SZTE Info

Az SZTE is részt vesz a Nyitott Bíróság Programban

A Szegedi Tudományegyetem Hallgatói Szolgáltató Irodája is bekapcsolódik a Szegedi Ítélőtáblával és a Szegedi Törvényszékkel abba a programba, amelyben gimnazistákat ismertetnek meg a joggyakorlattal.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A 2013/2014-es tanévben is folytatódik az Országos Bírósági Hivatal által indított program, amelynek célkitűzése, hogy a bírósági szervezettel, a bíróvá válási folyamattal, a bírósági eljárásokkal, valamint az alapvető állampolgári jogokkal és kötelezettségekkel kapcsolatos információkat adjanak át a 11. osztályos tanulóknak. Idén az általános jogi ismeretekről, polgári jogról, büntető jogról és – a Szegedi Tudományegyetem Hallgatói Szolgáltató Iroda vezetőjének segítségével – a hallgatói jogviszonyról tartanak előadást az ítélőtábla és a törvényszék bírái és bírósági titkárai.

 

Az idei tanév során is lehetősége nyílik a diákoknak és kísérő tanáraiknak a Szegedi Fegyház és Börtönbe börtönlátogatásra menni, továbbá a Szegedi Törvényszéken polgári és büntető tárgyalásokat látogatni. A második félév során perszimuláción is részt vehetnek a diákok, melynek keretén belül a bíró és bírósági titkár kollégák elmagyarázzák nekik a tárgyalás menetét, az eljárásjogi szabályokat és a jogeset megoldását is. Továbbá a Szegedi Tudományegyetem Jogtörténeti Tanszék munkatársának segítségével az SZTE Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium történelem fakultációs diákjai elmélyültebb ismereteket szerezhetnek a magyar középkor, illetve a dualizmus korának jogtörténetéről, úgy, mint a törvényhozás menete, a kormányzati tevékenység, a közigazgatási és bírósági szervezet felépítése és működése.

 

SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

SZTEmagazin

2018. július 19.

Kiemelt_rektori

Napjainkban a nemzetköziesítés a felsőoktatási fokozatváltás központi eleme. Ez az átfogó program a Szegedi Tudományegyetem kapcsolatrendszerének erősítésére és nemzetközi láthatóságának növelésére fókuszál. Mi történt ezen a területen az elmúlt négy évben? Az SZTE kapu a világra? – kérdeztük az SZTE négy rektorhelyettesét.

SZTEtelevízió

2018. szeptember 14.

tanevnyito_2018

A nemzeti hagyományok ápolásának jelentőségéről és az értelmiséggé válás összetettségéről is szó esett a hazai felsőoktatási intézmények 2018-2019. tanévét megnyitó, a Szegedi Tudományegyetemen rendezett ünnepségen. Az SZTE új rektora, a kormány két képviselője és Szeged polgármestere köszöntötte az elsőéves hallgatókat.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *

  • szeptember 23.
    10:00 - 16:00
    A látogatók megismerkedhetnek a Füvészkert új, rovarfogó növényeket bemutató gyűjteményével. A húsevő, vagy rovaremésztő növények a világ minden táján élnek, közös jellemzőjük, hogy tápanyagszükségletüket állati eredetű forrásból egészítik ki. A rovarok, vagy kisebb békák, gyíkok, esetleg kisemlősök elfogására a levelük módosult fondorlatos szerkezetű csapdákká. Ezekkel a különös lényekkel lehet testközelből is megismerkedni a tematikus napon.
  • szeptember 26.
    18:00 - 19:00
    Prof. Dr. habil. Szakály Sándor történész (VERITAS Történetkutató Intézet) előadása: Magyarország a második világháborúban: A kezdetek
  • szeptember 28.
    14:00 - 23:00
    A Szegedi Tudományegyetem Szegeden és Hódmezővásárhelyen mintegy 300 programmal várja az érdeklődőket a Kutatók Éjszakáján szeptember utolsó péntekén. A tudományt és a kutatói életpályát népszerűsítő eseménysorozaton máskor rejtett helyek nyílnak meg a látogatók előtt. A szegedi egyetemen több mint 350 oktató, kutató és hallgató mutatja be tudományterületét. Laborlátogatások, előadások, kreatív foglalkozások, játékos programok, bemutatók, kísérletek, kalandtúrák, workshopok kora délutántól késő éjszakáig! Az SZTE programjai elérhetők az SZTE Kutatók Éjszakája mobil alkalmazáson keresztül. Az alkalmazás az esemény digitális programfüzete, amely a programok alapvető információ mellett (leírások, időpontok, helyszín, előadók) lehetőséget nyújt az érdekesnek talált előadások külön listába való rögzítésére is. A térkép segítségével a rendezvény helyszínei és az ahhoz tartozó programok tekinthetők át, a kereső funkció pedig még könnyebbé teszi a böngészést. Az applikáció a 4.4-nél magasabb verziószámú Android rendszerekre elérhető és „SZTE Kutatók Éjszakája” néven a Google Play áruházból ingyenesen letölthető. Az SZTE szegedi és vásárhelyi programjai megtekinthetők a www.kutatokejszakaja.hu honlapon is. Találkozzunk a Kutatók Éjszakáján 2018. szeptember 28-án, pénteken!
  • szeptember 28.
    18:00 - 19:00
    Az előadássorozat következő vendége Dux László, az SZTE professzora. Előadásának címe: Szent-Györgyi Albert és intézete.
  • október 3.
    10:00 - 18:00