Bezár

Internet

Online - 2013. január

Online - 2013. január

2013. szeptember 10.
30 perc

1.hét

(2013.01.01-2013.01.06.)

 

 

Budapesten is segítik a gyerekek beilleszkedését - Negyvenkét, az unión kívüli országokból érkező gyermeket segítenek a beilleszkedésben és a tanulmányi felzárkózásban szegedi egyetemisták - mondta el a programot szervező Agora Alapítvány kuratóriumi elnöke pénteki sajtótájékoztatóján Szegeden. Függ Zsolt Péter kifejtette: a Mentorprogrammal az integrációért című projektbe olyan egyetemi hallgatókat vontak be, akik ha végeznek, gyermekekkel foglalkoznak majd; vannak köztük tanár, tanító, kulturális mediáció, szociálpedagógia szakos és pszichológushallgatók is.

Link: mno.hu onkormanyzat.mti.hu

 

 

Kína: irányított evolúcióval a világ tetejére - ...A kommunista párt szállodája szerencsére alig néhány emelet, ez az első napokban az ötfős magyar delegáció szálláshelye - Szegedet képviseli Dömötör Máté, a Szegedi Tudományegyetem főtitkára is, aki a 25 millió egyetemista országának meglátogatott felsőoktatási intézményeiben annyiszor mondja el, hogy nanolézer, hogy nem csodálkoznánk, ha valamelyik kínai universitas édes gyermekeként tekintene - - a szegedi ELI-lézerprojektre.

Link: delmagyar.hu 

 

 

"Janicsár értelmiséget képeznek" - FÉLTIK AZ EGYETEM JÖVŐJÉT A SZEGEDI BÖLCSÉSZOKTATÓK Az egyetem megszűnése a legrosszabb forgatókönyv Barát Erzsébet szerint. Az Oktatói Hálózat (OHA) Szegedi Bölcsésztagozatának tagja azt mondja, veszélybe került a felsőoktatás jövője. Mára körülbelül 60 tagot számlál a két hete alakult Oktatói Hálózat Szegedi Bölcsésztagozata. Egyikük az angol tanszék egyetemi docense, Barát Erzsébet - milliárd forint körüli összeget vonnak el 2013-ban.

Link: delmagyar.hu

 

 

Már élő a határmenti együttműködés - Szegedi-temesvári együttműködés a daganatos betegségek korszerű kezelése érdekében. Decemberben a Szegedi Tudományegyetem Onkoterápiás Klinikáján megkezdődött a gyakorlati megvalósítása, kivitelezése annak a projektnek, amelynek célja, hogy a környező hazai és romániai intézményekben sugárterápiával foglalkozó dolgozók megismerjék a sugárterápiás kezelés új technikáit, tananyagok készüljenek sugárfizikusok, sugárterapeuták, asszisztensek részére, valamint elméleti, és gyakorlati képzéseket szervezzenek.

Link: weborvos.hu

 

 

Szénszünet: 220 millió forintot spórolna a szegedi egyetem - A Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) múlt hétvégén kezdődött a szénszünet. Idén csak egy kollégium tart nyitva jövő vasárnapig. A Semmelweis üzemel, korlátozott számban más diákszállásokról is fogadja a hallgatókat. A szegedi egyetemet sújtó 814 millió forintos zárolás egyik következménye, hogy az intézmény vezetése kéthetes szénszünetet rendelt el. Szabó Gábor rektor korábban úgy nyilatkozott, 150 és 220 millió forint közötti megtakarítást vár a szünettől.

Link: delmagyar.hu

 

 

Vizeink gyógyszermentesítése - A Szegedi Tudományegyetem Szervetlen és Analitikai Ké­miai Tanszékén működő környezetkémiai kutatócsoport a nem szteroid gyulladásgátló és fájdalomcsillapító gyógyszerek közé tartozó ketoprofennel végzett kísérleteket. Ezt a gyógyszercsaládot enyhe és középsúlyos reumás-, izom-, fej-, fogfájás esetén alkalmazzák. A kutatók e vegyületek lebontásával kapcsolatban végeztek vizsgálatokat. Módszereik többek között az ózon, illetve az ultraibolya sugárzás bontó hatásán alapulnak.

Link: nepszava.hu

 

 

Nemsztrájk az SZTE-n - A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) oktatói a nemsztrájk módszerével kívánják jelezni, hogy az utcai politizálás mellett egyéb eszközökkel is rendelkeznek, elsősorban a tudomány, a szabad gondolat eszközével - áll az SZTE EHÖK sajtóközleményében. - "Mert a tandíj nem tandíj - hanem költségtérítés; a forráskivonás nem forráskivonás - hanem átstrukturálás; a sztrájk nem sztrájk - hanem nemsztrájk. Szerezzük vissza a szavainkat, hogy azt jelentsék, amit!" - fogalmaz a közlemény, hozzátéve, "az Oktatói, a Hallgatói és a Szülői Hálózatok, a Miérthallgatók csapata, a Hálózat a Tanszabadságért és a Humán Platform, az Oktatói Hálózat Szegedi Bölcsésztagozata, valamint a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének szegedi tagjai "nemsztrájkkal" kívánnak tiltakozni a felsőoktatásban kialakult helyzet ellen."

Link: szegedma.hu

 

 

Szenet gyűjtenek a hallgatók - A Miért Hallgatók csoportja széngyűjtést szervez a Szegedi Tudományegyetemért. Az akció célja, hogy a szénszünetben is felhívják a hallgatók, egyetemi dolgozók, középiskolások és szüleik, valamint a szegediek figyelmét arra, hogy a felsőoktatás ellehetetlenítésével veszélybe került a Tisza-parti universitas. A SZÉNmob nevű akción a MiértHallgatók szenet (vagy tűzifát) gyűjtenek, hogy ezzel tiltakozzanak a felsőoktatást érintő zárolások ellen ma délután 3 órától az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központjának bejárata előtt.

Link: szeged.hir24.hu delmagyar.hu

 

 

Nem sztrájk - A szénszünetben szabadegyetemet tartanak a Szent-Györgyi Albert Agórában, ahol a szervezők és előadók a nemsztrájk módszerével kívánnak tiltakozni a felsőoktatásban kialakult helyzet ellen. A pénteki nyitott rendezvényre hallgatót és oktatót, középiskolást és szülőt, valamint minden szegedit várnak. A Szegedi Tudományegyetem oktatói a nemsztrájk módszerével kívánják jelezni, hogy az utcai politizálás mellett egyéb eszközökkel is rendelkeznek, elsősorban a tudomány, a szabad gondolat eszközével.

Link: szegedma.hu

 

 

"Biológusvölggyé" lett Újszeged - Egy helyre költözik immár a Szegedi Tudományegyetem minden tisztán biológiai tanszéke. Az universitas természettudományi és informatikai kari felújítási hulláma idén a matematikusok Bolyai épületével folytatódik. Az újszegedi biológus épület új szárnyának átadása után, vagyis 2007 nyarán az Egyetem utcából elköltözhetett egy helyre a biológiai tanszékek többsége. 2010-ben elindulhatott a leromlott állapotban lévő egyetemi épületek felújítása uniós pályázati pénzből.

Link: delmagyar.hu

 

 

Szegedi egyetemisták segítik az unión kívüli országokból érkező gyerekeket - Negyvenkét, az unión kívüli országokból érkező gyermeket segítenek a beilleszkedésben és a tanulmányi felzárkózásban szegedi egyetemisták - mondta el a programot szervező Agora Alapítvány kuratóriumi elnöke pénteki sajtótájékoztatóján Szegeden. Függ Zsolt Péter kifejtette: a Mentorprogrammal az integrációért című projektbe olyan egyetemi hallgatókat vontak be, akik ha végeznek, gyermekekkel foglalkoznak majd, így vannak köztük tanár-, tanító-, kulturális mediáció, szociálpedagógia szakos hallgatók és pszichológushallgatók is. Link: zipp.hu

 

 

2. hét

(2013.01.07-2013.01.13.)

 

 

Platón ma is aktuális - SZABADEGYETEM: SEMMIT RÓLUK NÉLKÜLÜK Szegedi és budapesti oktató, valamint SZTE-s hallgató is volt a között a 35 előadó között, akik tegnap a Szent-Györgyi Albert Agórába szervezett szabadegyetemen és nemsztrájkon prezentáltak. Szabadegyetem címmel szerveztek egész napos előadás-sorozatot a Szent-Györgyi Albert Agórába szegedi egyetemi polgárok. A maratoni program, amely a nemsztrájk alcímet kapta, délelőtt 10-től este 7 óráig tartott.

Link: delmagyar.hu delmagyar.hu

 

 

1,8 millióba kerül majd a szegedi jogász - diploma - Hét szakon nem indul államilag támogatott képzés a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) szeptemberben. Aki ezeket a képzéseket választja, akár 200 ezer forintot is fizethet félévenként. Több százezer forintot is fizethetnek félévente a hallgatók az államilag nem támogatott szakokon a felsőoktatási intézményekben - derül ki a felsőoktatási hírportálon, a Felvin elérhető, az intézmények által 2013 szeptemberére meghirdetett képzéseket tartalmazó felsőoktatási felvételi tájékoztatókból.

Link:delmagyar.hu

 

 

888 millió forint a szegedi klinikai központnak - ...A betegellátásra költi a szegedi egyetem klinikai központja azt a 888 millió forintot, amit az úgynevezett konszolidációs alapból decemberben kapott. Az év végi "kasszaseprés" csaknem 27 milliárd forintos eredményéből összesen 462 egészségügyi intézmény részesült. - 2012-ben is év végén osztották el az Egészségügyi Alapban az úgynevezett "kasszasepréssel" összegyűlt csaknem 27 milliárd forintot. Összesen 462 egészségügyi intézmény kapott a konszolidációs összegből - olvasható az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) honlapján.

Link: delmagyar.hu

 

 

A szénszünet után újraindul az élet az egyetemen - Hétfőn ismét életre kelnek a Szegedi Tudományegyetem két hétre bezárt intézményei: január 7-én véget ér a tizenöt nappal ezelőtt, december 22-én meghirdetett szénszünet. Kinyitnak a kollégiumok, szokásos nyitva tartási rend szerint működik majd a József Attila Tanulmányi és Információs központ és folytatódhat a vizsgaidőszak is. - Hétfőn reggel 8 órakor újra kinyit a József Attila Tanulmányi és Információs Központ - tájékoztatásuk szerint január 7-től a szokásos nyitva tartási rend lép életbe, azaz reggel 8 órától este 20 óráig várják a látogatókat.

Link: onkormanyzat.mti.hu

 

 

Országszerte tüntettek a tanárok és diákok - A Szegedi Tudományegyetem hallgatói a szénszünet ideje alatt szabadegyetemi előadásokat tartanak. Ezzel jelzik, hogy az utcai politizálás mellett egyéb eszközeik is vannak: elsősorban a tudomány, a szabad gondolat terjesztésével tiltakoznak. - "Ezek az előadások melyek itt elhangzanak tulajdonképpen nem érintik az éppen aktuális eseményeket. Elméleti megközelítésmódokat kapunk a felsőoktatásról, a hatalom különböző megközelítéseiről beszélünk, és persze, hogy áthallásos lesz, hiszen jelen körülmények között csoda lenne, ha nem lennének áthallásosak szövegeink. Link: mno.hu

 

 

Véget ért a szénszünet, az időjárás is segített spórolni a szegedi egyetemen - Az érintett öt munkanap kiesése miatt az SZTE vezetése egy héttel meghosszabbította a vizsgaidőszakot, ami egyébként idén - az elmúlt 6 évhez képest - egy héttel hamarabb is kezdődött, ugyanis az őszi szemeszterben a két egymást követő hosszú hétvége miatt nem volt őszi szünet. - 150-220 milliós spórolást reméltek - A kényszerleállással az intézmény az időjárás függvényében 150-220 millió forintnyi megtakarítást várt.

Link: szegedma.hu

 

 

Hazánk legkomfortosabb orvosi intézménye lett a szegedi Onkoterápiás Klinika.

Link: szegedma.hu

 

 

Szegedi az ország legtisztább egészségügyi intézménye - Az ország legtisztább egészségügyi intézménye a Szegedi Tudományegyetem Onkotherápiás Klinikája - ezt az eredményt hozta Az év kórháza szavazás. Az egészségügyi intézmények összesített betegelégedettségi listáján a megyéből legjobban az I. számú Belgyógyászati Klinika szerepelt, amely az ország 27. legjobb intézménye. - Lezárult Az év kórháza pályázat, amelyen ismét jól szerepeltek a szegedi klinikák. Bár az országos, összesített pontszámok alapján a legjobb Csongrád megyei helyezés csupán a 27., amelyet az I. számú belgyógyászati klinika ért el, az öt kategóriából négyben az első tíz helyezett között szerepel valamely intézményünk.

