Bezár

Hírarchívum

Szent-Györgyi Albert emlékére tengerimalacokat fogadtak örökbe

Szent-Györgyi Albert emlékére tengerimalacokat fogadtak örökbe

2013. szeptember 21.
3 perc

Nem mindennapi program zajlott le a Szegedi Vadasparkban. Megszokott dolog, hogy egyes szervezetek örökbe fogadnak egy-egy állatot. Ezúttal azonban nem egy zsiráf vagy oroszlán talált gazdára, hanem a tengerimalacok, akik ezt a tudományért tett múlhatatlan szolgálataikkal érdemelték ki.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A Szegedi Vadaspark tengerimalac-állományát szeptember 20-án örökbe fogadta a Magyar Kémikusok Egyesülete Csongrád Megyei Csoportja. Kevesen tudják ugyanis, de ezek a kedves kis állatok hathatós segítséget nyújtottak a C- vitamin felfedezésében. Az eseményen jelen volt Hannus István, a csoport elnöke, valamint a Déri Miksa Szakközépiskola tanulóinak csoportja. A program során kikerült egy új tábla a tengerimalacok ketrecére, amely felvilágosítást nyújt az állatok és a tudomány kapcsolatáról, a hallgatók pedig kémiai kísérletekben vehettek részt.

 

Endrédi Lajos, a Szegedi Vadaspark gyűjteményvezetője elmondta, azon túl, hogy az intézmény dél-amerikai részlegében bemutatják az őshonos tengerimalacokat, azok hobbiból tartott társait is befogadják. Jelenleg 30-40 példányt tartanak az amúgy békés állatból. Hannus István egy rövid beszédben fedte fel a kapcsolatot a tengeri malacok és a C-vitamin, valamint Szent-Györgyi Albert között. A Nobel-díjas tudós miután 1930-ban visszatért Magyarországra, igyekezett bebizonyítani, hogy a marhamellékveséből kinyert hexuronsav skorbutellenes hatású. Tudvalevő, hogy míg a fenti szervből csak nagy nehézségek árán tudta előállítani, addig a szegedi paprikákban temérdek mennyiségben állt rendelkezésre. A hexuronsav (ismertebb nevén C-vitamin) hatását pedig tengerimalacokon tesztelték, ugyanis az emberrel rokoni vonásuk, hogy nem képes a szervezetük C- vitamint szintetizálni. Azok az kísérletben részt vevő állatok, akiknek az ételébe egy kevés citromlevet csepegtettek, nem lettek skorbutosak. Így Szent-Györgyi Albert elmélete végleg bebizonyosodott.

 

Szent-Gyorgyi_vadasparkgaleria
Galéria

Hannus István, az SZTE TTIK Kémiai Tanszékcsoport Alkalmazott és Környezeti Kémiai Tanszék professzora a www.u-szeged.hu kérdésére elmondta, hogy a Magyar Kémikusok Egyesülete Csongrád Megyei Csoportja feladatának tekinti a Nobel-díjas tudós szellemi örökségének ápolását. Így a világhírű kutató 120. születésnapjának tiszteletére amellett, hogy a szervezet örökbe fogadta az állatokat, azok ketrecére is kitettek egy új táblát, hogy ezentúl a látogatók is megtudják a tengerimalacok tudományban betöltött szerepét.

 

A vadasparkban tartott program második felében a Déri Miksa Szakközépiskola tanulói kipróbálhatták, milyen is egy tudós élete. Az oktatóépületben tartott kémiaórán Németh Veronika, a SZTE TTIK Kémiai Tanszékcsoport Fizikai Kémiai és Anyagtudományi Tanszék egyetemi tanársegédje C-vitaminnal kapcsolatos kísérleteket mutatott be, melyeket aztán a diákok is kipróbálhattak. A fő fogalmak oxidáció és redukció voltak: jódot csepegtettek különböző növényi présnedvekre, amitől az oldat elkékült, majd visszaváltozott. Minél több csepp kellett a tartós kék szín eléréséhez, annál több C-vitamint tartalmazott a növény. Nem kérdés, hogy ismét a paprika győzedelmeskedett, maga mögé utasítva a citromot és az almát. A diákok, akiknek épületében annak idején Szent-Györgyi is dolgozott, kifejezetten élvezték a kísérletezést, és a legtöbbjüknek nem okozott különösebb nehézséget a kivitelezés. Németh Veronika elmondása szerint az ilyen bemutatók mindig is nagy hatással vannak a fiatalokra, ám változó ideig. Bár a siker csak közvetetten mérhető, ám biztos jele a sikernek, ha minél több jól felkészült diák érkezik a karra. Az előadó szerint a program pedig egyfajta tiszteletadás volt a tengerimalacoknak, és remélhetőleg a látogatók is megállnak majd a ketrecük előtt, és összekötik őket a Nobel-díjas Szent-Györgyi Alberttel.

 

Őszi Tamás

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek