Bezár

Újság

Print - 2013. június

Print - 2013. június

2013. szeptember 12.
5 perc

24. hét

(2013. 06.10. - 2013.06 16.)

 

 

Összefogás a hátrányos helyzetűekért - SZEGED, ÚJVIDÉK. Oktatási együttműködésbe kezdett a Szegedi Tudományegyetem és szerbiai partnere, az Újvidéki Egyetem hátrányos helyzetű gyermekekért és felnőttekért. A projekt - amelynek nyitókonferenciáját tegnap tartották az SZTE Andragógia Tanszékén - első pillére öt olyan komplex oktatási programcsomag létrehozása, amely a pedagógusképzésben a hátrányos helyzetű és roma tanulók, illetve felnőttek oktatására készíti fel a hallgatókat.

Délmagyarország


 

Mérnökhallgatók újabb sikere a Pneumobilon - A szegedi MKLaren versenyautó a tavalyi év bajnoki címe után idén az "öregfiúk" között győzött. Futott még a Pneugeot, a Pepp-Air és a Diff-Air is. - A Bosch nemrég rendezte meg a VI. Nemzetközi Rexroth Pneumobil Versenyt. A mérnökhallgatók által tervezett és gyártott, sűrített levegővel hajtott járművek viadalán a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Karának jó szereplése már hagyomány. A MKLaren versenyautó a tavalyi év bajnoki címe után idén az "öregfiúk" között győzött: a Legjobb Senior cím büszke tulajdonosa.

Délmagyarország


 

A Sófi-alapítvány tesz a tehetségekért - A Szegedi Tudományegyetem Tehetségpontján belül működik a Sófi-alapítvány. A szervezet idei díjazottjai között a vegyésztől kezdve a medikuson át a gitárművészig számos szakterület képviselteti magát. A Sófi-alapítvány díjátadóját idén július 7-én tartják az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központban, a díszvendég Szörényi Levente Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, gitáros, énekes, szövegíró lesz.

Délvilág

Délmagyarország


 

Több száz cölöpön áll majd a szegedi szuperlézer - ...Az Exreme Light Inftrastructure (ELI) lézerközpont megvalósítását előkészítő projekt második fázisáról tartottak pénteken sajtótájékoztatót Szegeden, az egyetem Rektori Hivatalában. Ez a fázis csaknem kétmilliárd forintba kerül. - A beruházás Szeged külvárosában, az egykori szovjet laktanya területén zajlik, itt már lőszermentesítettek, eltávolították a cserjéket, valamint elvégezték az infrastruktúra előkészítését is.

Nógrád Megyei Hírlap


 

Lendületben Berényi Antal - SZEGED. Az egyetlen vidéki és a legfiatalabb kutató a Magyar Tudományos Akadémia Lendület programjának idei 14 nyertese közül a Szegedi Tudományegyetem Élettani Intézetének tanársegédje, Berényi Antal. A 31 éves kutató ötletéből tavaly augusztusban Science-cikk lett - írtuk lapunkban is. Állatkísérletekkel bizonyította, hogy a koponyacsontra helyezett elektródokkal, és így az agy elektromos ingerlésével megállítható az epilepsziás rohamok azon 20-30 százaléka, amelyre nincs gyógyszer.

Délvilág

Délmagyarország 


 

Tudatos innováció - SZEGED. Uniós finanszírozású nemzetközi projektben egyedüli magyar intézményként vesz részt a Szegedi Tudományegyetem hat délkelet-európai országgal együtt. A projekt alapját az a kérdés adja, hogy mennyire tudatos az innováció napjainkban, hogyan párosul a kutatás és innováció környezetünk, gazdaságunk és társadalmunk védelmével. A tegnap az Agórában rendezett műszaki értelmiségi napon információs pult és kvíz segítségével tájékozódhattak az érdeklődők a felelősségteljes innováció hátteréről, szükségességéről.

Délvilág

Délmagyarország

 

25. hét

(2013. 06.17. - 2013.06 23.)

 

Magyarország egyik dobogósa az SZTE - A szegedi universitas továbbra is az élvonalban szerepel a nemzetközi egyetemi listák szerint - mindegy, hogy a brit, a törökországi vagy éppen a kínai ranglistát böngésszük - - A brit Quaquarelli Symonds (QS) tematikus világrangsorában 7 magyar egyetem kapott helyet - betűrendben -: a Budapesti Műszaki Egyetem, a CEU, a Corvinus Egyetem, a Debreceni Egyetem, az ELTE, a Pécsi Tudományegyetem és a Szegedi Tudományegyetem.

Délmagyarország 

 

 

Az SZTE fejlesztette doktori iskoláit és tehetséggondozó műhelyeit - A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) egyik legsikeresebb projektje volt az intézmény doktori iskoláinak és tehetséggondozó műhelyeinek komplex fejlesztését célzó hároméves program, amelynek keretében mintegy 900 millió forintot használtak fel - mondta az egyetem rektora szerdán a program záró konferenciájához kapcsolódó sajtótájékoztatón. - Szabó Gábor kifejtette: a projekt eredményeként 1100 hallgató részesülhetett ösztöndíjban, a tudomány legkülönbözőbb területein 900 előadás és képzés került új elemként a mester- és a PhD-programokba, a kutatói eredményeket 1150 konferencián mutatták be, 43 önálló kiadvány született és 250 publikációra nyílt lehetőség.

Délvilág

Délmagyarország


 

Hat tudományág "Lendületes" programja - ...Berényi Antal, a Szegedi Tudományegyetem fiatal tanársegéde a világon először fogja az idegaktivitást regisztráló legmodernebb eljárásokat az epilepsziás rohamok evolúciójának vizsgálatában alkalmazni. A szívinfarktus korai megelőzését kutató csoport célja biomarkerek és különféle képalkotó módszerek együttes alkalmazásával olyan összefüggések feltárása, amelyek hozzásegítenek újabb orvoslási módszerek kidolgozásához.

Élet és Tudomány 

 

 

26. hét

(2013. 06.24. - 2013.06. 30.)

 

Hat magyar egyetem a világ legjobbjai közt - ...A Semmelweis Egyetem az 532., a Szegedi Tudományegyetem az 559., a Debreceni Egyetem az 564. helyen végzett. 685. lett a rangsorban a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem pedig a 794. helyet szerezte meg. A rangsort a 2011-ben publikált, a Web of Science indexen szereplő tudományos cikkek száma, a 2007 és 2011 közötti cikkekre való hivatkozások száma, a tudományos tevékenység (konferencia-előadások, beszélgetések stb.), illetve a külföldi egyetemekkel együttműködésben született tudományos publikációk száma alapján állítják össze.

Új Dunántúli Napló


 

KÖNYVBEMUTATÓ SZEGEDEN - ...A Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Kar Gyógyszerhatástani és Biofarmáciai Intézet, valamint a Szegedi Akadémiai Bizottság Gyógyszerészeti Szakbizottsága közös rendezésében nagysikerű könyvbemutató volt Szegeden, május 10.-én. A Szegedi Akadémiai Bizottság Székházának "telt házas" dísztermében Jancsó Miklós akadémikus születésének 110. évfordulóján, mutatták be prof. Gábor Miklós egyetemi tanár (SZTE Gyógyszerésztudományi Kar Gyógyszerhatástani és Biofarmáciai Intézet) "Kísérletes gyulladások egéren" témájú monográfia sorozatának legújabb, 3. kötetét: "Pharmacology and Dermatopharmacology of Mouse Ear Inflammation" címmel, mely a Magyar Tudományos Akadémia támogatásával, az Akadémiai Kiadó gondozásában most jelent meg.

Gyógyszerészet

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek