Bezár

Hírarchívum

Gitár minden mennyiségben

Gitár minden mennyiségben

2008. április 29.
2 perc
Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés
Idén a munka ünnepe egyúttal a IX. Szegedi Nemzetközi Gitárfesztivál kezdőnapja is lesz. A rendezvényt 1999-ben Pavlovits Dávid gitárművész alapította. A SZTE Zeneművészeti Kara és a Szó-Tér Egyesület által közösen szervezett programon az utóbbi években négy kontinens több mint harminc országából érkeztek művészek.
Ebben az évben a nemzetközi találkozó kiegészül az Országos Egyetemi Gitárversennyel is, mely a gitárfesztivállal egy időben, annak keretein belül zajlik. A tehetségkutató eseményre azért is van nagy szükség, mivel az utóbbi években nem szerveztek hazánkban hasonló megmérettetést klasszikus gitár szakon tanuló hallgatók számára. A kétfordulós verseny mindkét részében kötelező és szabadon választott műsort is prezentálni kell.
A  IX. Szegedi Nemzetközi Gitárfesztiválon a szakma nagynevű zenészei, szólisták, együttesek és fiatal művészek egyaránt fellépnek. A négynapos rendezvény során nemcsak a kétévente megrendezett verseny zajlik, hanem koncerteket, dzsessz- és flamencoesteket is szerveznek, illetve a már hagyományossá vált nemzetközi zeneakadémiai diáktalálkozón Közép-Kelet-Európa gitár szakos hallgatói délutáni koncerteken mutatkoznak be. Ezek többsége a Zeneművészeti Karon zajlik, a gitárfesztiválhoz kapcsolódó további koncerteket a TIK-ben, illetve a Millenniumi kávéházban tartják meg. A fesztivál idején mesterkurzusokat is tart Bozoki Andrea, Paulikovics Pál, Pavlovits Dávid Roth Ede, Szilvágyi Sándor; továbbá a francia Gabriel Bianco és a szerb Bosko Radojkovic. Több nagy hírű meghívott vendég is részt vesz a Gitárfesztiválon, a fentieken kívül a szerb Zoran Anic, Anatoly Izotov (Oroszországból), Pusztai Antal és Sanel Rezdic (Bosznia-Hercegovinából).
A fesztivált záró gálaesten a győztesek kihirdetését és a díjátadást követően a Groupo Almodovar flamencoegyüttes lép fel (Pepe Almodovar gitározik, Maria Jose Jimenez García énekel, Jorge del Pino tánc és cajon).
A IX. Szegedi Nemzetközi Gitárfesztiválról és az ezalatt zajló Országos Egyetemi Gitárversenyről további információ a www.gitarfesztival.hu oldalon olvasható.
Szekeres Nikoletta
Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek