A Szegedi Tudományegyetem a sanghaji lista szerint Közép-Európa egyik legjobb egyetemeként nemzedékek számára a tudás és a műveltség kiindulópontja.
Olyan nagyhírű szellemi műhely, ahol kiváló tanáregyéniségek, iskola- és közösségteremtő kutatók munkája garantálja az ismeretek korszerűségét.
A 12 karú egyetem igazi modern, integrált felsőoktatási intézmény, melynek ereje sokoldalúságában rejlik. Az alapszakoktól a Ph.D. képzésig és a felsőfokú szakképzésig a felsőoktatás minden szintjén jelen lévő Szegedi Tudományegyetem egyszerre támaszkodhat hagyományaira és a háromszintű oktatásban rejlő lehetőségekre. A Szegedi Tudományegyetem kétszáznál is több szakja szinte minden tudományterületet képvisel az állam- és jogtudománytól a zeneművészetig. A különböző tudományterületek együttgondolkodásán alapuló oktatás eredménye a színvonalas tudás, melynek köszönhetően a szegedi hallgatók rendre sikeres szereplői a hazai és a nemzetközi versenyeknek. A választott tudományterületen a kiváló szakemberek hozzájárulnak Alma Materük, a Szegedi Tudományegyetem elismertségéhez. A képzések specializációs lehetőségei mind azt szolgálják, hogy a szegedi hallgatók akár az alapszak elvégzése után, akár a mester-, majd doktori képzésbe belépve a társadalom és a tudomány hasznos tagjaiként érvényesülhessenek. Az élethosszig tartó tanulás jegyében a Szegedi Tudományegyetem hallgatói számára olyan képzéséket és programokat is kínál, melyek hatékonyan járulnak hozzá a már megszerzett tudás gyarapításához.
A Szegedi Tudományegyetemen zajló oktatómunka sikeréhez nagyban hozzájárul az az egyedülálló infrastrukturális fejlesztés, melynek eredményeképpen 2004-ben elkészült a napi ötezer látogatót fogadó egyetemi campus, a József Attila Tanulmányi és Információs Központ. A kétmilliós állományú Egyetemi Könyvtárnak, a Konferenciaközpontnak, az előadótermeknek és a hallgatói szolgáltatásoknak otthont adó épület az egyetemi polgárok olyan találkozóhelye, ahol magas színvonalú technikai háttér szolgálja a tudás gyarapítását. 2005-ben az OPEC által a világ egyik legfontosabb oktatási beruházásának minősített TIK a közösségi életet és tanítást-tanulást szolgáló tereivel, rendezvényeivel a Szegedi Tudományegyetem és Szeged város tudományos és kulturális vérkeringésének központja lett. A Szegedi Tudományegyetem regionális szerepvállalásának, az oktatás mellett a tudománynépszerűsítésben és a művészeti életben vállalt feladatának is impozáns színtere a József Attila Tanulmányi és Információs Központ.
A fejlesztések azonban nemcsak az új épületek átadásában mutatkoznak meg, hanem folyamatos rekonstrukciókban is. Ennek keretében került sor a „Jövő Tanterme” kialakítására a Bölcsészettudományi Karon. Az egyetem élhetőbbé tételének munkálatai ezt követően is folytatódtak. 2007 és 2009 rekonstruálták a Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Hattyas sori épületét, valamint korszerűsítették energetikáját és újították fel a Bölcsészettudományi Kar egyes tantermeit is. Az Általános Orvostudományi Kar oktatási épületének részleges felújítására 2010-ben került sor. 2011-ben kerül átadásra a Mérnöki Kar új épülete, valamint ez évben alakítják ki a TTIK Mesterséges Intelligencia Kutatócsoport új területét. Az egyik legnagyobb munkálaton az SZTE központi épülete esett át, amely a teljes felújítást követően, igazi 21. századi, környezetbarát épületté vált, és nemcsak a hallgatók és az itt dolgozók számára nyújt ideális környezetet a munkavégzéshez, hanem rendezvények, kiállítások szervezésére is alkalmas. Természetesen nemcsak az épületetekben folytak fejlesztések, hanem az Egyetemi Könyvtár informatikai infrastruktúrájában – és szolgáltatásfejlesztésében is, így az egyetem dolgozói és hallgatói is megújult, modern környezetben zökkenőmentesen végezhetik munkájukat.