Bezár

SZTEhírek

martonyi_kiemelt

A 70 esztendős Martonyi Jánost köszöntötték

A 70 esztendős Martonyi Jánost köszöntötték

2014. április 24.
3 perc

Az SZTE ÁJTK Nemzetközi Magánjogi Tanszékének professzora, hazánk külügyminisztere tiszteletére ünnepi kötetet is szerkesztettek barátai, kollégái.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Martonyi_Janos_koszontese_foto-_Donat_MG_8031016Szép hagyományt folytatva bensőséges ünnepség keretében köszöntötték a 70 esztendős Martonyi Jánost 2014. április 24-én az SZTE Állam- és Jogtudományi Karán. A Nemzetközi Magánjogi Tanszék egyetemi tanárát elsőként Hajdú József, a kar dékánja méltatta. Kiemelte a professzor tudományos tevékenységének jelentőségét. Mint fogalmazott, a nemzetközi magánjog hosszú időn keresztül nem volt elég hangsúlyos a fakultás életében, Martonyi János azonban idekerülve tanszéket alapított, s méltó helyére juttatta a szakterületet. Emlékeztetett, a születésnapos tudós, közéleti személyiség régi szerelme a frankofónia, így a továbbiakban is számítanak rá, hiszen fontos feladatai lesznek egyebek mellett Szeged, a szegedi felsőoktatás frankofón központtá tételében.

 

A dékán után Nagy Csongor István, a Nemzetközi Magánjogi Tanszék tanszékvezető egyetemi docense, a Liber Amicorum Martonyi János című emlékkötet szerkesztője mondott beszédet, aki úgy fogalmazott, határozott célja volt, hogy valóban a „barátok könyve” készüljön el a születésnapra, ne a „kollégák könyve”. Ugyanakkor – árulta el – nem volt nehéz dolga a szerkesztésnél, hiszen Martonyi Jánost nemcsak rengetegen tisztelik, de sokak által szeretett emberről, sokak barátjáról van szó. A kötetben igyekeztek valamennyi, a professzor által ismert nyelven tanulmányokat közölni.

 

Dienes-Oehm Egon alkotmánybíró, az SZTE ÁJTK meghívott előadója anekdotákkal színesítette a programot: volt miről mesélnie, hiszen megtudtuk, 50 éve barátok és eszmetársak Martonyi Jánossal.


Martonyi_Janos_koszontese_galeria
A 70 esztendős Martonyi Jánost köszöntötték - GALÉRIA

 

Az ünnepelt köszönetet mondott a megemlékezésért, illetve az emlékkötetért, melyet nagy büszkeséggel fogadott. – Mindig is valóságos tudományos pályát szerettem volna befutni. 45-50 évvel ezelőtt az elmélet és a gyakorlat élesen elkülönült egymástól, én pedig az elméleti pálya helyett a gyakorlati munkát választottam, külkereskedelmi, külgazdasági jogász lettem. Aztán komoly változásokon ment keresztül az ország, és kiderült, az elmélet és a gyakorlat mégis közös nevezőre hozható. Szerencsésnek mondhatom magam, mert valóra válthattam vágyamat, egyszerre lehettem sikeres ügyvéd és egyetemi tanár diákokkal, elméleti háttérrel. Az elmélet és a gyakorlat összekapcsolását segítette pályafutásomban, hogy a rendszerváltást követően közéleti szerepet is vállaltam, két cikluson keresztül külügyminiszterként szolgáltam Magyarországot – hangsúlyozta Martonyi János, aki beszédében külön kiemelte az ÁJTK két korábbi dékánjának, az őt Szegedre csábító Molnár Imrének, illetve a habilitációra biztató Besenyei Lajosnak a szerepét. Elismerte, első minisztersége (1998-2002) között nagyobb mértékben tudott részt venni a kar életében, az oktatásban, mint 2010 és 2014 között, ám ígéretet tett arra, a következő időszakban sokkal több figyelmet fordít az egyetemre, a kollégákra, barátokra és természetesen a hallgatókra. Az egyik fontos feladatként Hajdú Józsefhez hasonlóan a frankofónia szerepének növelését jelölte meg. – Angol és német nyelvű egyetem már működik hazánkban, szükség lenne egy valódi francia nyelvű felsőoktatási intézményre is, például itt, Szegeden, külföldi diákokkal is. Ezáltal a város tényleges nemzetközi kisugárzást nyerhetne – mondta erről.

 

SZTEinfo

Fotók: Herner Donát

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek