SZTE Info
frankofon_kozpont_megnyito_kiemelt

Frankofón Egyetemi Központ nyílt az SZTE-n

A Frankofón Egyetemi Központ létrehozása beleillik a magyar külpolitikai koncepcióba – hangsúlyozta Martonyi János külügyminiszter a Szegedi Tudományegyetemen, a központ megnyitóját követő sajtótájékoztatón.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

– Magyarországon a szegedi az első ilyen jellegű egyetemi intézmény. Ezért is különösen fontos számunkra hangsúlyozni, milyen nagy reményeket táplálunk ez iránt a centrum iránt, és a működését az SZTE a maga eszközeivel mindenképpen megpróbálja támogatni, segíteni – szögezte le Pál József nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettes a szeptember 20-i sajtótájékoztatón, melyet a Frankofón Egyetemi Központ ünnepélyes tanévnyitója után tartottak a Rektori Hivatal épületében.

 

Kapu Dél-Európa felé

 

frankofon01Az esemény díszvendége volt Martonyi János külügyminiszter, aki aláhúzta, hogy a centrum megnyitása fontos a magyar külpolitika és az oktatáspolitika szempontjából is. – Magyarországon közel 20 ezer külföldi egyetemista tanul. Közismert, hogy szeretnénk ezt a számot lényegesen megnövelni. Erre vonatkozóan több elképzelésünk is van, melynek keretéhez kapcsolódik a mai esemény is – hallottuk Martonyi Jánostól, aki elmondta: hazánkban több mint két évtizede működik angol és német nyelvű egyetem. Évek óta gondolkodnak azon, hogy el kellene indítani egy francia egyetemet is vagy francia nyelvű egyetemi központot. Francia nyelvű oktatás évtizedek óta zajlik a szegedi jogi karon. Nagyon erősek itt az alapok, nem hiába itt jöhetett létre a Frankofón Egyetemi Központ, melynek életre hívása szervesen illeszkedik a kormány külpolitikai koncepciójába is. A cél ugyanis a Dél- és Dél-Kelet-Európa felé nyitás, vagyis hogy minél több egyetemista érkezzen onnan Magyarországra tanulni. – Szeged egy élettel teli, igazi magyar és európai város. A 30 ezer diák ittléte, a Szegedi Tudományegyetem minősége, státusza önmagában véve is indok arra, hogy ez a központ itt jöjjön létre – hangsúlyozta a külügyminiszter, akitől megtudtuk: a kormány 100 millió forinttal támogatta az intézmény megvalósulását. Fontosnak tartja a francia elemet kulturálisan, tudományosan és az oktatásban is erősíteni Magyarországon. Mindemellett a kereskedelmi, gazdasági kapcsolatok fejlesztése is fontos. A hasonló központok ebből a szempontból is nagyon hasznosak.

 

Az SZTE-n végzett a francia nyelv nagykövete

 

Magyarország frankofón kapcsolatainak erősítésében nyújt majd segítséget, vagyis a francia nyelv nagyköveteként működik Magyarországon Veresné Novák Katalin frankofón ügyekért felelős miniszteri biztos, a Szegedi Tudományegyetem korábbi hallgatója. – Feladatom elősegíteni, hogy minél több diák válassza a francia nyelvet idegen nyelvként, hiszen az a tapasztalat, hogy annak ellenére, hogy a francia a harmadik leggyakrabban választott idegen nyelv az angol és a német után, sok erőfeszítést kell tenni annak érdekében, hogy ez az érdeklődés minimum megmaradjon, de lehetőség szerint nőjön is a diákokban. Ha azt szeretnénk, hogy többen tanuljanak franciául, olyan színvonalas, versenyképes felsőfokú képzést kell elindítani Szegeden ami motiválja a diákokat – mondta Veresné Novák Katalin.

 

Karok közti falakat dönt le

 

trócsányi lászló– A Szegedi Tudományegyetem folyó frankofón munkát nemzetközileg is elismerik. Ennek köszönhető, hogy a központ megnyitásán a frankofón országok és a társegyetemek is képviseltették magukat – húzta alá Trócsányi László, Magyarország párizsi nagykövete. Az SZTE Nemzetközi és Regionális Tanulmányok Intézetének igazgatója elmondta: az intézmény a karok közti falakat fogja lebontani, hiszen összefogja majd a frankofón hallgatókat. Szellemi műhely is lesz, tudományos élettel, oktatással és közélettel. Az intézet a Dugonics tér 2. szám alatt nyílik, egyelőre egy főállású munkatárssal, később azonban nyolc-tíz fő kapcsolódik be a munkába.

 

A Frankofón Egyetemi Központ megalakításának szándékát Martonyi János külügyminiszter már tavaly október 29-én felvetette Laurent Fabius francia külügyminiszternél tett látogatásán. További impulzust adott a centrum megalakításához az a kormányhatározat, amely lehetővé tette, hogy az SZTE Állam- és Jogtudományi Kara Nemzetközi és Regionális Tanulmányi Intézetének (NRTI) keretein belül európai tanulmányok témakörben francia nyelvű mesterképzés indulhasson meg a Lille-i Politikatudományi Intézet közreműködésével.

 

Bobkó Anna

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

SZTEmagazin

2017. december 06.

kiemelt_Dux_Laszlo

Biológia, kémia és fizika tantárgyból, valamint a Nobel-díjas rektor életéből, munkásságából áll össze évről évre az egyre népszerűbb SZTE Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny kérdéssora. A zsűri elnökével, prof. Dr. Dux László tanszékvezető egyetemi tanárral a Szent-Györgyi-örökségről és a középiskolások versenyéről beszélgettünk.

SZTEtelevízió

2017. szeptember 13.

kiemelt_tanevnyito2017

Olyan jelentős fejlesztések előtt áll az SZTE, amelyekkel nemzetközi rangú kutatóegyetemmé válik – jelentette ki a rektor, igazolta példákkal a kormányt képviselő igazságügyi miniszter. A Szegedi Tudományegyetem 2017-2018-as tanévet nyitó ünnepségéről készült rövid videó itt megtekinthető.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *

  • január 2. 08:00 - 31. 19:00
    Az SZTE Klebelsberg Könyvtár rendezvénye a Prof. Dr. Németh András (SZTE ÁOK) emlékére rendezett tárlat. További információ az SZTE Hírportálján: http://www.u-szeged.hu/sztehirek/2017-november/kiallitas-dr-nemeth
  • január 18. 10:00 - 20. 17:00
  • *
    január 18. 18:00 - február 18. 19:00
    A Magyar Kultúra napja alkalmából nyílik meg Árnyas Koppány festőművész tárlata. A fiatal alkotó a Szegedi Tudományegyetemen képi ábrázolás szakkal párhuzamosan végezte el a Tanító szakot, felsőfokú tanulmányait 2012-ben zárta. Börtönbe zárt perspektíva című tárlatát Pataki Ferenc festőművész ajánlja az érdeklődők figyelmébe. A tárlatnyitón közreműködik hegedűjátékával Dudás Virág Ervin, az SZTE Zeneművészeti Kar hallgatója.
  • január 18. 18:00 - március 16. 18:00
    A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar oktatói, művésztanárai közül a Temesvári Nyugati Egyetem Képzőművészet és Design Karán vizuális művészeti doktori fokozatot szerző Sinkó János, Kovács Keve, Molnár Sándor és ifj. Holler László képzőművészek tárlata. A kiállítás kúrátora a nagyváradi Körösvidéke Múzeum igazgatója, prof. univ. dr. Aurel Chiriac, aki a fent említett képzőművészek doktori képzésének témavezetője volt. A TEMESVÁR 7.X.4. címet viselő kiállításon ( a 7 doktoranduszból 4 állít ki most) többek között linómetszetek, installációk, tempera és olajfestmények, kollázsok,üvegfestéssel készült alkotások láthatók. Az alkotók által elmondottakból, íme egy gondolat: "A végcél, ami felé törekszünk hasonlít a földhöz: ugyanis az élő anyag számtalan rétegének szintéziséról van szó. Az igazi érzékiség akkor születik meg, amikor a festő felfedezi, hogy a fa suhogása és a víz kérge testvérek, a kavicsok és a saját arckép ikerképek, és ebben az áldott pillanatban a világ lassan-lassan összeáll, a művész pedig azt látja, hogy a látvány zuhatagok hátteréből kimagaslanak azok nagy és lényeges jelek, melyek egyformán képviselik az ember és a világegyetem valóságát..."
  • január 21.
    10:00 - 14:00