2014. szeptember 2., kedd English version
Hírek  --  Archívum  --  2007  --  6. szám - 2007. március 12.  --  Mindentudás egyeteme
A Délvidék helyzete
A Mindentudás Egyetemének legutóbbi előadását Sajti Enikő, az SZTE BTK Történeti Intézet Újkori Egyetemes Történeti és Mediterrán Tanulmányok Tanszékének egyetemi tanára tartotta „Délvidék: szerbek és magyarok a 20. században” címmel.
Az előadó a nagy hatású francia történetíró, Fernand Braudel gondolatát választotta mottójául: „Végső soron a történelem, amely messziről indult és a maga enyhe cikcakkjaival mélyen belenyúlik a jövőbe, egyszerre veti fel az összes régi problémát.” Az előadás ennek szellemében azt mutatta be, hogy a magyarok és szerbek egymást keresztező 20. századi története milyen messziről indult, és milyen „mélyen nyúlt bele” a jövőbe.
 
A. Sajti Enikő a magyarok és szerbek egymást keresztező 20. századi történetéről beszélt. Fotó: S. Cs.
 
A magyar állam és nemzet szempontjából az első világháború egyik legsúlyosabb következménye a történeti Magyarország területének radikális megcsonkítása volt. Ez azonban, paradox módon, a nemzeti elv kelet-közép-európai és balkáni diadalával kapcsolódott össze. A trianoni békeszerződés következtében Magyarország elvesztette területeinek kétharmadát és lakosságának 43 százalékát, és ebből kifolyólag hazánk egy kis területű, nemzetiségileg homogén, de független állammá vált. Az előadáson térképen kísérhettük végig, mely területeket csatolták Jugoszláviához. Egy tendenciát fontos megjegyezni ezzel kapcsolatban. Állandóan és permanensen csökkent a magyarok Vajdaságon belüli részaránya, és ezzel egyetemben a szerbek aránya ugyanezen a területen szintén állandóan és permanensen növekszik. A délvidéki magyarok és szerbek viszonya radikálisan megváltozik a határváltozások révén. Szinte egy helycsere következik: a magyarok kisebbségbe kerülnek, a szerbek pedig kisebbségi sorból államalkotó nemzetté válnak.
A. Sajti Enikő arra is rávilágított, hogy a térség félmilliós magyarsága hogyan élte át az első, 1918-ban bekövetkezett impériumváltást, államjogi szerepváltást a Délvidéken, szerb történeti terminológiával élve a Vajdaságban. Egy ilyen történelmi jelenség arról szól, hogy az állam, melynek a területét kiterjesztik, minden erővel a területek nacionalizálására törekszik. Emberi sorsokra lebontva ez nemzeti őrségváltást jelent a földbirtok tekintetében, a hivatalokban, a közszolgálatban stb. Az emberekre, akik átélték ezt az impériumváltást, leginkább a kiszolgáltatottság, a létbizonytalanság, gazdasági hanyatlás, életpályák hanyatlása jellemző. A magyarság fogalma nagyon hamar egyenlővé vált az államellenesség fogalmával.
Milyen tényezők formálták az „elcsatoltak első nemzedékének” kisebbségstratégiai gondolkodását? Milyen volt az anyaország, illetve az új délszláv állam politikája? Ezekre a kérdésekre is kitért az előadó. A magyar kisebbségnek elméletileg két lehetősége létezett: szembeállni az új politikai hatalommal, vagy pedig vállalni az együttműködést. A budapesti vezetés 1921-től kezdődően az utóbbira buzdította valamennyi határon kívül rekedt magyart.   Jugoszláviában tehát a beilleszkedést választotta a magyar kisebbség, de ennek is két útja létezett, melyből vita is származott. Az egyik lehetőség, hogy egy politikai pártot kell létrehozni, ami egy etnikai egységen alapszik, és ezen keresztül kell harcolni az iskoláért, sajtóért, a magyarságért stb. A másik lehetőség a kulturális építkezést jelentette. A politikai párt felőrlődött, a kulturális építkezés pedig az úgynevezett alkotmányos korszakban szenvedett vereséget. Később a királyi diktatúra bevezetése teljesen megváltoztatta a belpolitikai helyzetet, és lehetetlenné vált az etnikai alapú politikai szervezkedés.
Az előadás további része a Délvidék Magyarországhoz történő 1941-es visszacsatolását elemezte, és igyekezett válaszolni olyan kérdésekre, mint például hogy miért az önkényes és harcra kész hatalmi technikák váltak dominánssá a visszacsatolás után. A 41-es fordulat a magyarok számára a nemzeti eufóriát, a megalázott kisebbségi helyzet megváltozását, a munkalehetőségeket jelentette. A szerbek számára ez az év a szöges ellenkezőjének számított, tehát a 1918-as állapothoz képest radikális helycsere következett. Magyarország visszaszerezte a bácskai, muraközi területeket, de a Bánát területeit nem. Miután a magyar hadsereg 41-ben elfoglalta a délvidéki területeket, a magyar állam sem a legjobb arcát mutatta – totálisan és rendkívül hamar lerombolta a jugoszláv állam intézményrendszerét. 1942-es Sajkás-vidéki és újvidéki razziák („hideg napok”) következtében több ezer ártatlan szerb és zsidó lemészárlására került sor. Ez tovább rontotta az egyébként is feszült helyzetet. Elsődlegesen külpolitikai okokból kifolyólag került erre sor, a következménye pedig az volt, hogy a teljes bosszú és gyűlölet uralkodott el a Délvidéken. Három évvel később a történelem megismételte önmagát, csak a szereplők ismét helyet cseréltek, amikor is ártatlan magyarokat gyilkoltak meg a Délvidék területeire bevonuló partizánok („még hidegebb napok”).
Az előadás záró része a magyar kisebbség 1945 utáni beilleszkedésének lehetőségeit és korlátait mutatta be az államszocialista Jugoszlávia ideológiai, politikai keretei között. Az ismét határon kívül rekedt magyarságnak még úgynevezett kisebbségstratégiát sem lehetett kialakítania önállóan, hanem csak azt lehetett elfogadni, amit a jugoszláv állam felajánlott. Önálló politikának semmi helye nem volt, teljes állam- és rendszerhűséget vártak el a magyar kisebbségtől. Az élhetőbb körülmények csakis a tökéletes és kollektív amnézia következményében alakulhattak ki.
Németh Attila Gergő
Bezár