SZTE Info

„A gyakorlat és elmélet egyaránt fontos” – jogászhallgatókat köszöntöttek

Szeptember 18-án átadták az ÁJTK tanácstermében 2012/2013-as tanév szakmai gyakornoki programját sikeresen teljesített hallgatók számára az ezt igazoló tanúsítványt. Az eseményen részt a programban részt vevő partnerek is képviseltették magukat.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A fiatal jogászhallgatók által elvégzett három hónapos szakmai gyakorlatra pályázat útján lehetett jelentkezni, és a kiválasztottak az SZTE ÁJTK Karrier Iroda partner fogadóintézményeinél napi nyolc órában mentor segítségével gyűjthettek tapasztalatot. Az erőfeszítéseiket igazoló tanúsítványt ünnepélyes keretek közt adták át az Állam- és Jogtudomány Kar első emeleti tanácstermében. Az eseményen a gyakornoki programban részt vevő intézmények és partnercégek is képviseltették magukat. Jelen volt Hámori Attila, a Szegedi Ítélőtábla elnökhelyettese, Krajkó Zsuzsanna, a Szegedi Törvényszék kollégiumvezetője, Gachályi Béla, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság alezredese, továbbá Pető Zsolt, a Pető és Törőcsik Társas Ügyvédi Iroda és Waldmann Gábor, Kolozsvári és Waldmann Ügyvédi Iroda képviseletében.

 

A jelenlévő közel 20 hallgatót Görög Márta, az ÁJTK docense üdvözölte, aki elmondta, a kar mindig is kiemelt céljának tartotta, hogy gyakorlatorientált képzést nyújtsanak a fiataloknak. A 2006 óta tartó gyakornoki program pedig töretlen népszerűségnek örvend. Fontosnak tartotta kiemelni, hogy a mentori segítséggel sokkal könnyebb a munkaerőpiacon való elhelyezkedésre felkészülni, és a programba bekapcsolódók közül többen a fogadó intézményben találtak munkát, míg de a többiek is nagyobb előnyt tudhatnak magukénak. A docens asszony kiemelte, hogy ilyen komoly segítséget nyújtó program, amely tanácsadási rendszerrel is bír, csak Szegeden található.

 

Az átadó ünnepséget Hajdú József, az Állami- és Jogtudományi Kar dékánja nyitotta meg. Mint fogalmazott, egy jogász számára az elméleti és gyakorlati oldal egyaránt fontos. Minden egyes diáknak meg kell találnia a helyét, ám mivel Szegeden korlátozottak a lehetőségek, ezért az egyetemnek segítséget kell nyújtania. A dékán végül köszönetet mondott a jelenlévő cégeknek és intézményeknek, hogy a rendes munkájukon túl támogatják a felnövekvő generációt. Hámori Attila dicsérte a fiatalok kitartását és lelkesedését, mondván, mentor és diák között nemcsak oktatásra, de párbeszédre is szükség van. Gachályi Béla alezredes szerencsének tartja, hogy az egyetem Szegeden működik, mert így a rendőr-főkapitányság (amely az egyik legnépszerűbb célpontja a gyakornokoknak) számára biztosított példának okáért a jogvégzett szakemberek utánpótlása. Szerinte a népszerűségükben az is közrejátszhat, hogy igyekeznek őszintén megmutatni minden belső folyamatot a hallgatóknak.

 

A gyakornoki programot igazoló okiratot a hallgatók egyesével, szólítás után vehették át, majd a jelenlévők pezsgővel koccintva ünnepelték meg a sikert és a kitartást.

Őszi Tamás

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

SZTEmagazin

2018. július 02.

nyito

6 ezer oldalnyi dokumentum, 4 órán át tartó megbeszélés – ez a Szegedi Tudományegyetem vezérkarában az átadás – átvétel mérlege. Dr. Rovó László orvosprofesszor az SZTE 2018. július 1-jétől kinevezett rektora sajtótájékoztatón mutatta be az SZTE 4 új rektorhelyettesét.

SZTEtelevízió

2018. május 30.

kiemelt_SZG_diszpolgar

Idén a Szegedi Tudományegyetem rektora, Dr. Szabó Gábor lett Szeged díszpolgára. Az elismerést május 18-án a díszközgyűlésen adta át Botka László polgármester. A Szeged Televízió ebből az alkalomból készített vele egy életútinterjút.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *