SZTE Info

Megkezdődött az EHÖK érettségi felkészítő tábora

2014. április 17-én reggel kezdődött az SZTE EHÖK emelt szintű érettségire felkészítő tábora. A részt vevő középiskolás diákok felkészülését a tavaszi szünetben a Szegedi Tudományegyetem professzorai, oktatói és legkiválóbb PhD-hallgatói segítik.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

ehok erettsegi felkeszito taborAz ötnapos tábort Marsi István, a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar dékánja nyitotta meg. Köszöntő szavaiban a felkészítő tábort a felsőoktatás előszobájának nevezete, mivel a táborban a tudásgyarapítás mellett az egyetemi életet is megismerhetik, megtapasztalhatják a középiskolások. Kiemelte: a diákok a legjobb intézményt választják, ha a Szegedi Tudományegyetemen tanulnak tovább. Beszéde végén a középiskolásoknak sikeres tábort és eredményes érettségit kívánt.

 

Az SZTE Egyetemi Hallgatói Önkormányzat idei emelt szintű érettségire felkészítő programjának nyolchetes tanfolyama már lezajlott, ahol PhD-hallgatók hetente egy alkalommal tantárgyanként tartottak egy háromórás délutáni órát. Ezen a tanfolyamon merült fel egy összefüggő tábor szervezésének igénye is, mely nem csak a Szeged közeli középiskolások számára elérhető. Idén 58 középiskolás jelentkezett az intenzív felkészítő táborba, a résztvevők közel fele határon túli magyar, nagyon sokan érkeztek Nagyváradról, Aradról, Temesvárról, Kolozsvárról, Zentáról és Adáról is. Szeged mellett Nyíregyházáról, Budapestről és a Dunántúlról jöttek a magyarországi diákok – tudtuk meg Papp Violától, a tábor szervezőjétől. A részt vevő diákok négy tantárgyból – magyar nyelv és irodalom, matematika, történelem és angol nyelv – előadásokon, szemináriumokon és konzultációs órákon vesznek részt. Felkészülésüket egyetemi professzorok, oktatók és a legkiválóbb PhD-hallgatók segítik. A szervezők arra törekedtek, hogy a diákok ne csak a tábor ideje alatt, hanem bármikor, amikor szükségük van rá, felkereshessék az előadókat, szervezőket. Ennek érdekében az órák mellett közösségi programokon, városnézésen és egyetemlátogatáson is részt vehetnek. A tábor zárásaként 2014. április 21-én, hétfőn egy írásbeli és szóbeli próbaérettségin mutatják meg tudásukat a középiskolások, melynek értékelését postán kapják majd meg – összegezte a tábor szervezője. Kiemelte: a program különlegessége, hogy a vidéki egyetemek közül először Szegeden indul a kétszintű érettségi követelményeknek megfelelően emelt szintű érettségire felkészítő tábor.

 

szteehokemeltszintu_galeria
Megkezdődött az EHÖK érettségi felkészítő tábora - GALÉRIA


Kulcsár Zsófia PhD-hallgató angol nyelvből tart emelt szintű érettségi felkészítőt a középiskolásoknak. – Az órák tematikáját az emelt szintű nyelvi érettségi öt komponense alapján alakítottam ki: olvasott szövegértés, nyelvhelyesség, hallott szövegértés, íráskészség és a beszédkészség. Olyan feladatokat gyakorlunk, melyeken keresztül a diákok megismerhetik az egyes feladattípusokat. Teljesen gyakorlatiasra terveztem az órákat, az írásbeli és a szóbeli érettségire is egyaránt igyekszem a tizennégy fős csoport felkészülését segíteni mondta.

 

Csernák Róbert és Horváth Alex, a Zentai Gimnázium tanulói az interneten és az iskolában találtak rá a Szegedi Tudományegyetem felhívására. – Matematikai felkészítőre jöttem, mert az SZTE programtervező szakán szeretnénk továbbtanulni, ahová felvételi követelmény a matek emelt érettségi. Remélem, a tábor után több tudással térek haza Szerbiába, jobb eredménnyel tudok az emelt szintű érettségin teljesíteni, és bejutok a megjelölt szakra – mondta Csernák Róbert. Horváth Alex így nyilatkozott: – A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán történelem alapszakra jelentkeztem, így a felkészítő tárgyak közül a történelmet választottam a táborban. Az otthoni felkészülés mellett, bízom benne, hogy a táborban mindent alaposan meg tudok tanulni, és sikeresen teljesíteni az érettségi követelményeket.

 

Gajzer Erzsébet

fotók hamarosan

 

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

SZTEmagazin

2017. augusztus 31.

kiemelt_Sik_Marton_SZEM

Sík Márton életében a sport már egyetemi évei alatt is központi szerepet töltött be. Az SZTE-s öregdiák mintegy húsz éven keresztül kajakozott, élsportolóként számos sikert, köztük egy olimpiai 5. helyezést is maga mögött tudhat. Ma a DÉMÁSZ Szegedi Vízisport Egyesület szakmai vezetőjeként támogatja a fiatalokat.

SZTEtelevízió

2017. szeptember 13.

kiemelt_tanevnyito2017

Olyan jelentős fejlesztések előtt áll az SZTE, amelyekkel nemzetközi rangú kutatóegyetemmé válik – jelentette ki a rektor, igazolta példákkal a kormányt képviselő igazságügyi miniszter. A Szegedi Tudományegyetem 2017-2018-as tanévet nyitó ünnepségéről készült rövid videó itt megtekinthető.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *

  • október 5. 09:00 - 22. 19:00
    A kiállítás szervezője: SZAB Művészeti Szakbizottság.
  • október 6. 08:00 - december 20. 08:00
    A szegedi szecessziós épületeket szokatlan szemszögbôl mutatja meg a tárlat. Az épületekre jellemzô szecessziós részleteket láthatjuk viszont fotókon. Olyan perspektívából, madártávlatból, ahogy az utca embere nem láthatja ôket. A kiállítás megtekinthetô december 20-ig.
  • október 7. 14:00 - november 10. 08:00
    A Magyar Alkotómûvészek Országos Egyesületével karöltve, szalonjelleggel a MAOE teljes képzômûvészeti tagságát megszólaltató tárlatot mutat be a REÖK. Ennek a kiállításnak a korábbi években különbözô, nagyhírû intézmények, mint például a szentendrei MûvészetMalom adott helyet. Az eddigi évek tapasztalatai alapján a szegedi kiállítóházba is 6-800 mûvész alkotását várjuk. A kiállítás megtekinthetô november 10-ig. Belépôjegy 500 Ft.
  • október 9. 15:00 - november 10. 20:00
    A fényképeket a szerző Juhász Antalnak az 1960-as évek óta végzett néprajzi terepmunkáin készítette. Az idő tájt a tanyai emberek a gazdasági, társadalmi változások időszakát élték. Évtizedek múltán látjuk, hogy a felvételek többnyire egy még paraszti életformában élt nemzedék hétköznapi munkáját, ünnepeit dokumentálják.
  • október 9. 18:00 - 21. 20:00
    Megnyitja: Bene Zoltán író, a Szeged folyóirat fôszerkesztôje Közremûködik: Csanádi Hajnalka (ének), Nemes Levente (doromb, dob) Nagy Károly (Szeged, 1952) Vinkler-díjas festô- és grafikusmûvész, a „Szeged kultúrájáért díj” 2017. évi kitüntetettje. A szegedi Tanárképzô Fôiskolán földrajz-rajz szakos tanári diplomát szerzett, majd elvégezte a Képzômûvészeti Fôiskola továbbképzô kurzusát. Tanított általános iskolákban (Algyô, Deszk), az Eötvös Gimnáziumban és mûvészeti iskolákban (Lyra, Classic) rajz és vizuális kultúra tantárgyat, médiaismeretet. A Szegedi Szépmíves Céh szabadiskolájában rajzot, festészetet és fotózást oktat. 1990 óta vezet nyári mûvésztelepeket. Fest olajjal és akrillal, készít akvarellt, ecsetrajzot, hagyományos sokszorosító grafikával és computer grafikával is foglalkozik. Elnöke a Szegedi Szépmíves Céhnek, tagja a Magyar Rajztanárok Országos Egyesületének. Megtekinthetô október 21-ig, hétköznapokon 08.00–22.00, szombaton 09.00–20.00 óráig.