Fehér gyapjú alatt remeg a föld,
Itt-ott fagyott, mélybarna lábnyom látszik,
Vagy csak a néma, dacos avar.
Mint egy büszke vénlány görcsös keze
Kapnak bele a hűvös, szőke fénybe
Az erdő csupasz ágai.
Az ólba csapzott a szalma,
A lábasban megfagy a víz,
Kutyánk, ha szomjas, hát havat eszik!
Hát eljött a tél; s a nehéz fagy
Bíborra csípi arcodat. S, mint a böjt,
Lassan feloldja elmélyült ráncaid,
Hogy új mosollyal köszöntsd a tavaszt!
Irodalom ,