Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

Jó egy év­ti­zed­del ezelőtt Kócz­ián Pé­ter kitűnő es­­szét írt az Élet és Iro­da­lom­ban az értelmező új­ság­írás­ról. Mon­dan­dó­já­nak az volt a lé­nye­ge, hogy a cikk meg­for­má­ló­já­nak kö­te­les­sé­ge a té­mát (hírt, ese­ményt) ab­ban a tel­jes­ség­ben be­mu­tat­ni, amely­ből a fo­lya­ma­tot, ügyet nem ismerő ol­va­só is tel­jes, ki­egyen­sú­lyo­zott tá­jé­ko­zott­ság­hoz jut. Ha pél­dá­ul egy na­pi­lap­ban ked­den azt írom, hogy fel­ol­dot­ták az út­zá­rat a Ma­kó­ra vezető úton, ak­kor ar­ra is utal­nom kell, hogy hét­főn tel­jes pá­lyás út­le­zá­rást ren­del­tek el egy mű­sza­ki hi­bás ka­mi­on mi­att. Kü­lön­ben hon­nan tud­ná a ked­di ol­va­só, hogy mi­ért ren­del­tek el út­zá­rat, és mitől hír az, hogy jár­ha­tó egy út.
Az értelmező új­ság­írás hi­á­nyos­sá­gai mi­att na­gyon gyak­ran sé­rül a mo­dern tár­sa­da­lom saj­tó­tör­vén­­nyel is ki­fe­je­zés­re jut­ta­tott ele­mi igé­nye, hogy tá­jé­ko­zot­tak le­hes­sünk a kö­rü­löt­tünk lévő vi­lág dol­ga­i­ban. És itt nem a ma­kói út jár­ha­tó­sá­gá­ra gon­do­lok.
Van itt azon­ban egy má­sik, ha­son­ló­an ve­szé­lyes je­len­ség: ami­kor a kö­rül­mé­nyek tel­jes kö­rű be­mu­ta­tá­sá­nak lát­sza­tá­val ká­ros, hi­bás és rossz meg­kö­ze­lí­té­sek kap­nak nyil­vá­nos­sá­got. Egy időben di­vat volt az AIDS-ről szó­ló cik­kek vé­gé­re oda­big­­gyesz­te­ni, hogy bi­zo­nyos ku­ta­tók sze­rint nem is a HIV ví­rus okoz­za a bajt. De hogy ezek a bi­zo­nyos ku­ta­tók kik len­né­nek és men­­nyi­re hi­te­le­sek, az már a ho­mály­ban ma­radt. Min­den­eset­re a szerzők si­ke­re­sen rel­a­tivizálták a ha­lá­los kór mi­ben­lét­ét, a ró­la va­ló gon­dol­ko­dást, és még azt is el­ér­ték, hogy új­ra át­él­hes­sük a ma­ni­pu­lál­ha­tó­sá­gun­kat. Mi­vel gon­dol­hat­tuk azt, hogy csak azért tem­atizálták a HIV ví­rust, hogy el­te­rel­jék a fi­gyel­met egy ros­­szul el­sült bi­o­ló­gi­ai fegyverkísér­letről.
Ad­va van te­hát egy vi­lág­szer­te el­fo­ga­dott tu­do­má­nyos is­me­ret, ami­vel szem­ben há­rom al­ter­na­tív ku­ta­tó és öt bu­ta új­ság­író mást ál­lít, majd ez utób­bi ugyan­olyan sú­lyú­vá lesz a hü­lye, felelőtlen (érts­d: bul­vár) mé­dia ál­tal, mint az előb­bi. Most gon­dol­juk el, mi­lyen vál­to­zá­son men­ne át a vi­lág egyen­sú­lya, ha a szél­sőséges né­ze­tek kény­sze­res be­mu­ta­tá­sá­nak igé­nyé­vel egy­szer csak ar­ról cik­kez­né­nek vi­lág­szer­te, hogy bi­zo­nyos vé­le­mé­nyek sze­rint a vö­rös­bor nem is vesz részt a szív-ér­rend­sze­ri be­teg­sé­gek pre­ven­ci­ó­já­ban.
Be­le­bor­zong­tam.
Itt van ez a ko­rán­ége­té­ses his­tó­ria. Terry Jo­nes ter­ve né­hány nap alatt be­jár­ta a vi­lág­saj­tót. Az ame­ri­kai hír­csa­tor­nák vezető hír­ként tár­gyal­ták, és sza­kértők be­vo­ná­sá­val ele­mez­ték az ese­tet, majd nyo­muk­ban az egész vi­lág a Ko­rán-ége­tés­sel fog­lal­ko­zott. A szer­iőz ma­gyar la­pok is a ma már több­ség­ben lévő és íz­lés­ter­rort, no meg szem­lé­le­ti ter­rort dik­tá­ló bul­vár­saj­tó­val ver­seny­re kel­ve, szen­zá­ció­haj­hász stí­lus­ban szá­mol­tak be az ügyről. Obama el­nök, David Petraeus, az USA had­se­reg­ének köz­pon­ti pa­rancs­no­ka és Hillary Clin­ton kül­ügy­mi­nisz­ter is meg­szó­lalt az ügy­ben: szin­te kö­nyö­rög­tek Jones­nak, hogy mond­jon le a ter­véről. A meg­szó­la­lók az Af­ga­nisz­tán­ban és Irak­ban szol­gá­ló ame­ri­kai ka­to­nák ér­de­ké­ben ar­ra kér­ték a lel­készt, hogy ne pro­vo­kál­ja a mosz­li­mo­kat. A Va­ti­kán nyi­lat­ko­zat­ban ítél­te el a Ko­rán-ége­tés ter­vét.
Az eset ko­moly ta­nul­sá­gok­kal szol­gál mind­an­­nyi­unk szá­má­ra. Rick Perl­stein tör­té­nész és új­ság­író a New York Times­ban ar­ról el­mél­ke­dett, hogy az ügy ki­zá­ró­lag azért ka­pott nagy nyil­vá­nos­sá­got, mert „a vezető hír­ügy­nök­sé­gek, hír­csa­tor­nák és na­pi­lap­ok be­te­ges kény­sze­res­ség­gel tö­rek­sze­nek a ki­egyen­sú­lyo­zott tá­jé­koz­ta­tás lát­sza­tá­nak fenn­tar­tá­sá­ra.” Bár­mi áron igye­kez­nek több ál­lás­pon­tot be­mu­tat­ni, még ak­kor is, ha a több­ség vé­le­mé­nyé­vel szem­ben csak el­szi­ge­telt és szél­sőséges ál­lás­pont lé­te­zik. Mint pél­dá­ul a szep­tem­ber 11-i ter­ror­tá­ma­dás­ok év­for­du­ló­ja kap­csán: Jo­nes ugyan­is egy je­len­ték­te­len, mind­ös­­sze 50 főt szám­lá­ló ke­resz­tény fe­le­ke­zet vezető­je, így az ál­ta­la kép­vi­selt né­ze­tek tel­jes­ség­gel mar­gi­ná­lis­nak tekinthetők. A mé­dia fi­gyel­me nél­kül sen­kit sem ér­de­kelt vol­na, hogy szek­tá­ja Ko­rán-ége­tés­sel óhajt meg­em­lé­kez­ni a ki­lenc éve tör­tént ter­ror­tá­ma­dás­ok­ról.
Ar­ról van szó, fe­le­ba­rá­ta­im, hogy egy flo­ri­dai lel­kész szél­sőséges mu­tat­vá­nya a saj­tó felelőtlen­sége ré­vén szó­lás­ra kény­sze­rí­ti az ame­ri­kai el­nö­köt és a pá­pát is. Ar­ról van szó te­hát, hogy a mé­dia tem­atizál­ja a vi­lá­got és nem for­dít­va.
„A vezető mé­dia aj­tón­ál­lói már nem te­kin­tik er­köl­csi kö­te­les­sé­gük­nek, hogy meg­bé­lye­gez­zék a ci­vi­li­zá­lat­lan meg­nyil­vá­nu­lá­so­kat. Sőt, in­kább még dí­jaz­zák is az ilyes­mit” – így Rick Perl­stein. Majd rá­mu­tat, hogy csak­is a ra­di­ká­li­sok mal­má­ra hajt­ja a vi­zet, ha a ki­egyen­sú­lyo­zott­ság és az ob­jek­ti­vi­tás ne­vé­ben nyil­vá­nos­ság­hoz jut­tat­ják az el­szi­ge­telt vé­le­mé­nye­ket.
Mert ide­je van a hall­ga­tás­nak és ide­je van a be­széd­nek. (Préd 3,7)

Dlusz­tus Im­re