Bezár

Hírarchívum

Az ókor üzenete

Az ókor üzenete

2008. május 27.
2 perc
Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés
Nyolcadik alkalommal rendezték meg a Magyar Ókortudományi Konferenciát május 22-25. között, „Fikció és propaganda az ókorban” címmel. A minden második évben sorra kerülő ókortudományi seregszemlének ezúttal Szeged és a Szegedi Akadémiai Bizottság székháza adott otthont.
A konferenciát főként az az igény hozta létre, hogy az ókortudomány különböző ágaiban tevékenykedők minél jobban megismerhessék egymás munkáit, kutatási területeiket – fogalmazott Tar Ibolya, az SZTE Klasszika-Filológia Tanszék tanszékvezető egyetemi docense. Több mint száz látogató, mintegy nyolcvan előadás és az ókortudomány szinte valamennyi ága képviseltette magát a konferencián, amelyen a megszokott szakmai réteg mellett kutató középiskolai tanárokat is találhattunk az előadók között.
A plenáris előadásokat Maróth Miklós akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia társadalomtudományi alelnöke, valamint Tegyey Imre, a Debreceni Egyetem nyugalmazott egyetemi docense tartotta.
Az esemény egymás megismerésén és a kutatások állásáról adott összképen túl arra is lehetőséget biztosított a fiatal kutatóknak, hogy megszokják a nemzetközi konferenciák légkörét. A rendezvény során láthatóvá vált az is, milyen széles spektrumot kínál az ókortudomány, amelynek jelentőségét a 21. század számára is fel kell ismerniük. „Olyan kérdéseket kell feltenni, amelyek nyomán egy mai nem szakember is izgalmasnak, érdekesnek találja az ókort. A konferencia ugyanakkor a szakmabeliek számára is mutatja, mennyi időszerű kérdés rejtőzik ezen a szakon” – vélekedett Ritoók Zsigmond, az MTA rendes tagja, az ELTE nyugalmazott egyetemi tanára. A konferencia az ókorkutatás azon üzenetét is szerette volna tolmácsolni, amit Helmut Meissner könyvének címe is mond: „Az antikvitás összekapcsol”, az európai humanista képzés elengedhetetlen alapja a múlt ismerete, és az antikvitás mint közös örökség híddá válhat a különböző nemzetiségű emberek között.
A konferenciát megelőző két napon a SEC, az antikvitással foglalkozó ifjú kutatókat összefogó nemzetközi szervezet magyarországi tagjai tartottak konferenciát, ami lehetőséget biztosított fiatal kutatóknak, hogy kipróbálják magukat.
Arany Mihály
Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek