszabályban meghatározottak szerinti munkakör betöltésére jogosít. A mesterképzésre jelentkezőknek is lehetőségük van több helyre, szakra jelentkezniük egy felvételi időszakban, azonban egy helyre vehetők fel, beleértve azt az esetet is, ha a mesterképzés mellett alapképzési szakra is jelentkeznek. Amennyiben a jelentkező egy felvételi időszakban alap- és mesterképzési ciklusra is ad be jelentkezést, akkor a jelentkezéseinek egy rangsort kell kialakítania, mely tartalmazza valamennyi jelentkezését. (forrás: felvi.hu)


Eseménynaptár

Rendezvénynaptár *

  • május 24. 08:00 - 26. 16:00
    Az International Study of Religion in Eastern and Central Europe Association (ISORECEA) olyan kelet-európai vallástudósokat fog össze akik a kelet-közép-európai vallásosságot vizsgálják, különös tekintettel a rendszerváltást követő időszakra. A Szegeden most először megrendezett konferencia lehetőséget nyújt arra, hogy térségünk etnográfiája és a mindennapi vallásossága terén napjainkban feltárt jelenségeket, összefüggéseket e tudományterület jeles kutatóinak képekkel, videókkal illusztrált előadásai által ismerhessük meg. További információk és a konferencia részletes programja: www.isorecea.net
  • május 24. 10:00 - 25. 13:35
    KeMoMo–QSAR 2018 szimpózium programjában az Elméleti kémiai szekció üléselnöke: Paragi Gábor, Kemometriai szekció üléselnöke: Rajkó Róbert, az Elméleti kémiai szekció üléselnöke: Viskolcz Béla, a Fehérjemodellezési szekció üléselnöke: Bogár Ferenc. További információ: a program szervezőitől - az MTA Szegedi Akadémiai Bizottsága Kémiai Szakbizottságának Kemometria és Molekulamodellezés Munkabizottsága; az MKE Szerves- és Gyógyszerkémiai Szakosztályának QSAR és Modellezési Szakcsoportja – kérhető.
  • május 24.
    14:00 - 15:30
    A Kognitív Poétika Kutatócsoport által rendezett előadás meghívott vendégelőadója Kovács András Bálint.
  • május 24.
    17:00 - 18:30
    Dr. Isaszegi János nyugalmazott vezérőrnagy, háborús hadműveleti szakértő 21. század élettér háborúi a vízért, a földért, az élelemért, a … létezésért! címmel tart előadást, amelyen szó lesz a a részeiben zajló "III. világháborúról", a megváltozott katonai hadviselésről, a jelen válsággócairól, a 21. századi terrormigrációról és a tervszerű területfoglalásról.
  • május 24.
    18:00 - 19:00
    Buhály József festőművész Fények-Árnyak című kiállítását megnyitja: Váraljai Anna művészettörténész. A tárlatnyitón csellón közreműködik: Burovincz Laura (SZTE JGYPK, Ének Minor szakos hallgató). A tárlat megtekinthető 2018. június 17-ig, a hét minden napján 9-17 óra között.