Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

Éle­tünk so­rán időn­ként ta­lál­ko­zunk olyan je­len­sé­gek­kel, ame­lyek mö­gött haj­la­mo­sak va­gyunk misz­ti­kus dol­got fel­té­te­lez­ni, pél­dá­ul meg­ér­zés egy kö­ze­li hoz­zá­tar­to­zó el­vesz­té­se­kor. Az elő­adás cél­ja el­sőd­le­ge­sen az volt, hogy be­bi­zo­nyít­sa, na­gyon sok ilyen meg­ér­zés­re van tu­do­má­nyos ma­gya­rá­zat.

Németh Dezső az emlékezetről és a tanulásról beszélt.

A ter­mé­szet­tu­do­mány sze­rint az in­tu­i­tív dol­gok hát­te­ré­ben egy spe­ci­á­lis ta­nu­lá­si rend­szer áll, me­lyet imp­li­cit kész­ség­ta­nu­lás­nak ne­ve­zünk. Ilyen pél­dá­ul a bi­cik­li­zés, a kü­lön­bö­ző kog­ni­tív te­vé­keny­sé­gek, pél­dá­ul: nyel­vi, ze­nei kész­ség; sőt a szo­ci­á­lis kész­sé­gek hát­te­ré­ben is ez hú­zó­dik.
Ezek után fel­me­rül a kér­dés: ho­gyan is ta­nu­lunk kész­sé­ge­ket? Ma már nem egy em­lé­ke­zet­ről, ha­nem em­lé­ke­ze­tek­ről be­szé­lünk. Az a kép él min­den­ki­ben, hogy az em­lé­ke­zet a múlt­ról szól, pe­dig fő funk­ci­ó­ja a vi­sel­ke­dés ter­ve­zé­se, va­gyis a jö­vő­höz kap­cso­ló­dik.
Az em­lé­ke­ze­ti rend­sze­re­ket két nagy cso­port­ba oszt­juk: dek­la­ra­tív (vagy exp­li­cit) és nem dek­la­ra­tív (pro­ce­durális) rend­szer. A dek­la­ra­tív em­lé­ke­ze­ti rend­szer­be tar­to­zik például, hogy tud­juk, mi­kor volt a sza­bad­ság­harc, és azt is, hogy mit reg­ge­liz­tünk. A pro­ce­durális em­lé­ke­zet­nél nem tud­juk dek­la­rál­ni a tu­dást. Eb­be a rend­szer­be így a bi­cik­li­zést vagy a nyel­vi kész­sé­get so­rol­juk. A két rend­szer bár kü­lön cso­port, még­is kom­pe­ti­tív, ko­ope­ra­tív mó­don együtt mü­köd­nek.
A több­fé­le em­lé­ke­ze­ti rend­sze­rek el­té­rő ideg­rend­sze­ri struk­tú­rák­hoz köt­he­tők. Azt, hogy kü­lön is mü­köd­nek, jól pél­dáz­za az am­né­zi­ás zon­go­ris­ta ese­te, aki nem tud­ta ma­gá­ról, hogy ze­nész, ugyan­ak­kor mi­u­tán le­ütött egy pár bil­len­tyüt, el­kez­dett ját­sza­ni.
Az imp­li­cit kész­ség­ta­nu­lás neurális hát­te­rét a neu­rop­szi­choló­giai vizs­gá­la­tok ad­ják. Ez a tu­do­mány­te­rü­let meg­mu­tat­ja, hogy mi tör­té­nik, ha sé­rü­lés van az ideg­rend­szer­ben. A kép­al­ko­tó el­já­rá­sok se­gít­sé­gé­vel pe­dig meg­is­mer­het­jük, hogy az egész­sé­ges agy­te­rü­let­nek mi­lyen sze­re­pe van adott funk­ci­ó­ban. Így le­het tud­ni, hogy az imp­li­cit kész­ség­ta­nu­lás hát­te­ré­ben a bazális gan­glionok és a kis­agy áll­nak.
Ho­gyan le­het mér­ni az imp­li­cit ta­nu­lást? Sok­fé­le fel­adat áll a ren­del­ke­zés­re, de ami a lé­nyeg, hogy a fel­adat­ban rej­tett együttjárá­sok van­nak. A sze­mély nem tud­ja, hogy tör­vény­sze­rü­ség van ben­ne, és nem tu­da­to­san, de rá­jön a rej­tett sza­bá­lyok­ra, ezek kö­vet­kez­mé­nye­ként egy­re gyor­sab­ban re­a­gál.
„Az in­tu­í­ci­ó­hoz ez úgy kap­cso­ló­dik, hogy ami­kor ész­re­vesszük az együt­tjárá­sokat a kí­sér­let so­rán, ak­kor na­gyon erő­tel­je­sen el­kez­dünk gyor­sul­ni” – ma­gya­ráz­za Né­meth De­zső. A sze­mély szin­te elő­re be tud­ja jó­sol­ni a jö­vőt, mert már vár­ja az in­gert.
Ér­de­kes kér­dés, hogy az imp­li­cit kész­ség­ta­nu­lás­nak mi­lyen élet­ko­ri sa­já­tos­sá­gai van­nak. Ez azért fon­tos, mert így meg­mond­hat­juk, hogy mi­kor ér­de­mes kész­sé­ge­ket ta­nul­ni. Ál­ta­lá­ban min­den más kog­ni­tív kész­ség a kor­ral együtt ja­vul (18-45 éves kor kö­zött a leg­jobb), szem­ben az imp­li­cit kész­ség­ta­nu­lás­sal, amely 12 éves ko­rig na­gyon jó, az­tán fo­ko­za­to­san rom­lik.
Va­ló­já­ban az in­tu­í­ció hát­te­re, hogy a rej­tett tör­vény­sze­rü­sé­ge­ket – nem tu­da­to­san – meg­fejt­jük. Ak­kor ér­de­mes ha­gyat­koz­ni a meg­ér­zé­se­ink­re, ami­kor komp­lex hely­zet adódik, va­gyis ami­kor sok in­for­má­ció van je­len, mert nem tu­da­to­san, de is­mer­jük a meg­ol­dást.
Pél­dá­ul an­nak a „ha­lál-megérzés­nek”, amikor egy uno­ka he­te­kig gon­doz­za a nagy­ap­ját, majd éj­sza­ka fel­éb­red, hogy va­la­mi rossz tör­tént, és tény­leg el­ve­szí­ti, a ma­gya­rá­za­ta az, hogy az utol­só na­pon a sok in­for­má­ció (pél­dá­ul: il­lat, pil­lan­tás, mo­soly, hang­rez­gés stb.) meg­vál­toz­ha­tott, és ez je­lez­te az uno­ka szá­má­ra, hogy mi fog tör­tén­ni.
„Na­gyon sok gya­kor­lás kell, hogy el­sa­já­tít­suk eze­ket a kész­sé­ge­ket, ezt az időt nem le­het meg­spó­rol­ni” – zár­ta elő­adá­sát Né­meth De­zső.

Tóth Bog­lár­ka