Bezár

Hírarchívum

Ekisfeszt Akadémia a metamorfózis jegyében

Ekisfeszt Akadémia a metamorfózis jegyében

2008. május 27.
2 perc
Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés
A 2008-as esztendő a nagykorúvá érett THEALTER Fesztivál történetében az átváltozáséve lesz. Az egyik fontos változás, hogy a hagyományos nagyfesztivál mellé a megújulás jegyében idén több új programegyüttes is társul, amelyeknek szintén a metamorfózis a központi témája.
Az Ekisfeszt Akadémia a 18-28 éves, egyetemista-főiskolás korosztályra számít, de természetesen nyitott a fesztivál teljes közönségspektruma felé is. A programsorozat egyetemisták-főiskolások által létrehozott (nem csak színházi) művészi és tudományos produktumok bemutatása, szemléje — a szó klasszikus értelmében vett fesztiválja. Kezdetben hazai, középtávon közép- és dél-európai együttesek és alkotók szemléje. A szervezők azt szeretnék, ha a fesztivál ideje alatt bárki, bármely napszakban tér be a programoknak helyet adó JATE Klubba, mindig részese lehessen valamely történésnek. A campus-fórum jelleg-élmény váljék meghatározóvá; pontosabban: az egyetemi pörgés-fíling, a tudásszomj és -vágy, valamint a közösségélmény, valamiféle hova-, illetve összetartozás-tudat.
 
A programsorozat gerincét a meghívott egyetemi színházak produkciói jelentik:
Feleselők Színpad — Veszprém: A mi színházunk (színháztörténeti kalandozások, híres párosok)
JESZ-Janus Egyetemi Színház — Pécs: Übütragédia
KonzervArtaudrium — Debrecen: Induló (abszurd dráma)
Kvázi Kollektíva — Budapest: Fantom revü
Radikális Szabadidő Színház — Budapest (ELTE): Brutus (egy gyilkosság újratárgyalása Paul Foster darabja nyomán)
SZESZ-Szegedi Egyetemi Színház: Hubay Miklós darabjának felolvasószínházi változata
 
Az Ekisfeszt Akadémia fontos része a színházi kisesszé-pályázat, amelyet metamorfózis témakörben írtak ki, 28 év alatti egyetemistáknak, illetve főiskolásoknak. A pályaműveket Szilasi László irodalmár és Szijj Ferenc költő bírálja, de a közönség is értékeli, a műveket közzé teszik a neten, illetve a tervek szerint 2008 őszén nyomtatott formában is.
A képzőművészeti programokkal, felolvasóestekkel, közönségtalálkozókkal és koncertekkel gazdagított eseménysor az egyetemi fiatalságnak és az ifjú lelkű idősebbeknek is kellemes szórakozást ígér.
További információk a pályázati feltételekkel kapcsolatban: www.thealter.hu , www.maszk.hu , illetve Czene Zoltán (06/20/266-7640).
SZEGY
Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek