Bezár

Hírarchívum

Átadták az ösztöndíjakat a GTK tehetséges hallgatóinak

Átadták az ösztöndíjakat a GTK tehetséges hallgatóinak

2013. szeptember 08.
7 perc

Az alapítványi és vállalati partnereknek köszönhetően két évfolyamon összesen 80 hallgatót támogatnak ösztöndíjjal az SZTE Gazdaságtudományi Karon. Az ösztöndíjakat szeptember 6-án adták át a tehetséges hallgatóknak.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kara és alapítványi, vállalati partnerei elkötelezett támogatói a tehetséges fiatalok továbbtanulásának, egyúttal a dél-alföldi közgazdászképzés sikerének. Az együttműködéseknek köszönhetően második éve várják ösztöndíjak a kar önköltséges alapképzéseiben tanulókat, így 2013 őszén két évfolyamon 40-40 hallgató élvezheti az önköltség mértékével 100, illetve 50 százalékban megegyező támogatást.

 

Párbeszéd a cégek és az egyetem között

gtk osztondij 01Az ösztöndíjak alapítói szeptember 6-án sajtótájékoztatón osztották meg a bírálati és tehetséggondozási folyamat során szerzett tapasztalatikat, és számoltak be a jelenlévőknek az ösztöndíj-alapításban szerepet játszó szempontjaikról, motivációjukról. Az eseményen Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem rektora elmondta, hogy a Gazdaságtudományi Kar ösztöndíjprogramjának célja kettős: egyrészt a tehetséges hallgatók támogatása, másrészt a kapcsolatteremtés, kommunikáció az ipari szektorral. – Az igazán nívós felsőoktatásban párbeszédnek kell kialakulnia a gazdasági szféra és a felsőoktatás szereplői között. A dolog úgy nem működik, hogy a teljes egyetemi képzés az ipar megrendelését szolgálja, de az sem megy, ha a felsőoktatás valamiféle elefántcsonttoronyba zárkózva nem vesz tudomást a környezetéről. A kettő összhangját kell megteremteni: a Gazdaságtudományi Kar ezen az úton halad, és a partnercégek is ezt a párbeszédet támogatják – fogalmazott az akadémikus.

 

Szövetségesek a gazdasági szférából

– A GTK ösztöndíjprogramját egy felsőoktatási politikai döntés eredményeképpen kezdeményeztük. De már sokkal több ennél: egy széles tehetséggondozási program része, amely átöleli a tehetségekkel való foglalkozást a középiskolától az elhelyezkedésig; az elhelyezkedéstől az alumnifejlesztésig – fogalmazott Vilmányi Márton. A Gazdaságtudományi Kar dékánja kifejtette: az ösztöndíjprogram nemcsak anyagi segítséget nyújt, hanem komoly mentorálást is a partnerek és az egyetemi oktatók segítségével az intézmény falain belül és kívül. Az együttműködés a cégekkel nemcsak az ösztöndíjprogramra vonatozik, hiszen számtalan partnerrel számtalan interakció alakult ki nem csupán az oktatás, hanem a kutatás, a helyi közösségekben való szerepvállalás területén is. A dékán egyfajta szövetségként jellemezte a kapcsolatot, amelynek az a célja, hogy a tehetségeket, a felsőoktatást, a helyi közösséget támogassa.

 

Társadalmi felelősségvállalás

– A Csongrád megyében tevékenykedő vállalkozásoknak kötelességük a kialakult oktatáspolitikai helyzetben támogatni a nehéz helyzetbe került szakokat. Ez társadalmi felelősségvállalás kérdése – fogalmazott Kóti Zoltán, a Lapcom Lapkiadó és Nyomdaipari Zrt. igazgatója.

 

Kovács Attila, a Móra Ferenc Szakkollégium kollégiumi tanára elmondta: az intézet két éve alakult azért, hogy aktívan közreműködjön az egyetemi tehetséggondozásban. Ennek keretében jó kapcsolatot alakítottak ki a GTK-val: közös kurzusokat, tehetséggondozó tábort is szerveztek. Az ösztöndíj-alapításuk célja, hogy a támogatott hallgatók összekötők legyenek a kar és a kollégium között.

 

Szegeden maradjon a hatékony munkaerő

A Provice Kft. aktívan együttműködik a tavaly támogatott három hallgatóval. A közös munkába idén újabb három hallgatót vonnak be – hallottuk Pomázi Gyulától, a kft. ügyvezetőjétől, aki elmondta: szeretnék, ha a hallgatók az egyetemi ismereteik mellett olyan jellegű ipari szolgáltatói hátteret is megismernének, amely tudást aztán jól tudnak használni a mindennapjaikban.

 

– Az ösztöndíj-alapítással példát szerettünk volna mutatni a pénzügyi szektor számára – jelentette ki Sápi Ákos, a PannonSafe Kft. igazgatója. A kétszáz fővel dolgozó pénzügyi közvetítő cég társadalmi felelősségvállalásból hozta létre az Econventio Egyesületet is, amely idén is több mint 12 ezer középiskoláshoz juttatta el programjait.

 

Csapó Gábor, a Realio Kft. ügyvezetője kifejtette: nagyon elégedettek a tavalyi ösztöndíjasaikkal. A GTK-n végzett diákok nagyon jó munkaerők. – Szegednek fontos, hogy a jól képzett munkaerő itt is maradjon. Bízom benne, hogy ha a vállalkozások közel jutnak az egyetemhez, a jó munkaerő megtartás sikerül – fogalmazott.

 

Farkas Lászlótól, az Ökonómia Alapítvány elnökétől megtudtuk, hogy az alapítványt 1992-ben a Magyar Közgazdasági Társaság hozta létre azzal a céllal, hogy a közgazdász felsőfokú képzésben aktív támogatást nyújtson. A támogatási alapot többek között tudományos diákköri konferenciák szponzorálására használták, mostanra hátrányos helyzetű hallgatókat is segítenek. A befolyó személyi jövedelemadó 1 százalékokat is erre a célra fordítják.

 

Munkahelyükön hasznosíthatják a tudást

A Tisza Volán Zrt.-t Mórocz Zsolt képviselte, aki elmondta, hogy a vállalatnál évek óta tudásalapú utánpótlásképzés folyik. Közlekedésmérnök-hallgatóikat hozzájárulással segítik. Bíznak benne, hogy ezek a hallgatók a diploma megszerzése után a cégnél tudnak elhelyezkedni, és azt a tudást, amit náluk és az egyetemen kaptak, munkahelyükön kamatoztatják.

 

– A ContiTech Rubber Industrial Kft. nagyon érdekelt abban, hogy befektessen a fiatal tehetségek fejlesztésében – szögezte le Regina Gensigora, a cég vezetője. – Már most jól látszik, hogy nagy igény lesz cégünknél a jól képzett fiatal szakemberekre. A vállalat világszerte sok országban folytatja tevékenységét, és sok területen világpiaci vezető. Ennek megfelelően a fiatal tehetségeknek izgalmas, jó munkahelyeket tud kínálni. Ehhez azonban elengedhetetlen, hogy hamar kapcsolatba kerüljünk a tehetségekkel. Éppen ezért fontos, hogy részt vehetünk az ösztöndíj kialakításában. A hallgatók így megismerhetik a vállalatot, mi pedig a hallgatókat – zárta beszédét.

 

Tessényi Judit, a Szerencsejáték Zrt. területi igazgatója maga is a GTK-n végzett, ezért teljes nyugalommal és mellszélességgel tudta képviselni a cég felé azt, hogy érdemes itt pénzt befektetni. – Minőségében ismerem az itt folyó kiváló oktatást. Teljességgel szorgalmaztam a mecenatúrát – hallottuk Tessényi Judittól.

 

Az Ariosz Kft. idén először kapcsolódik be az ösztöndíjprogramba. Karajannisz Manolisz, az kft. ügyvezetője a kölcsönös profitálást hangsúlyozta, hiszen támogatott új tehetség később akár kollégájuk is lehet a cégnél.

 

Az ösztöndíjakat a sajtótájékoztatót követően Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem rektora, Vilmányi Márton, a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kar dékánja és Deák István, az SZTE GTK általános dékánhelyettes adta át a kar aulájában.

 

Az ösztöndíj-alapítók

A ContiTech Rubber Industrial Kft. a gumiipari és műanyagipari technológiák legnagyobb szaktekintélye a nem abroncsgyártó gumiipari szektorban. Az 1871-ben, Hannoverben alapított Continental AG divíziójaként, a vállalat funkcionális részeket, komponenseket és rendszereket tervez és gyárt az autóipar és más fontos iparágak számára.

 

Az 1991-ben alapított nemzeti lottótársaság, a Szerencsejáték Zrt. amellett, hogy törvényes játéklehetőséget nyújt, hozzájárul a közkiadások finanszírozásához, közvetve és közvetlenül is támogatva az állam különböző közpolitikai céljait, különös tekintettel a hazai sportra és kultúrára. A Szerencsejáték Zrt. fennállása óta támogat közcélokat a törvényben előírtakon túl szponzorálási- és támogatási kerete terhére.

 

gtk osztondij 02A Realio Kft. Magyarország egyik vezető internetes ingatlanhirdető, -kereső oldala, a 2000 óta üzemelő ingatlannet.hu portál üzemeltetője. Fiatal és rátermett csapatában egyre több Szegeden végzett közgazdász segíti a vállalkozás fejlődését.

 

Az Ökonómia Közhasznú Alapítvány 1992-ben jött létre azzal a céllal, hogy támogassa a szegedi közgazdászképzést, a képzés feltételeinek javítását, a tudományos munka eredményességét. Az Alapítvány a dél-alföldi és a szegedi közgazdászképzés elkötelezett támogatója, diákrendezvények és találkozók védnöke. Nevelési és oktatási célú tevékenysége révén az alapítvány mára a Gazdaságtudományi Kar életének kiemelkedő szereplőjévé vált.

 

Az Ariosz Kft. adatbányászattal, piackutatással és -elemzéssel, illetve az ezekre épülő tanácsadással foglalkozik. Az Ariosz Kft. jelentős hazai és multinacionális cégek tanácsadójaként az üzleti problémák és információ-igényeik megértését, a kutatási és adatbányászati eredmények tanácsadó jellegű prezentálását biztosítja.

 

A Lapcom Lapkiadó és Nyomdaipari Zrt. a Kisalföld és a Délmagyarország napilap kiadója és többek között a delmagyar.hu internetes online híroldal működtetője. A lapcsalád termékei naponta 180 000 példányban kelnek el, portáljai naponta mindegy 250 000 látogatót vonzanak.

 

gtkosztondij
Átadták az ösztöndíjakat a GTK tehetséges hallgatóinak - GALÉRIA


A Szegedi Tudományegyetem Móra Ferenc Szakkollégiuma több mint négy évtizedes fennállása óta nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a kollégistáknak szellemi otthonul is szolgáljon, hogy feltételeket és lehetőségeket teremtsen az itt lakók szakmai továbbfejlődéséhez, sokoldalú képzéséhez, a nemzeti és az egyetemes kultúra és tudomány értékeinek közvetítéséhez. A kollégium szakmai rendezvényein a tudományos és kulturális élet kiválóságaival találkozhatnak az érdeklődők.

 

A Provice Kft. nagyvállalatok, intézmények szervezeti képességeinek fejlesztésével foglalkozik, annak érdekében, hogy azok eredményesebbé, hatékonyabbá és gazdaságosabbá váljanak. Az ösztöndíj-programban részt vevő hallgatók bekapcsolódhatnak a stratégia végrehajtási-, IT teljesítményfejlesztési projektjeikbe, de arról is képet kaphatnak, hogy hogyan lehet térségfejlesztési projekteket irányítani, klasztereket működtetni, így gyakorlati tapasztalatokkal egészülhet ki az egyetemen szerzett elméleti tudás.

 

Az 1989-ben alapított PannonSafe Kft. a hazai biztosítási- és pénzügyi piac jelentős szereplőjeként hangsúlyozza a társadalmi szerepvállalás fontosságát. Az Econventio Kerekasztal Közhasznú egyesület alapító tagjaként célja a fiatalok pénzügyi kultúrájának felmérése és fejlesztése.

 

A Tisza Volán Zrt. – a Dél-Alföld közlekedési vállalata – mindig nagy szerepet játszott Szeged gazdasági életében, valamint a tudomány és a kultúra támogatásában. A Tisza Volán Zrt. és a Gazdaságtudományi Kar szoros együttműködésének egyik újabb jele a Tisza Volán ösztöndíjának megalapítása.

 

Bobkó Anna

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek