Bezár

Hírarchívum

Bemutatkozik a szegedi egyetemi műhely, a Primaware kiadó

Bemutatkozik a szegedi egyetemi műhely, a Primaware kiadó

2014. április 30.
1 perc

A Szegedi Egyetemi Kiadó újabb műhely munkáját támogathatja: az SZTE kiadói szakirányos hallgatóinak Primaware kiadója 2014. május 7-én bemutatkozik.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Kulturális örökség- és Humán Információtudományi Tanszékének kiadói szakirányos hallgatói által alapított és működtetett új kiadó, a Primaware bemutatkozó sajtótájékoztatót tart az SZTE Klebelsberg Könyvtár Auditorium Minimumámban 2014. május 7-én (szerdán), 16 órától.

Az alapítók bemutatják a kiadó honlapját. Az érdeklődők megtekinthetik az eddig napvilágot látott kiadványokat is. Szóba kerül egy jelenleg is folyamatban lévő projekt: három könyvsorozat kilenc darabján dolgoznak a hallgatók.

A „tankiadó” célja hogy a könyvkülönlegességeket – például az első magyar-cigány szótárt, egy izgalmas peregrinus-útinaplót – a tájékoztatón megtekinthessenek a sajtó képviselői, elektronikus formában pedig az olvasóknak adják.

A digitalizáció térhódításával járó kérdések a kiadói szakirány hallgatóit sem hagyták hidegen. Honlapjukon nemcsak a Primaware-ről tudhatunk meg többet, de elolvashatjuk az alapítóknak a témáról megjelent cikkeit is. Így például megismerhetjük a könyvkiadás világában jelenleg aktuális kérdéseket. A honlapról minden eddig megjelent kiadvány letölthető, ezzel is támogatják a diákok későbbi kutatómunkáját.

A szakirány egyedisége abban az együttműködésben rejlik, ami a hallgatók és oktatók viszonyát jellemzi, a Primaware ugyanis ennek a közös munkának az eredménye. A kiadó célja hogy a 2014 májusában megjelenő kötetek után újabb művelődéstörténeti könyvritkaságokkal jelentkezzenek majd.

 

SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek