2024. március 28., csütörtök English version
Archívum  --  2007  --  6. szám - 2007. március 12.  --  Kultúra
Premierfilmek a Belvárosi moziban
Mivel a Belvárosi mozi honlapján (www.belvarosimozi.hu) még nem annyira szembetűnő a premierfilmek vetítéssorozatának ismertetése, kézbe vettük a tájékoztatás feladatát, és Szabó Éva Andrea művészeti vezetőt kérdeztük a rendezvényekről.
 
 
Legközelebb Mészáros Péter Kythéra című filmjének premierje lesz a Belvárosi moziban. Fotó: Budapest Film
 
Minden filmkészítő és -forgalmazó elemi érdeke produkciója népszerűsítése, nemcsak a fővárosban, hanem a vidéki mozikban is. Szegeden több évtizedes hagyománya van a premier-előadásoknak, és népszerű a filmesek körében is: itt van az egyik legnagyobb art mozi, így forgalmazás szempontjából fontos helyszín; és egyetlen más magyar városban sem látható ennyi bemutató, de kiemelten említhető még e tekintetben Békéscsaba, Miskolc és Kaposvár. E rendezvények feltétele a jó szervezés, az érdeklődő és nagyszámú közönség, valamint a média kísérő figyelme; ezek mindegyike adott Szegeden, ahol az utóbbi időben megszaporodott az új filmek bemutatása annak ellenére, hogy ezek megjelenése rapszodikus. Többségében a díjátadók után és tavasszal kerülnek forgalomba új mozgóképek, nyáron kevésbé, majd ősszel újra gyakoribbá válnak a vetítési lehetőségek.
A vászonra kerülő filmeket a forgalmazó cégek közlik a mozikkal, amelyek vezetősége ezeket előre átnézve válogat és dönt arról, mihez érdemes bemutatót vagy beszélgetést kapcsolni; ez többnyire a szerzői vagy művészfilmeket érinti. A premier-előadásokra több meghívót küldenek szét, s úgy tűnik, a szervezett, elemzéssel egybekötött esték népszerűsége nőttön nő.
Legközelebb a Kythéra (március 13.) és az Ópium (március 27.) című filmeket vetíti beszélgetéssel egybekötve a mozi; s amint Tóth Zsófiától, a Mokép Zrt. munkatársától megtudtuk, a közeljövőben megtekinthető lesz a szegedi kötődésű Friss levegő, az Houellebecq-regény alapján készült Elemi részecskék és a történelmi hitelességű Alatriste kapitány is.
Szekeres Nikoletta
Bezár