2024. március 29., péntek English version

Archívum  --  2007  --  17. szám - 2007. december 10.
17. szám - 2007. december 10.
Fókusz
Fókusz
2007. december 10.
Hatvani László akadémikust, az SZTE Bolyai Intézet Analízis Tanszékének egyetemi tanárát idén nemzetközi visszhangot kiváltó tudományos eredményeiért, oktatói tevékenységért, iskolateremtő munkásságért, jelentős szakmai közéleti tevékenysége elismeréseképpen a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével tüntették ki. A professzor azt mondja, minderre nagyon büszke, ám a legjobban azt szereti, ha fiatal tehetségekkel foglalkozhat, hiszen rajtuk áll a tudomány, az intézet, az egyetem, az ország jövője.
2007. december 10.
2007. december 10.
Egyetemi élet
Egyetemi élet
2007. december 11.
Az SZTE Állam- és Jogtudományi Kar emeritus professzorának kiemelkedő tudományos életművét A Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából ismerte el az MTA. Molnár Imre nemcsak a római magánjog szerződési rendszere kutatásában tudhat magáénak nemzetközileg is elismert eredményeket, de oktatói, tudományszervezői és iskolateremtő tevékenysége is példamutató.
A tandíj bevezetését a kormányzatnak a felsőoktatás terén végrehajtott progresszív intézkedései közé sorolta Hiller István, aki szerint meg kell tartani a jelenlegi, a leendő hallgatók teljesítményén és intézményválasztásán alapuló felvételi rendszert. Erről az oktatási tárca vezetője a Magyar Rektori Konferencia plénumának évzáró ülésén beszélt, amelyet múlt kedden tartottak Szegeden.
Egész napos program várta az érdeklődőket az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központjában november 29-én. Az Összevont Egyetemi Nyílt Nap a pályaválasztási döntéshozatalban kívánt segítséget nyújtani.
Hunyadi Zsolt egyike volt idén annak a két történésznek (a másik a pécsi Fedeles Tamás), akiket Kristó Gyula-díjjal tüntetett ki a Kristó Gyula Alapítvány Kuratóriuma a Szegedi Tudományegyetem Napján. Pedig nem tipikus pálya az övé, több hajtűkanyar után vált belőle igazi középkorász.
Immár hagyomány, hogy december elején meglepetéssel várja tagjait az SZTE Alma Mater, pontosabban a meglepetés inkább az egykori hallgatók kisgyerekeinek szól, hiszen ellátogat hozzájuk a Mikulás.
2007. december 11.
2007. december 11.
2007. december 11.
2007. december 11.
2007. december 11.
2007. december 11.
2007. december 11.
Mindentudás Egyeteme
Mindentudás Egyeteme
Lelki működészavaraink biológiai alapjai címmel tartott előadást Janka Zoltán, az Általános Orvostudományi Kar Pszichiátriai Klinikájának tanszékvezető egyetemi tanára a Mindentudás Egyeteme Szeged sorozata keretében november 28-án.
A fosszilis energiahordozók használatának kockázatai nagyok, Magyarországon pedig különösen azok, mert számunkra előbb ér véget az olcsó energia kora, mint a fejlettebb országok számára – tudhattuk meg Seres László (képünkön), az SZTE JGYPK Kémiai és Kémiai Informatikai Tanszék tanszékvezető egyetemi tanárának Kőolajellátás, energiaellátás, környezetvédelem a 21. században című előadásából.
Iskolapad
Iskolapad
Kapcsoljuk Londont: Vígh Viktor, az SZTE TTIK matematika- és számítástudományok doktori iskola másodéves PhD-hallgatója, aki a 2007-es OTDK-n első helyezést ért el dolgozatával,  most éppen a University College Londonban dolgozik egy tanulmányút keretében.
Katedra
Katedra
2007. december 11.
A szegedi Bolyai Intézet neve valószínűleg még azok számára is mond valamit, akik legutoljára az érettségin foglalkoztak algebrával, geometriával, és azóta nem törték a fejüket matematikai problémák megoldásán. A több évtizedes jó hírnév az intézet dolgozóinak és hallgatóinak egyaránt érdeme. Jó példa erre Fodor Ferenc, aki oktatóként és kutatóként is kitesz magáért.
Irodalom
Irodalom
2007. december 11.
2007. december 11.
Kultúra
Kultúra
2007. december 11.
A szegedi egyetem hallgatói nem szakbarbárok – ezt idén is bebizonyította az egyetem zenei, illetve vers- és prózamondó versenye. A Kulturális Iroda szervezte, immár hagyományosnak mondható megmérettetéseken gitározó matek szakost, éneklő néprajost és szavaló joghallgatót is láthattunk. A lényeg: számos egyetemista mutathatta meg, milyen az, amikor nem a szakjához tartozó tárgyból vizsgázik.
Aki sok felolvasóestre jár – ami azért, lássuk be, nem annyira variálható műfaj –, mindig átél(het) a többihez képest valami újat, valami mást. Számomra ezúttal az volt az újdonság, hogy a könyvbemutatót nem egy irodalomtörténész, -elméletíró vagy -kritikus vezette, hanem – egy színész. Jó, amellett tanít az egyetemen, és még sok mással is foglalkozik, de a lényeg, hogy Balog József egy íróasztal mögül kiszakadt ember.
Nehezen hihető lett volna, ha a Kodály-emlékévben éppen Magyarország talán legismertebb népzenei együttese nem rukkol elő valamilyen, a zeneszerző előtt tisztelgő összeállítással. Nem is maradtunk híján ennek: a Muzsikás zenekar országos koncertkörutat szervezett Kodály-estek címmel – azzal a különlegességgel, hogy az előadásokon mindig az adott város kiemelkedő kórusai léptek fel a zenekarral és Petrás Mária moldvai énekessel együtt. November 30-án Szegedre is eljutottak.
2007. december 11.
November 26-án mutatta be a Belvárosi mozi Hajdu Szabolcs legújabb filmjét, mely az Off Hollywood címet viseli. A film utáni közönségtalálkozón a rendező és a főszereplő Török-Illyés Orsolya hallgatta meg a nézők véleményét és kérdéseit.
2007. december 11.
Sport
Sport
Felemás őszi szezont produkált a nyár óta új edző, Nyilas István irányításával készülő SZTE-Szedeák férfikosárlabda-csapata. A főként a Szegedi Tudományegyetem hallgatóiból álló együttes a másodosztályú bajnokság Keleti csoportjában jelenleg az utolsó előtti helyen áll, a Magyar Kupában viszont bejutott a legjobb 16 közé.
2007. december 11.
A harmadik helyen zárta az őszi szezont a labdarúgó NB III Alföld csoportjának újonca, a Tisza Volán SC. A megyei első osztályban bajnoki címet szerzett, főként fiatalokra épülő alakulatot a vezetők nyáron néhány rutinosabb labdarúgóval is megerősítették.
2007. december 11.
2007. december 11.
Riport
Riport
2007. december 11.
A vajdasági tanító azt mondja, ők itt akarnak magyarok lenni, de ehhez segítség kellene. Abban sem bízik, hogy ha most Koszovó miatt csattan rajtuk az ostor, az anyaországi vagy a helyi magyar politika tenni tud az érdekükben. De hogy – így vagy úgy – csattan, abban biztos.
Bezár