Kiszáll az ablakon
Hópehely szárnyakon
Szélfútta árnyakon
Átkel a házakon
Ha meg nem akad ott:
Fenn a faágakon.
Fehér villogó fények a sötétben. –
Eső kereszttüzében állva nézlek.
S te nem tudod, hogy most mögötted vagyok.
Még így maradok
Már nem mozdulok:
Ha úgy akarod.
Fészekben vagyok rab,
Rácsom vékony, de fogva tart,
őröm az idő: és hallgat.
Körülöttem minden csak
Félig van, amíg a ketrec szét
Nem hasad, és tagjaim szárnyra
Kapnak. –
Fészkem a váram volt,
Rácsom a bástyám, sőt a pajzsom,
Az idő pedig őrangyalom.
Körülöttem minden fényt
Árasztott, amíg a vértem
Szét nem hasadt, és a tűzben
Elégtem.
Irodalom ,