Link:delmagyar.hu

 

 

Ez történt a szegedi egyetemen 2012-ben - ...Január 5.: Közép-Európa legzöldebb egyeteme a szegedi. Az SZTE második éve vesz részt az Indonéziai Egyetem felmérésében. A zöld egyetemek világrangsorát 2011-ben is összeállító kutatás eredményeként született listán az SZTE most előrébb lépett, mert a 178 versenyző közül a 67., a 70 európai részvevő közül a 21. helyen végzett. - Január 28.: Számos érdekes kísérleten keresztül ismerhették meg a fizika csodálatos világát a tudományág iránt érdeklődő gyerekek és felnőttek.

Link: szegedma.hu

 

 

3. hét

(2013. 01.14. - 2013.01.20.)

 

 

4,2 milliárdot vontak el a szegedi egyetemtől - Újabb 4,2 milliárd forinttal csökkenti az állam a Szegedi Tudományegyetem idei támogatását. Az elvonás már a dolgozóik bérét, a jelenlegi infrastruktúra fenntartását és az ösztöndíjak kifizetését fenyegeti. - Majó Zoltán, az SZTE gazdasági és műszaki főigazgatója a Rádió 88-nak elmondta: a január 7-én, az Emberi Erőforrások Minisztériumából érkezett levelek alapján az egyetem 2013-ra tervezett költségvetését 4,2 milliárd forinttal csökkenti az állam.

Link: 168ora.hu delmagyar.hu  hvg.hu

 

 

54-ből 12-en vehették át a diplomát - ...A Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karának 54 hallgatója tett sikeres záróvizsgát mezőgazdasági mérnök és vadgazda szakon. Közülük 12-en vehették át diplomájukat tegnap Vásárhelyen. Az ünnepségen Bodnár Károly dékán elmondta, a záróvizsgán részt vevők többsége nem teljesítette az oklevélhez szükséges nyelvvizsga-követelményt. Úgy vélte: az oklevél megszerzése csak a kezdete a végzett hallgatók pályájának.

Link: delmagyar.hu  promenad.hu

 

 

Holland egyetemisták ismerkedtek Szegeddel - Negyven holland egyetemista látogatott tegnap Szegedre. Az Utrecht University városföldrajz mesterszakos hallgatói Frank van Oort professzor vezetésével temesvári szakmai gyakorlatukról érkeztek ide. A vendégeknek az SZTE Tanulmányi és Információs Központjában előadásokon mutatták be a Tisza-parti universitast, képet kaptak a regionális projektekről is - tudtuk meg Lukovics Miklóstól. Az SZTE GTK docense elmondta: a városnézés után kvízjátékon adtak számot frissen szerzett tudásukról a holland diákok.

Link:delmagyar.hu

 

 

Szegedi Egyetem: 160 milliós spórolás, 4,2 milliárdos elvonás - Újabb 4,2 milliárd forinttal csökkenti az állam a Szegedi Tudományegyetem idei támogatását. Mint a Rádió 88-nak Majó Zoltán, az universitas gazdasági és műszaki főigazgatója elmondta: az elvonás már a dolgozóik bérét, a jelenlegi infrastruktúra fenntartását és az ösztöndíjak kifizetését fenyegeti. - Legutóbb a tavalyi év végén zároltak több mint 800 millió forintot az intézmény költségvetéséből, annak mintegy ötödét tudták kigazdálkodni a kéthetes szénszünettel.

Link: szegedma.hu promenad.hu onkormanyzat.mti.hu

 

 

Szabó Imre: az elvonás veszélyeztetheti az oktatást - Doktoravató Ünnepséget tartottak Szegeden: 96 jogász kapta meg diplomáját. A dékán ünnepi beszédében arra utalt, nincs jogász túlképzés. Szombat délelőtt 96 végzett egyetemista vehette át diplomáját, egyben tette le jogászesküjét a Szegedi Nemzeti Színházban tartott Doktoravató Ünnepségen. A Szegedi Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Kar dékánja, - Szabó Imre - ünnepi köszöntőjében arra emlékeztetett, hogy "az utóbbi években sokat lehetett és lehet hallani, hogy nincs szükség ilyen sok jogászra.

Link: delmagyar.hu

 

 

Szegedi tudósok a reflektorfényben - Egy kizárólag szegedi kutatókból álló csoport publikálhatta eredményeit decemberben a Nature folyóirat gyógyszerkutatással foglalkozó folyóiratában. - Vécsei László - neurológus, a Szegedi Tudományegyetem Orvostudományi Karának dékánja, a kutatás vezetője elárulta, a Nature magazin munkatársa egy konferencián tartott előadása után kért fel a publikálásra. - Ha neurológiai kórképeket vizsgálunk - olyanokat, mint a szélütés, a Parkinson-kór, a migrén, az epilepszia, a szklerózis multiplex vagy a Huntington-kór -, akkor láthatjuk, hogy egy közös vonásuk mindenképpen van: károsodik az idegszövet az idegrendszer egy, a betegségre jellemző, meghatározott területén.

Link: delmagyar.hu  

 

 

Indul a Studium Generale képzés - ...A Studium Generale program költségét helyi vállalkozások és cégek biztosítják, az oktatást helyi középiskolai tanárok és a Szegedi Tudományegyetem mezőgazdasági karának adjunktusa vállalta. Legtöbb diák a gimnáziumból és a közgéből jelentkezett. A felsőfokú előkészítő képzésre helyi középiskolákba járó harmadik és negyedik osztályos diákok, valamint vidéken tanuló szentesiek jelentkezhettek. A többször meghosszabbított határidőre 120 gyerek adta be lapját, közülük többen két tantárgyból is.

Link: delmagyar.hu  

 

 

Diszkó után újraélesztés - Skill Központ a SZOTE Klub helyén - ...Hasonló labor készül a szegedivel párhuzamosan a budapesti Semmelweis-egyetemen is. - "A Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara a közeljövőben átveszi az újonnan kialakított Skill Központját (Orvosi Készségfejlesztő Központ). Az oktatási centrum célja az, hogy az orvostanhallgatók manuális képzését segítse oly módon, hogy bábukon van lehetőség elsajátítani az intubálás, vénázás, lumbálpunkció és egyéb manuális beavatkozások metódusát" - nyilatkozta portálunknak Vécsei László, a kar dékánja.

Link: szegedma.hu

 

 

Kínai hallgatóknak adják át diplomáikat az SZTE-n - Tavaly szeptember közepén nyolc hallgató érkezett Szegedre a Sanghaji Politikatudományi és Jogi Egyetemről, hogy féléves angol nyelvű képzési programban vegyen részt az SZTE Állam- és Jogtudományi Karán. A kínai fiatalok európai és magyar perspektívából tekintették át a jogtudomány, a nemzetközi tanulmányok, a politikatudomány és a munkaügyi kapcsolatok aktuális kérdéseit. Az elméleti órák mellett az angol nyelvi és kommunikációs készségeiket fejlesztő kurzusokon is részt vettek, s a heti tantermi foglalkozásokat kiegészítendő rendszeres időközönként előadásokat hallgathattak szegedi és vendégelőadóktól olyan izgalmas témákról, mint a magyar külpolitikai prioritásai, az alkotmánybíráskodás jövője vagy éppen a kriminálpolitika kihívásai.

Link: szegedma.hu  

 

 

Szerdai programajánló: Az etióp terrortámadás áldozatira emlékeznek - ...A Fábián Tamás - ÉRT-ÉK Alapítvány emlékestet szervez az Etiópiában terrortámadásban elhunyt szegedi kutatók emlékére. Az esemény 19 órakor kezdődik az SZTE JGYPK Szabadidőközpont Kávézóban január 16-án, szerdán. A virrasztással egybekötött megemlékezésen 20 órakor Gruber László tart előadást, majd 21.30-kor Fábián Tamás barátai adnak koncertet. "A Fábián Tamás és Szabad Gábor emlékest" a kutatók fényképeinek vetítésével folytatódik és zárul hajnalban.

Link: szegedma.hu  

 

 

A Tiszán túlra költözött az SZTE utolsó biológiai tanszéke is - ...Az SZTE Embertani Tanszékét vezető egyetemi docens elmondta: 30 ezres csontvázgyűjteményünk nagyobb része a BTK pincéiben volt. 2012-ben azonban a TTIK dékáni hivatal támogatásával használható állapotba hozattuk az elhagyott újszegedi menzaépületet, ahova 2012 tavasz óta folyamatosan költöztetjük a csontváz-gyűjteményt. A régebbi Fő fasori biológus épület felújításával kialakították az ottani 5. emeleten, az Embertani Tanszék új helyét.

Link: szegedma.hu

 

 

A felsőoktatásról tartottak fórumot a Miérthallgatók a BTK-n - ...A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának 7-es termében közel száz ember gyűlt össze, hogy a felsőoktatás átalakításával kapcsolatban megosszák gondolataikat, építő jelegű ötleteiket. - 18.15: A Miérthallgatók csoport bemutatkozása, céljaik ismertetése után a nagyrészt fiatalok, egyetemisták alkotta csoportot kérdezik: miket tartanak legfőbb problémának a felsőoktatásban?

Link: szegedma.hu  

 

 

Országos kiállításon és saját nyílt nappal is várja a felvételizőket az SZTE - A továbbtanulást tervezők fiatalok számára egészen a jelentkezések március 1-jei lezárultáig naprakész információkat nyújt a Szegedi Tudományegyetem, segítve ezzel a tájékozódást és a döntést. - Az érdeklődők ezen a héten a budapesti Educatio-kiállításon találkozhatnak a Tisza-parti universitasszal. A hazai felsőoktatás legnagyobb börzéjét idén január 18-án és 19-én (pénteken és szombaton) rendezik a Hungexpo G pavilonjában.

Link: szegedma.hu  weborvos.hu

 

 

4. hét

(2013. 01. 21. – 2013. 01. 27.)

 

 

A legszebbek között az egyetemi könyvtár - A Best Masters Programs nevű honlap összeállított egy listát a világ 50 legszebb egyetemi könyvtáráról, amelybe az SZTE Klebelsberg Könyvtára a TIK épületével is bekerült. Sorrendet nem határozták meg, de mexikói, japán bibliotékák is kerültek a top 50-be.

Link:szegedma.hu

 

 

A világ legkülönlegesebb könyvtárai között a TIK - A világ ötven legkülönlegesebb könyvtára közé sorolta a BestMastersPrograms.org a József Attila Tanulmányi és Információs Központot, illetve a benne működő SZTE Klebelsberg-könyvtárat. A felsorolásban olyan neves bibliotékák is szerepelnek, mint az Oxford, a Cambridge, a Columbia, a Princeton, a Heidelberg vagy a Yale egyetem könyvtára. - Az oldal egész világra kiterjedő felmérést végzett a legérdekesebb és legszebb egyetemi könyvtárak között, így állította fel a maga ötvenes rangsorát, amely egyben ebben a témában a legátfogóbb és legnagyobb lista - olvasható a honlapon.

Link: onkormanyzat.mti.hu  

 

 

C-vitamint osztottak az SZTE-sek a fővárosban - Az SZTE mind a tizenkét kara képviseltette magát a péntek reggel tíz órától indult XIII. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon. A hóesés ellenére rengetegen érkeznek gyalog vagy tömegközlekedési eszközökkel a budapesti Hunguexpo G pavolinjába, ahol a felsőoktatással kapcsolatos kérdéseikre kaphattak választ. A Tisza-parti egyetem 72 négyzetméteres standdal várta az érdeklődőket, akik egyebek mellett megcsodálhatják a Mérnöki Kar pneumobilját, barátkozhatnak a Gazdaságtudományi Kar macijával, és a Szent-Györgyi Albert-évre emlékezve a Nobel-díjas tudós által felfedezett C-vitaminból is kapnak ajándékba.

Link: szegedma.hu

 

 

Önjáró trolibuszt mutattak be Szegeden - Akár négy-öt kilométert is meg tud tenni a felsővezetéktől függetlenül az az önjáró trolibusz, amelynek prototípusát kedden mutatták be Szegeden. _%Tóth István Tibor%_, a Szegedi Közlekedési Társaság ügyvezető igazgatója elmondta, a járművet az önkormányzati tulajdonú cég az EDF-Démász Zrt.-vel, a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Karával, és a Sedulitas-Pro Kft.-vel együttműködve fejlesztette ki. Az elektromos jármű egy hagyományos autóbusz átalakításával készült el - közölte a szakember.

Link: delmagyar.hu metropol.hu mti.hu hirnok.hu hirado.hu index.hu  hvg.hu vezess.hu blikk.hu szegedma.hu

 

 

Balog Zoltán rektori megbízásokat és egyetemi tanári kinevezéseket adott át - ...HEGYI PÉTER, a Szegedi Tudományegyetem tudományos főmunkatársa, - DR. KISS PÉTER, a Szent István Egyetem egyetemi docense, - DR. LENDVAY GYÖRGY, a Pannon Egyetem egyetemi docense, - DR. MOLNÁRKA GYŐZŐ, a Széchenyi István Egyetem egyetemi docense, - - DR. RUPPERT ISTVÁN, a Széchenyi István Egyetem főiskolai tanára, - DR. SISA JÓZSEF, a Pécsi Tudományegyetem tudományos tanácsadója, - SZAKMÁNYNÉ DR. HABLY LILLA, a Magyar Természettudományi Múzeum tárigazgatóját, osztályvezetője. Link: kormany.hu

 

 

300 német diák tanul a szegedi orvosi karon - ...A két német orvostanhallgató kettő a 300 német hallgató közül, aki a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karán tanul. Gyerekorvosnak és plasztikai sebésznek készülnek. Felkészülési és első két tanévüket töltik itt, nyáron mennek vissza szülőhazájukba - beszélgetett velük a Délmagyar.hu. Tanáraik magyarok, akik németül tartják a kurzusokat. Megtudjuk, hogy a két országban egész más a viszony oktatók és tanulók között.

Link: weborvos.hu

 

 

 Kérdőíves kutatás a biztonságérzetről - ...A Szegedi Tudományegyetem Szociológia Tanszék munkatársainak közreműködésével most január hónapban kérdőíves kutatás kezdődik, annak érdekében, hogy megismerhessék Csongrád megye lakosainak véleményét, lakóhelyük közbiztonságával, saját szubjektív biztonságérzetével kapcsolatban. - Arra kérik a Csongrád megyei polgárokat, válaszaikkal segítsék elő a program sikerességét! Amennyiben a kérdezőbiztosok felkeresik, mondják el, hogyan látja saját háztartása és lakókörnyéke biztonságát; fogalmazza meg, Önnek személy szerint milyen segítségre volna szüksége ahhoz, hogy biztonságérzete javuljon; adjon tanácsot a pályázat szakembereinek, hogy e program keretében leginkább mivel és hogyan tudnának segíteni.

Link: szegedma.hu  

 

 

Európa egyik legzöldebb egyeteme az SZTE ...A Green Metric Ranking of World Universities zöld mérőszámokból felállított rangsorán évről évre jobb eredményt ért el a Szegedi Tudományegyetem: 49 ország 215 pályázó intézménye közül az 52. helyet érte el tavaly, egyben a régió legzöldebb egyeteme is lett. A szép eredmény hátterét és az SZTE környezettudatos beruházásait egy sajtótájékoztatón mutatták be szerda délután. - Segített a szénszünet - A felmérésben - melynek során a hulladék- és vízgazdálkodásról, az energia és klímaváltozásokról és a környezettudatosságra való nevelésről is számot kellett adni - idén az európai egyetemek 82%-át maga mögé utasította az SZTE, és 15 helyet javított a listán a 2011-es évhez képest - tudtuk meg Erdélyi Evelyntől, az SZTE TIK intézmény igazgatójától.

Link: szegedma.hu promenad.hu

 

 

Magyarország legzöldebb egyeteme - Továbbra is a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Magyarország "legzöldebb" egyeteme, a szegedi intézmény az Indonéz Egyetem 2012-es felmérése alapján, a környezettudatosság szempontjából összeállított nemzetközi rangsorban az 52. helyet kapta - jelentette be az SZTE tanulmányi és információs központjának intézményigazgatója szerdán sajtótájékoztatón, a csongrádi megyeszékhelyen. - Erdélyi Evelin elmondta, hogy a világszintű felmérésben (UI Green Metric Ranking of World Universities 2012) az idén 215 egyetem vett részt.

Link: inforadio.hu onkormanyzat.mti.hu hvg.hu mti.hu portal.ghost.hu

 

 

'Nem vagyunk egyedül'-kutatás a biztonságérzetről - A Szegedi Tudományegyetem Szociológia Tanszék munkatársainak közreműködésével most január hónapban kérdőíves kutatás kezdődik, annak érdekében, hogy megismerhessék Csongrád megye lakosainak véleményét, lakóhelyük közbiztonságával, saját szubjektív biztonságérzetével kapcsolatban. A Csongrád megye lakosait segítő Csongrád megyei összefogás az áldozattá válás megelőzése és az áldozatsegítés érdekében (TÁMOP-5.6.1.C-11/2-2011-0023) kódszámú pályázat, amely a Csongrád Megyei Kormányhivatal, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság, a Személy- és Vagyonvédelmi Szakmai Kamara Csongrád Megyei Szervezete partnerségében zajlik az elmúlt év ősze óta, újabb elemének megvalósításához érkezett.

Link: orientpress.hu

 

 

Szívdobbanás - orvostudományi tárlat a Móra-múzeumban - ..."Ez egy szakmai kiállítás, mégis azt gondoltuk, hogy be kell ezt mutatnunk Szegeden, hiszen itt van az orvosképzés egyik országos központja, illetve a kardiológusok elért eredményeit is ismerteti ez a tárlat" - fogalmazott a múzeumigazgató. - A bemutatott preparátumok egy része is a Szegedi Tudományegyetem gyűjteményéből származik. "Azért tartjuk nagyon fontosnak mi kardiológusok ezt a tárlatot, hiszen ha valaki megnézi valaki ezeket a tablókat, akkor láthatja, hogy a magyarországi kardiológiatörténet utolsó ötven évében a Szegedi Tudományegyetem nagyon fontos szerepet játszott" - nyilatkozta portálunknak Forster Tamás.

Link: szegedma.hu  

 

 

Felkarolják a tehetséget Szentesen - ...A város önkormányzata, a Szentes Városért Közalapítvány és a Szegedi Tudományegyetem tegnap együttműködési megállapodást írt alá. Az eseményt megelőző sajtótájékoztatón Szabó Gábor, az egyetem rektora és Homoki-Nagy Mária rektorhelyettes, Szentes díszpolgára, Szirbik Imre polgármester, valamint az alapítvány kurátora, Bácskainé Fazekas Márta az oktatás, a tanulás fontosságát emelte ki. Bár a képzés még csak nemrég kezdődött, az első benyomások nagyon jók, árulta el a szegedi egyetem mezőgazdasági karának adjunktusa, Lantos Ferenc.

Link: delmagyar.hu  

 

 

A baktériumoktól az exobolygókig - ismét gazdag program a szegedi fizikusoktól - ...Nagy örömünkre szolgál, hogy a jelenleg is az egyetemen dolgozó kollégáink mellett két olyan kutató is elfogadta a meghívásunkat, akik Szegeden végzett fizikusokként nyerték el a Magyar Tudományos Akadémia Lendület-pályázatán kiírt kutatási összegeket, s külföldről hazatérve alapítottak kutatócsoportot az MTA egy-egy kutatóintézetében" - nyilatkozta portálunknak Szalai Tamás, az SZTE Fizikus Tanszékcsoportjának közkapcsolati felelőse. Link:szegedma.hu  

 

 

Négy szegedi, három Győr megyei az év orvosa szavazás élmezőnyében - ...Hat szegedi orvos verseng az Év orvosa címért. Közülük négyen a 10 legtöbb szavazatot kapó szakember között szerepelnek az Astellas-díj közönségszavazásán. Tegnap délben hozták nyilvánosságra a verseny legfrissebb állását, melyből nem derül ki a pontos sorrend, az azonban látszik, hogy a Csongrád megyei szakemberek uralják a mezőnyt - írja a delmagyar.hu portálja. A verseny szervezői kiemelték: a mezőny állása folyamatosan változik, nagyon csekély a különbség az egyes szavazatok között, így még mindig reális eséllyel bír a végső győzelemre minden jelölt. Link: weborvos.hu  

 

 

A szegedi az ország legzöldebb egyeteme - Továbbra is a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Magyarország "legzöldebb" egyeteme, a szegedi intézmény az Indonéz Egyetem 2012-es felmérése alapján, a környezettudatosság szempontjából összeállított nemzetközi rangsorban az 52. helyet kapta - jelentette be az SZTE tanulmányi és információs központjának intézményigazgatója. Erdélyi Evelin elmondta, hogy a világszintű felmérésben (UI Green Metric Ranking of World Universities 2012) az idén 215 egyetem vett részt.

Link: eduline.hu edupress.hu delmagyar.hu

 

 

SZTE: Könnyítés a vajdasági magyar felvételizőknek - Nyílt napot és pályaválasztási tanácsadást tartottak ma a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) illetékesei Szabadkán, a Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnáziumban. A felvételi eljárással kapcsolatos tudnivalókat Dr. Kothenc Mihály, az SZTE Tanulmányi Osztályának osztályvezetője ismertette, aki az általános tudnivalókon kívül a vajdasági magyarokat érintő jellegzetességeket is kihangsúlyozta. - A jelentkezés során a végzős középiskolás diákok első és legfontosabb feladata, hogy a megadott határidőn belül, azaz február 1-je és március 1-je között, regisztráljanak a www.felvi.hu weboldalon, ahol részletes információkat is találnak a felvételi eljárással kapcsolatban.

Link: vajma.info magyarhirlap.hu

 

 

5. hét

(2013. 01. 28. – 2013. 02. 03.)

 

 

Ismét megrendezik a fizika napját a szegedi egyetemen - Ismét megrendezik a fizika napját a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) szombaton: a résztvevők betekinthetnek a laboratóriumokba, maguk is végezhetnek kísérleteket, megismerkedhetnek az intézményben folyó tudományos és oktatási munkával. A hetedik alkalommal megszervezett eseménynek kettős célja van: népszerűsíteni a fizikát, az egyetemen folyó kutatást, oktatást - különösen a középiskolások körében -, valamint bemutatni, hogy milyen szoros kapcsolat van a tudományos eredmények és a mindennapi élet között - közölte Szalai Tamás, a program egyik rendezője.

Link: mti.hu  promenad.hu mno.hu hirado.hu  onkormanyzat.mti.hu

 

 

 

Balos japánok és az égett disznófül - Szeged - Érdekes kísérletekkel, előadásokkal várták az érdeklődőket a Szegedi Tudományegyetem munkatársai a szombaton hetedik alkalommal megrendezett Fizika Napján. - A fizika az, amit a fizikusok csinálnak, amikor nem figyeli őket senki- határozta meg a tudomány jelentését egy humoros idézettel _%Szabó Gábor%_, a Szegedi Tudományegyetem rektora a szombaton hetedszerre megrendezett Fizika Napján. A megújult Dóm téri épületben több száz diák volt kíváncsi a rektori tisztség mellett az optikai és kvantumelektronikai tanszéken oktató fizikus előadására.

Link: delmagyar.hu delmagyar.hu

 

 

Kína a szegedi egyetemre költözött - 6 ingyenes és 14 esti tanfolyammal várja a kínai nyelv iránt érdeklődőket a Szegedi Tudományegyetem Konfuciusz Intézete. A szegedi egyetemisták közül több mint harminc ingyen tanul kínaiul. Ú. I. 10 éves a legfiatalabb, 70 a legidősebb diák a Szegedi Tudományegyetem Konfuciusz Intézet nyelvtanfolyamain. Vidék-Magyarország legnépszerűbb felsőoktatási intézménye, az SZTE berkein belül tavaly október közepén nyitotta meg kapuit a kínai kultúrát közvetítő intézet.

Link: delmagyar.hu

 

 

Miért emelnek ki Orbánék 3 egyetemet? - Íme, az okok - ...Bár az eredmény még nem ismert, felsőoktatási berkekben járatos forrásaink biztosra veszik, hogy a Semmelweis Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem és a Debreceni Egyetem kapja a kiváló címeket. - Péceli Gábor, a Budapesti Műszaki Egyetem rektora a Corvinus Egyetemen rendezett műhelykonferencián úgy fogalmazott: a BME által korábban elnyert cím 3 évre szólt, "tavasztól megszűnünk kutatóegyetem lenni". Kifejtette: a probléma ezzel az, hogy az uniós programok előírják, hogy a projekteket középhosszú távon kötelező fenntartani.

Link: hetivalasz.hu  

 

 

Önjáró trolibuszt mutattak be Szegeden - Tóth István Tibor, a Szegedi Közlekedési Társaság ügyvezető igazgatója elmondta, a járművet az önkormányzati tulajdonú cég az EDF-Démász Zrt.-vel, a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Karával, és a Sedulitas-Pro Kft.-vel együttműködve fejlesztette ki. Az elektromos jármű egy hagyományos autóbusz átalakításával készült el - közölte a szakember. Hozzátette: az átépítés során a 72 férőhelyes, 26 ülőhelyes troli belső tere nem változott meg, a jármű felhasználási lehetőségei pedig lényegesen bővültek.

Link: holvezessek.hu

 

 

Kétmilliárdot kaphat kiemelt egyetemként az SZTE - Sajtóértesülések szerint 2-2,2 milliárd forintra számíthat a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) abból a 10 milliárdos keretből, amelyet a kiemelt- és kutatóegyetemek többlettámogatására szán a kormány. Jelentős, 2-2,2 milliárdos támogatásra számíthat a Szegedi Tudományegyetem abból a 10 milliárdos keretből, amelyet a kiemelt- és kutatóegyetemek többlettámogatására szán a kormány - írja a szegedcafe.hu. Ugyanakkor az intézmény idei költségvetési támogatása 4,2 milliárd forinttal csökken; Majó Zoltán, az SZTE gazdasági és műszaki főigazgatója szerint Debrecenben és Pécsett is hasonló a helyzet.

Link: edupress.hu

 

 

Miről árulkodik a mobil- és internethasználatunk? - ...A Szegedi Tudományegyetemen 2012 decembere óta a témában zajló, úgynevezett FuturICT.hu kétéves projekt keretében külön csoport foglalkozik az etikai kérdésekkel, de egyébként tudományos kutatások esetében nincs olyanról tudomásuk, hogy valaha is felmerült volna visszaélés. Az algoritmusok megalkotásánál mindig szempont, hogy nem derülhet ki mások számára konkrét, személyekhez köthető információ. - Beszédes telefonálási adatok

Link: szegedma.hu

 

 

Ritka betegségek szűrőközpontját adták át Szegeden - Uniós támogatással ritka anyagcsere-betegségek újszülöttkori szűrését végző euroregionális központot alakítottak ki a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) gyermekgyógyászati klinikáján, az egységet pénteken adták át. Túri Sándor intézetvezető professzor elmondta, két anyagcsere-betegség, a fenilketonuria és a galaktozémia szűrése Szegeden 1968-ban kezdődött el. A galaktozémia veleszületett, örökletes anyagcserezavar, a szervezet nem képes a májban a galaktóz nevű cukrot hasznos cukorrá (glükózzá) átalakítani; elsősorban máj- és központi idegrendszeri károsodást okoz.

Link: eletmod.hu webradio.hu metropol.hu mti.hu weborvos.hu hirado.hu onkormanyzat.mti.hu medicalonline.hu  szegedma.hu

 

Az év orvosa: két szegedi a top 5-ben Az év orvosa pályázat közönségszavazásának legfrissebb eredményeit tükröző top 5-ös listán két szegedi orvos neve szerepel. Barzó Pál idegsebész professzor és Juhász László gyermeksebész a legtöbb szavazatot kapó orvosok között van, így ők a legesélyesebbek megyénkből arra, hogy elnyerjék a megtisztelő címet. A szavazás azonban még nem zárult le, így a másik négy jelölt szegedi orvos - Raskó Zoltán sebész-traumatológus, Udvardi Judit gyermek háziorvos, valamint Rudas László és Ábrahám György belgyógyász - is számít még a voksokra.

Link:delmagyar.hu szegedma.hu

 

 

Nyílt nap továbbtanulóknak - A SZEGEDI EGYETEM AZ EDUCATIO FELSŐOKTATÁSI BÖRZÉN IS NÉPSZERŰ VOLT A szakkínálat, a kollégiumi férőhelyek, az ösztöndíjak és az elhelyezkedési lehetőségek - e témákhoz kötődött a négy leggyakoribb kérdés a Szegedi Tudományegyetem standjánál az Educatio felsőoktatási börzén. "Tömegeltek" az érdeklődők a Szegedi Tudományegyetem standjánál: az Educatio szakkiállításon - 2013. január 18-án és 19-én - több mint száz kiállító és ötvenezer látogató vett részt.

Link: delmagyar.hu delmagyar.hu

 

 

Szegedi egyetemisták a sztereotípiák ellen - A Miérthallgatók független, szegedi csoportja blogjában elindította a SZTEreotípiák rovatot, mely a kormányzati propaganda visszásságaira hívja fel a figyelmet. - A kezdeményezés célja, hogy a felsőoktatást lejárató kormányzati retorika és a közvéleményben oly gyakori, az egyetemekkel és diplomásokkal kapcsolatos sztereotípiáknak utánajárjon, és tényekkel, adatokkal cáfolja meg őket. - Ugyan egy-egy blogbejegyzésben nincs mód minden probléma pontos részleteit körüljárni, azonban a közgondolkodás számos hamis toposzát meg tudják már cáfolni.

Link: onkormanyzat.mti.hu

 

 

Itt a lehetőség a továbbtanulásra - Egy orvosi diplomával érdemes levelező tagozaton mondjuk gyógyszerésznek tanulni Szegeden. Iránytűt ad az SZTE oktatási rektorhelyettese, Homoki-Nagy Mária azoknak, akik azon gondolkodnak, miként vegyenek részt, hová jelentkezzenek az idén február 1-jén induló, március 15-én záruló felvételi időszakban. Tanulni, diplomát szerezni minden szempontból megéri - jelentette ki Homoki-Nagy Mária professzor. A Szegedi Tudományegyetem oktatási rektorhelyettese első tanácsa a továbbtanulást fontolgatóknak, hogy nézzék át a szabályokat, mert több ponton is módosították a felvételi eljárásról szóló kormányrendeletet - írja a delmagyar.hu portálja. -

Link: weborvos.hu  

 

 

Általános bűnmegelőzési ismeretek az SZTE-n - A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság a Szegedi Tudományegyetemmel együttműködésben immár 11. éve hirdeti meg"Általános bűnmegelőzési ismeretek"című prevenciós kurzusát pedagógus hallgatók számára. - Fontos feladatnak tekintjük, hogy a jövő tanárai szervezett körülmények között is megismerkedjenek a rendőrség bűnmegelőzési feladataival, mindennapi munkájával, hiszen prevenciós tevékenységünk kiemelt területe az ifjúságvédelem, melynek elsődleges színterei az általános és középiskolák.

