Bezár

Hírarchívum

Pszichológiáról nem csak szakembereknek: fókuszban az emberi gyarlóság

Pszichológiáról nem csak szakembereknek: fókuszban az emberi gyarlóság

2013. október 21.
3 perc

Október 18-19-én az SZTE Hattyas sori épületében rendezték meg a Szegedi Pszichológiai Napokat, melynek a fő témája idén az emberi gyarlóság volt. A programsorozat múltjáról és jelenéről Léh Noémi koordinátorral beszélgettünk.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

– Miért pont az emberi gyarlóságot választották az idei rendezvény témájául?

Szerettünk volna egy olyan témát találni, ami nem csak a szakmai közönségnek mond valamit. Az egyik fő mondatunk, a „pszichológia nem csak pszichológusoknak” magába foglalja azt, amiért ez a rendezvény létrejött, és már tizenkét éve sikeres: a pszichológiát ne csak valami rejtélyes, megfoghatatlan dologként kezeljük, hiszen ez átszövi a mindennapjainkat. Csak úgy, mint gyarlóságaink, vágyaink, amikkel minden nap szembesülünk, és megküzdünk velük.

 

– Mióta rendeznek Szegeden pszichológiai napokat?

A Forum Humanum rendezvénysorozatot 2002-ben indították el ambiciózus szegedi pszichológushallgatók. Szerettek volna egy olyan eseményt létrehozni, ahol a pszichológiáról lehet hallani, megtapasztalni új technikákat olyan formában, hogy az a nem pszichológus közönség számára is érdekes és érthető legyen. 2003-ban, a rendezvény jogi hátterének biztosítása érdekében a hallgatók megalapították a Szegedi Pszichológus Hallgatók Egyesületét, és a Szegedi Pszichológiai Napok azóta is a legnagyobb projektünk.

 

– Mi a programsorozat célja?

Szeretnénk az emberekhez közelebb hozni a pszichológiát, és kicsit megdönteni a médiában oly szívesen használt „kanapén fekvős, ő maga is kissé őrült” sztereotípiát. Illetve ez egy hiteles fórum arra, hogy kicsit jobban megismerjük magunkat és egymást, hiszen valahol mindenkit érdekel a pszichológia. Jó néha rácsodálkozni arra, hogy jé, mások is így gondolkodnak, ezt érzik, vagy mennyire máshogy reagálnak arra, amit vártunk, és ez a két nap pont ezeknek a megtapasztalására szolgál.

 

– Idén milyen előadókat hallgathattak meg az érdeklődők?

Összesen 28 előadó és tréner fogadta el meghívásunkat, ezenkívül meghívtunk sportolókat is, akik egy sportpszichológiai kerekasztal-beszélgetésen vettek részt. A Kaleidoszkóp Improvizációs Színház előadását is megtekinthették az érdeklődők. A teljesség igénye nélkül megemlítenék néhány, a nagyközönség számára is ismertebb előadót: Almási Kitti és Hevesi Krisztina szexuálpszichológiai előadásokat tartottak. Bereczkei Tamás a női szépségideálról, Sas István az ökotudatos reklámokról beszélt. Szó esett példaképeinkről, ideálokról vagy a pletyka kialakulásáról. Műhelyeinken élménypedagógiáról, stresszkezelésről, meseterápiáról hallhattak az résztvevők. Úgy gondolom, nagyon színes volt az idei paletta, mindenki megtalálhatta az őt érdeklő előadást vagy műhelyt.

 

– Kiknek szól az esemény?

– Nem csak a pszichológus közösséghez szólunk, bár ők is tanulhatnak valami újat a rendezvényünkön. Laikusoknak és szakmabelieknek is tágulhat ez által a látókörük. Aki már foglalkozik pszichológiával, találhat új témákat, melyek érdeklik, új módszereket, egy új nézőpontot kaphat. Szintén nem elhanyagolható érv, hogy olyan előadókkal és trénerekkel találkozhattunk, akik vagy nem vagy csak nagyon ritkán járnak Szegeden. Itt helyben pedig kevesebb mint egy mozijegy áráért lehetett őket meghallgatni, tanulni tőlük, és belepillantani abba, milyen is a valódi pszichológia.

 

SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek