A Szabadegyetem – Szeged kurzusa szeptember 11-én a tizenkettedik szemeszteréhez érkezett, amelynek programját a karok javaslatai alapján első ízben szervezte Pál József nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettes. A professzor megnyitó beszédében megemlítette a Szegedi Tudományegyetem előkelő helyezését a nemrég nyilvánosságra hozott nemzetközi listán, és hozzátette, a kiváló minősítés további ok arra, hogy az egyetem kutatóinak munkáját figyelemmel kövesse a fiatalság.

A Szabadegyetem első előadását Botos Katalin professor emerita (SZTE Gazdaságtudományi Kar) tartotta. A professzor asszony közgazdasági egyetemet végzett, és 1964-től a nemzetközi pénzügy területén tevékenykedett. A rendszerváltás után volt parlamenti képviselő és pénzügyi államtitkár is. Saját bevallása szerint jelentős élettapasztalatot tudhat a háta mögött, amiben a tudomány és gyakorlati tapasztalat egyaránt megtalálható. Emellett komolyabban elmélyült a világ és Magyarország gazdaságtörténetében, ennek kapcsán szeptember 11-én arra kereste a választ: „Hová vezet a globalizmus?”

Az előadó egy komoly történelmi áttekintéssel kezdte. Elmondása szerint évtizedekkel előtt még a népmesék kategóriájába tartozott a beszélő autó és a magától nyíló ajtó. Ma azonban ezek már a hétköznapok részei. Ez is mutatja, mekkora fejlődés ment végbe a világban. A fény mellett azonban ott az árnyék is, hiszen sokan félnek attól, hogy megfigyelik az embereket, és a privát szféra visszaszorul. Ennek elkerülése az ifjúságra hárul. – A fiatalok feladata, hogy értelmiségiek legyenek, azaz képesek legyenek az önálló gondolkozásra – jelentette ki Botos Katalin. Ami történelem alakulását illeti, a professzor asszony szerint az elmúlt húsz évben az általános jólét emelkedett. Az arány azonban közel sem egyenletes, és az eladósodás által sújtott országok számára még a rendszerváltás sem jelentett feloldozást. Az ok a 19. században keresendő: akkor jelent meg a tőke és tőkekoncentráció gondolata, ami ellen már akkor összefogással védekeztek az emberek, így védve az érdeküket. A 20. századra ez a gondolat sokat fejlődött, még a keresztény egyház is kijelentette, hogy a munkásoknak joguk van bérhez, és annak hiányában akár sztrájkba is léphetnek. Ám ez a korszak olyan szörnyűségekkel volt terhelve, mint a nemzeti szocializmus réme vagy az

atomháború veszélye.

Az anyagi válságból való kiutat a fordizmus modellje jelentette, ami kimondta, hogy a vállalatoknak egyességet kell kötniük a megtermelt javakról a munkásoknak. Azaz a vállalat sikere vonja maga után a bérek növekedését is. Ahogy maga Ford mondta: „Azért adok nagyobb bért a munkásaimnak, hogy megvegyék az autóimat.” A folyamatos béremelkedés egy létfontosságú tényező egy ország rendszerében, hiszen anélkül nem nő a belső piac, és a termelés a fogyasztás korlátaiba ütközik. Ám idővel ez a nézet is válságba jutott, lévén az emberek ráébredtek a nyersanyagok végességére és környezetszennyezés veszélyeire. Ennek a tényezőnek a figyelembevétele komoly árat ró vagy a vállalatra, vagy a vásárlóra, ami felborítja a fordizmus egyensúlyát. A megoldást a németek találták ki, ez pedig nem más, mint a korszerűsítés. Azzal, hogy a gyártott termékek egyre energiatakarékosabbak, az emberek megveszik a drágább modellt, hiszen azon idővel spórolni tudnak. Ez azonban a fejlődő országokra ró terhet. És mi a helyzet ma? A fejlett országok kiszervezik a szolgáltatásokat az alacsony bérű országokba, ezzel visszafogva a bérek növekedését, és a kezdetben jövedelmező megoldás idővel deficithez vezethet. Így lép át a globalizmus a fényből az árnyékba – tudtuk meg.

Az előadása végén Botos Katalin képekkel is kommentálta a gazdasági válságot és az esztelen kölcsönadás okozta károkat. Elmondása szerint azok, akik ezt a folyamatos kölcsönzést elindították, látták a folyamat veszélyét, mégsem tettek semmit, és a felügyeleti szervek sem voltak a helyzet magaslatán. A helyzet stabilizálására tett kísérletekkel pedig az állam nem hátralépett, csak megváltoztatta önnön szerepét. – Előbb talán az erkölcsi alappilléreket kellene megerősítenie az államnak, mielőtt visszatérne a láthatatlan kéz koncepciójához – utalt mondandója végén Adam Smithre a szakember.

Őszi Tamás