Link: promenad.hu  

 

Magyar nevet kapott nyolc kisbolygó - ...December utolsó napjaiban nyolc újabb hazai felfedezésű kisbolygó elnevezését hagyta jóvá a Nemzetközi Csillagászati Unió.A Szegedi Tudományegyetem és az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont együttműködésével 1997-ben indított kisbolygó-megfigyelési program keretében már kétezernél is több aszteroidát fedeztek fel. Ezek jó részét a Csillagászati Intézet Piszkéstetői Megfigyelő Állomásának 60 cm-es Schmidt-távcsövével találták az SZTE és az ELTE hallgatói, kutatói, illetve a csillagda munkatársai.

Link: index.hu fertopart.hu origo.hu

 

 

Falakat fog lebontani a szegedi szuperlézer - ...A célba vett anyagból kilépő sugárzást másodlagos forrásnak hívják, és a szegedi kutatóközpontban több fajta is lesz belőle. Aki játszott a csővezetéképítős Pipe Mania játék bármelyik klónjával, az könnyen el tudja képzelni, hogyan fog üzemelni a szegedi kutatólabor. Az ELI-létesítménynek tíz célkamrája lesz, és mindbe be lehet vezetni a szuperlézer fényét. A kísérleti helységek között lesz olyan kísérletekre való helység is, amelynek fala két méter vastag speciális betonból készül, hogy biztosan szigeteljen mind a külső elektromágneses zajok ellen, mind pedig akár a célterületen csak a lézerimpulzus ideje alatt képződő részecskesugárzás ellen.Egyelőre csak épül a szuperlézerA szegedi ELI-létesítményben nem csak a lézerek jelentik majd a csúcstechnológiát.

Link: origo.hu  

 

 

Szakad a szegedi EHÖK és a Haha - Szeged - Felbontja a Szegedi Tudományegyetem Hallgatói Önkormányzatával korábban megkötött, Sztrájkbizottság felállításáról szóló megállapodását a szegedi Hallgatói Hálózat - közölte a szervezet kedden. Együttműködésüket - azonos formában - a továbbiakban nem akarják fenntartani, mivel megszűntek a korábbi közös célok. A szegedi HaHa konkrétan az emberi erőforrások minisztere és a hallgatói önkormányzatok országos konferenciája által január 21-én megkötött rész-megállapodás miatt bontja fel az egyezséget.

Link: delmagyar.hu  

 

 

2013-as egyetemi rangsor: ezek a legjobb orvosi és egészségtudományi karok - A Szegedi Tudományegyetem, a Debreceni Egyetem és a Semmelweis Egyetem orvostudományi kara vezeti az orvosi és egészségtudományi képzéseket indító egyetemek és főiskolák 2013-as HVG-rangsorát, amelyet a hallgatók és az oktatók kiválósága alapján állítottak össze. Az összes képzési terület frissített rangsorát itt nézhetitek meg. Hallgatói kiválóság: a Semmelweis az élen - - A hallgatók teljesítménye alapján összeállított rangsor első három helyén nincs változás 2012-höz képest: a listát a Semmelweis Egyetem orvosi kara vezeti, a második helyen a Szegedi Tudományegyetem általános orvostudományi és a Semmelweis fogorvosi kara áll.

Link: eduline.hu onkormanyzat.mti.hu weborvos.hu medicalonline.hu

 

 

Kilenc egyetemmel működik együtt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem - ...A megállapodást a Budapesti Corvinus Egyetem, a Debreceni Egyetem, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Miskolci Egyetem, a Károli Gáspár Református Egyetem, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a Széchenyi István Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem rektora, illetve két esetben helyettese szignálta. A keretmegállapodás célja a közszolgálati kormánytisztviselők továbbképzésének fejlesztésében és a továbbképzési rendszer működtetésében való együttműködés.

mti.hu boon.hu pecsma.hu hirado.hu mno.hu dehir.hu magyarhirlap.hu  pecsinapilap.hu  onkormanyzat.mti.hu

 

 

Kétmilliárdot kaphat kiemelt egyetemként az SZTE - Sajtóértesülések szerint 2-2,2 milliárd forintra számíthat a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) abból a 10 milliárdos keretből, amelyet a kiemelt- és kutatóegyetemek többlettámogatására szán a kormány. Jelentős, 2-2,2 milliárdos támogatásra számíthat a Szegedi Tudományegyetem abból a 10 milliárdos keretből, amelyet a kiemelt- és kutatóegyetemek többlettámogatására szán a kormány - írja a szegedcafe.hu. Ugyanakkor az intézmény idei költségvetési támogatása 4,2 milliárd forinttal csökken; Majó Zoltán, az SZTE gazdasági és műszaki főigazgatója szerint Debrecenben és Pécsett is hasonló a helyzet.

Link: hrportal.hu  

 

 

Kisbolygót neveztek el Fertőszentmiklósról - ...A Szegedi Tudományegyetem és az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont együttműködésével 1997-ben indított kisbolygó-megfigyelési program keretében már kétezernél is több aszteroidát sikerült felfedezni. Ezek jó részét a Csillagászati Intézet Piszkéstetői Megfigyelő Állomásának 60 cm-es Schmidt-távcsövével találták az SZTE és az ELTE hallgatói, kutatói, illetve a csillagda munkatársai - írja a hirek.csillagaszat.hu .

Link: kisalfold.hu  kisalfold.hu

 

 

Vizsgálják a ˝gyilkos˝ fogamzásgátlót - ...- Olyan típusú pattanásokra alkalmazzuk középsúlyos és súlyos esetekben, amelyek hátterében a túlzott férfi nemi hormon hatásnak van szerepe - mondta el Gaál Magdolna a Szegedi Tudományegyetem Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinika adjunktusa. Hozzátette: nem ritka, hogy hasonló csoportba tartozó fogamzásgátlót ilyen típusú bőrproblémákra alkalmaznak, akár önállóan, akár kiegészítő kezelésként, nőgyógyásszal együttműködve.

Link: delmagyar.hu weborvos.hu

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek