Bezár

SZTEhírek

Lezárult a „Környezetvédelem a határon átnyúló területeken” című projekt

Lezárult a „Környezetvédelem a határon átnyúló területeken” című projekt

2014. április 02.
3 perc

A Magyarország-Szerbia IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében megvalósuló „Környezetvédelem a határon átnyúló területeken” projekt zárókonferenciáját 2014. április 2-án tartották az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központban, ahol a projekt területi mintavételezését és értékelési eredményeit mutatták be.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A rendezvényen Polner Eörs, a Csongrád Megyei Kormányhivatal főigazgatója és Mirko Sipovac, az újvidéki vezető partner intézet igazgatója köszöntötte a vendégeket. Csongrád megye és Szeged város országosan egyedülálló módon vesz részt a határon átnyúló projektekben, ami azért is fontos, mert jelentős magyar kisebbség él Újvidéken – jelentette ki Polner Eörs, aki megnyitó beszédében külön megköszönte Tombácz Zsuzsanna megyei tisztifőorvos munkáját, mely nagyban hozzájárult a projekt sikerességéhez.

 

A „Környezetvédelem a határon átnyúló területeken” című projekt

 

A Csongrád Megyei Kormányhivatal és a DEAK Kooperációs Kutatási Nonprofit Zrt. együttműködve az újvidéki Zavod za zdravstvenu zastitu radnika Novi Sad intézettel mint vezető partnerrel a Magyarország-Szerbia IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében „Környezetvédelem a határon átnyúló területeken” címmel közös szakmai projektet valósított meg. A projekt során a partnerek tevékenysége azt célozta, hogy megvizsgálják a környezetileg káros összetevőket a vízben, a levegőben, a talajban és az emberei szervezetben, majd ajánlásokat fogalmazzanak meg az egészséges környezet kialakítására. Szerbiában és Magyarországon kijelölt mintavételi területeken, Újvidéken és Algyőn két alkalommal vettek mintákat vízből, talajból, levegőből, valamint mintavételi alanyként mindkét országban 150-150 embert vontak be a kutatásba. Az adott mintákat a szakemberek előzetesen egyeztetett paraméterek szerint vizsgálták, majd az eredményeket a lakossággal is megismertették.

 

A magyarországi vizsgálatok és eredmények

 

A magyarországi vizsgálatok célkitűzése annak bizonyítása volt, hogy egy korszerű, zárt technológiát alkalmazó kőolaj-feldolgozó üzem nem jelent kockázatot a környezetben élő lakosság számára. Ennek ellenőrzésére a szakemberek megvizsgálták, hogy egy magyar kőolaj-feldolgozó üzem mellett elterülő településen, Algyőn a levegő, a talaj, és a vizek milyen koncentrációban tartalmaznak kőolajból származó komponenseket, valamint azt, hogy az Algyőn élő emberek szervezetében vannak-e kóros mennyiségben kőolaj-ipari expozíciókból származtatható anyagok. A magyarországi eredmények összefoglalásaként elmondható, hogy a környezeti minták az érvényes hazai rendeletekben megadott határértéket alapul véve nem tartalmaztak a kőolajiparból származtatható szennyező komponenseket. Egyedül a vízminták UV-olaj-tartalma volt az ivóvizekre megadott határérték körül. A humán vizeletmintákban a vizsgált anyagok mennyiségében statisztikailag nem találtunk különbséget a szegedi kontroll és az algyői vizsgált csoport között – ismertette Tombácz Zsuzsanna megyei tisztifőorvos.

 

A DEAK Zrt. szerepvállalása a projektben

 

A DEAK Kooperációs Kutatási Zártkörűen Működő Nonprofit Részvénytársaság alapítói a Szegedi Tudományegyetem és a Magyar Tudományos Akadémia. A cég feladata, hogy a régióban lévő intézmények, főleg a Szegedi Tudományegyetem számára megkönnyítse az ipari kapcsolatok kiépítését, illetve tovább menedzselje a már kiépült ipari kapcsolatokat. A társaság már több határon átnyúló projektben vett részt. A „Környezetvédelem a határon átnyúló területeken” címmű közös szakmai projektben adminisztrációs és szervezési feladatokkal segítette a résztvevők munkáját. – A nyitó- és zárókonferencia, workshopok szervezését bonyolítottuk, részt vettünk a projekthez kapcsolódó kiadványok szerkesztésében, projektmenedzsment feladatokat láttunk el, valamint a régiós és határon átnyúló média megjelenések szervezését intéztük – mondta el Gortva-Kónya Mónika projektmenedzser.

 

A rendezvény zárásaként az újvidéki fél részéről Csernus Éva járási tisztifőorvos és Branko Milicevic projektmenedzser összegezte a határon átnyúló együttműködés eredményeit, majd a felmerült kérdéseket válaszolták meg a szakértők.

 

Gajzer Erzsébet

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek