2024. március 28., csütörtök English version
Archívum  --  2007  --  6. szám - 2007. március 12.  --  Kultúra
„Múltaddal valamit kezdeni”
Azt, hogy a Tiszatáj mennyire hűséges nagy hírű múltjához, jól példázza a Bartók Béla Művelődési Központban március 9-én a folyóirat hatvanadik születésnapja alkalmából rendezett összejövetel. Már első perceiben is a folyóirat időleges betiltását eredményező vers szerzőjére, a nemrég elhunyt Nagy Gáspárra emlékeztek a költő a Tiszatájat még ötvenéves korában köszöntő versével, ám a régi felvételt csak nagyon halványan eresztette át a technika – mintha már csak nehezen lenne átjárás a két szféra között.
A megemlékezés történeti áttekintést nyújtó részében az alapításnál is bábáskodó Péter László az első lapszámban megjelent célkitűzést idézte fel, mely szerint a regionális színek hangsúlyozásával kell bizonyítani: a pesti kultúra egyeduralmán kívül is van kulturális élet. A lap éléről történő eltávolítása után folyóirat nélküli főszerkesztővé váló Ilia Mihály azonban nem kívánt visszaemlékezésekbe bocsátkozni, hiszen, mint állította, az ember nem szeret a vereségeire emlékezni, annak ellenére, hogy az ő szerkesztésére sokkal inkább hőskornak, semmint kudarcnak tűnik számunkra. A magyar irodalom képzeletbeli osztályfőnöke szerint a szerkesztő igazi öröme az, amikor a később jelentős alkotókká váló Baka István, Szepesi Attila, Géczi János, Zalán Tibor vagy Temesi Ferenc vitték hozzá első kézirataikat, ám névsorolvasása során a mostani fiatalokat is külön említi meg, mint a Tiszatáj lehetséges jövőjét. Olasz Sándor, a lap jelenlegi főszerkesztője – aki megidézte az egykori főszerkesztőt, a 2005-ben elhunyt Vörös Lászlót is – pedig Illyés után szabadon állítja, hogy nem csak az irodalom, de a szerkesztés is kézfogások története, s a folyóirat életének különböző szakaszait vizsgálva ő is rávilágít a problémára, mely szerint a rendszerváltás után a lapra is rászakadt a szabadság eufóriája, amely új körülményeket teremtett.
Az ünnepség második részében a laphoz kötődő szerzőké a szó. Füzi László, a Forrás főszerkesztője is a szellemi élet nehéz helyzetének kontextusában beszél a lapok feladatáról. Jókai Anna szerint pedig a hisztériamentes indulat, a rögeszme nélküli eszmeiség, valamint a szerzők és a lap kölcsönös hűsége jellemzi az olcsóságnak engedményt nem tevő minőségi műhelyt. Görömbei András és Imre László spontán laudációja után pedig Szepesi Attila olvassa fel a folyóiratban publikált első és eddigi utolsó versét, bár előbbit inkább fejből szavalja, miközben az utóbbihoz két szemüveget is feltesz; hiába, mintha az egész ünnepség azt sugallná, hogy mindig könnyebb a múltra emlékezni, mint a jelent látni.
Turi Tímea
Bezár