2024. április 19., péntek English version
Archívum  --  2008  --  9. szám - 2008. június 16.  --  Egyetemi élet
A névadás hagyomány is
Dobozy Attila a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem (SZOTE) utolsó rektora, jelenleg a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinikájának egyetemi tanára. Mint korábbi rektor mondott néhány szót a lehetséges névváltoztatásról.
„A Szent-Györgyi név mint alternatíva már az integrációnál is felmerült” – emlékezett Dobozy Attila. „Akkor elsősorban azért ellenezték többen, mert az egyesülés kapcsán a karok közt volt valamiféle versengés, rivalizálás. Mindenki úgy gondolta, hogy a saját neve olyan érték, amit nem szeretne elveszteni. És ez abban a helyzetben érthető volt, persze gyakran inkább érzelmi alapon közelítették meg a kérdést. De voltak racionális érvelések is, mint például a József Attila Tudományegyetem (JATE) névhez ragaszkodó Természettudományi Kar esetében. A TTK-soknak már abban az időben is kiterjedt nemzetközi kapcsolatai voltak, ahol a JATE rövidítés alapján ismerték őket már évtizedek óta mint elméleti fizikusok, fejlesztő fizikusok, matematikusok stb. Szerették volna ezt megőrizni. Szóval kiderült, hogy valamilyen okból mindenki ragaszkodott a saját nevéhez, ezrét született a mindenki által elfogadott kompromisszum: Szegedi Tudományegyetem (SZTE).”
 
Dobozy Attila: még piacképesebb lehetne a szegedi diploma.
 
Az egykori rektor elmondta, hogy akkor is úgy vélte, most is úgy gondolja, Szent-Györgyi Albertnek óriási PR-értéke van. ő nem a szakmája, anyaintézménye miatt tartja e nevet fontosnak, egyébként itt jegyzi meg, hogy Nobel-díjasunk nem volt orvos, bár kutatásait főleg a gyógyítás területén hasznosították. „József Attilát bármilyen nagy lírikusnak tartjuk is, ismertsége behatárolt” – érvelt a professzor. „Persze mondhatnánk, hogy Harvardról sem tudunk sokkal többet, holott a világ egyik legismertebb egyeteme viseli a nevét. (Egyébként ő egy adományozó volt.) A Harvard a mögöttes tartalom miatt lett az, ami. Az oktatás színvonala, a diploma értéke tette világhírűvé. De ott a tradíciónak köszönhető mindez. A mi esetünkben egy meglévő tartalomhoz – hiszen ha csak az országot nézzük, az itt megszerzett diploma is komoly értéket képvisel – választunk egy új nevet. És Szent-Györgyi Albert elnevezéssel Európában még piacképesebb lehet majd az itt megszerzett diploma.”
Dobozy Attila egy érdekes történetet is megosztott velünk. Amikor felvette egyetemünk az SZTE nevet, és az egyetemi tanács ülésén Mészáros Rezső, az akkori rektor ezt bejelentette, akadt olyan résztvevő is, aki kifogásolta, hogy miért tudományegyetem. A kolléga azt mondta, hogy ő szívesebben dolgozna végre egy olyan intézményben, ami minden jelző nélkül végre szimplán csak Szegedi Egyetem lenne.
„Az egyetemeket általában a városaikról ismerik a világban. Magyarországnak jellegzetessége, hogy a legtöbb egyetem felvett valamilyen történelmi nevet. Akár olyat is, amihez semmi köze sincsen magának az intézménynek, mint például a Szent István Egyetem vagy a Corvinus Egyetem. Ez a mi hagyományunk. Ezért is gondolom, hogy érdemes kihasználni, ha van egy olyan világhírű tudósunk, aki itt dolgozott, és innen utazott Stockholmba átvenni a tudományos szakma legnagyobb elismerését” – fűzte hozzá a professzor.
Dobó Csaba
Bezár