Bezár

Hírarchívum

Ötéves a ZMK vegyeskara

Ötéves a ZMK vegyeskara

2013. november 20.
1 perc

Jubileumi hangversenyen ünnepelte fennállásának ötödik évfordulóját november 18-án az SZTE ZMK Vox Universitas Szegediensis énekkar.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Hangulatos, telt házas koncertet adott november 18-án a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Kar vegyeskara. A programon a jelenlegi kórus és az egykori tagokkal kibővült énekkar műsorát hallhatták az érdeklődők. Az ünnepségen Kerek Ferenc DLA tanszékvezető egyetemi tanár köszöntötte a megjelenteket.

 

A Szegedi Tudományegyetem Zeneművészei Karának vegyeskarában a hangszeres hallgatók közül a billentyűs hangszereken, blockflötén és gitáron játszó diákok énekelnek. A kórus összetétele évről évre változik. Kezdetben 30-35 fővel indult, mostanra 50-60 tagot számlál. A Vox Universitatis Szegediensis Énekkar rendszeresen énekel különböző egyetemi és városi rendezvényeken. Évről évre részt vesz a szegedi zsidó fesztivál koncertjén és az Éneklő Ifjúság hangversenyén. Alkalmanként együttműködik az intézmény hangszeres együtteseivel is.

 

A kórus többek között 2011-ben a Honvéd téri templomban, 2011-ben a Liszt-emlékév alkalmából a temesvári dómban, 2012-ben a Líceumban lépett fel. 2011-ben első helyezést és arany diplomát nyert a XIII. Budapesti Nemzetközi Kórusversenyen. 2012-ben a KÓTA Éneklő Magyarország XIX. kórusminősítőjén ’Hangversenykórus’ minősítést kapott. 2008 szeptemberétől Cseri Zsófia, a Zeneelmélet Tanszék főiskolai docense vezeti a kórust.

 

SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek