2024. március 28., csütörtök English version
Archívum  --  2008  --  9. szám - 2008. június 16.  --  Hangsúly
Az Egyesült Államok Nemzeti Rákkutató Alapítványa a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert előtt kívánt tisztelegni, amikor díjat nevezett el az egykori szegedi profeszszorról. Így hazánk után már az óceán túlpartján is létezik egy, a magyar tudós nevével fémjelzett kitüntetés.
Az amerikai díjat a rákkutatás területén élen járók kaphatják meg, ami a dicsőség mellett 25 ezer dollárt is jelent. Szent-Györgyi elvei szerint a rák gyógyítható, de a gyógyításhoz először az alapjait kell megismernünk. Ennek megfelelően a róla elnevezett díjjal a rák elleni küzdelem kiemelkedő tudományos vívmányait és a terület vezető kutatóit kívánják elismerni, valamint felhívni a nyilvánosság figyelmét a rákkutatás fontosságára, és ösztönözni az ezzel kapcsolatos befektetéseket.
Az alapítvány – melyet Szent-Györgyi Albert egy vállalkozóval, Franklin C. Salisburyvel alapított 1973-ban – azzal a céllal jött létre, hogy pénzügyi támogatást nyújtson a tudósok újszerű rákkutatási ötleteinek megvalósításához. Szent-Györgyi és Salisbury törekvésének mára már egy több mint 210 millió dollárt igazgató szervezet az eredménye, ami alapkutatásokat és megelőzési oktatásokat finanszíroz.
„Az elmúlt 30 évben a rákkutatásba befektetett összeg már világszerte megtérült több millió rákból felgyógyult számára, miközben folyamatosan próbáljuk elmélyíteni ismereteinket és képességeinket a rák elleni harcban. Azonban még mindig túl magas az emberáldozat” – mondja Daniel von Hoff, a Szent-Györgyi-díj bizottságának elnöke. „Az amerikai populáció elöregedésével eljött az idő, hogy kiterjesszük támogatásunkat az alapkutatásokban, mivel innen származnak az igazán jelentős felfedezések, melyek végül a betegekre is kihatással lesznek.”
A díjra önjelölés nem történhet. Díjazásra előterjesztettet olyan tudósoktól, üzleti vezetőktől vagy az akadémiai közösség tagjaitól fogadnak, akik jól ismerik a nevezettet vagy annak munkáját.
Bezár