SZTE Info

Az SZTE evezős, és sárkányhajó csapata a Dunai Regattán

2014. május 1-jén ismét megrendezik a budapesti műegyetem rakparton a tavaly is nagy sikernek örvendő Dunai Regatta evező-, és sárkányhajó versenyt. Az év összegyetemi majálisán több egyetem, köztük a Szegedi Tudományegyetem csapatai mérik össze tudásukat.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Számos ingyenes program várja az érdeklődőket az idei Dunai Regattán. A budapesti műegyetem rakparton megrendezendő versenyre idén 8 magyar – közte az SZTE evezősei és sárkányhajósai –, illetve 3 külföldi egyetem csapata jelentkezett. Az evezős verseny mellett sárkányhajós futamot is láthatunk, a húszfős sárkányhajó-csapatok egy-egy közéleti személyiséggel kiegészülve lapátolnak a győzelemért. A versenyzők Budapest szívében a Parlamenttől, illetve a Vigadótól a Budapesti Műszaki Egyetem központi épületéig tartó szakaszán hajóznak végig a Dunán.

Az Antall József Tudásközpont szervezésében megvalósuló egész napos, ingyenes rendezvényen megemlékeznek a visegrádi négyek Európai Uniós csatlakozásának 10. évfordulójáról, ebből az alkalomból V4-es evezős futam és V4-es táncház is várja a Műegyetem rakparton majálisozókat.

Az ENSZ fenntartható fejlődésre fókuszáló My World kezdeményezése mellé álltak, és a helyszínen is buzdítják majd a látogatókat, hogy az alsó rakparton elhelyezett, ENSZ Főtitkár által aláírt világjáró pódium mögött mondják el egy kamerába, hogy számukra milyen lenne a tökéletes világ. A kampányhoz egy Facebook alkalmazást is fejlesztettek, mellyel bárki elkészítheti saját My World plakátját. https://www.facebook.com/suscobudapest/app_674632729265958

A „szárazföldön” a kicsiket és nagyokat, sportolni és pihenni vágyókat jelmezes futással, az egyetemi pom-pom csapatok fellépéseivel, Forma 1-es bemutatóval és zenés produkciókkal várják a szervezők.

Tehát a Dunai Regatta kibővült helyszínen a Műegyetem alsó és felső rakparton, több színpadon változatos kísérőprogramokkal és számos eseménysátorral vár valamennyi érdeklődőt: a sportversenyek szerelmeseit, a fesztiválarcokat és a kisgyerekes családokat egyaránt. Lesz gyerekkikötő a kisebbeknek, JátszóSziget a nagyobbaknak, zöld liget a pihenni vágyóknak, pomponlány-bemutatók, egyetemi zenekarok tehetségkutatója, az esti fellépők pedig a The Biebers, a Cloud9+ és White Boy. A programokról és az eseményhez kapcsolódó virtuális versenyekről, nyereményjátékokról a www.dunairegatta.hu oldalon lehet részletesen tájékozódni.

Részletes program a Dunai Regatta Facebook oldalán, illetve a hivatalos weboldalán olvasható.

PROGRAM:
10.00 Megnyit a JátszóSziget
10.50 Ráhangolódás Fluor Tomival
11.00 Családi és jelmezes futás
13.00 Sound of the University
Tehetséges egyetemi zenekarok a nagyszínpadon
(A győztesek díját átadja Borcsik Attila és Puskás Peti)
15.20 Ünnepélyes megnyitó
15.40 Pomponlányok bemutatója
16.20 Fővárosi nyolcas előfutam
17.15 V4-es nyolcas előfutam
17.40 Sárkányhajós futam
(A hajókban Barabás Éva mellett más közéleti személyiségek is helyet foglalnak)
18.15 Nyolcas döntő
19.00 Díjátadó
(A díjakat átadja: Antall Péter, Dombi Rudolf, Hoffmann Tamás, Roman Kowalski,
Regényi Tamás, Szentes Tamás)
20.00 The Biebers
22.00 DJ WhiteBoy


Dunai_Regatta_programplakat
Dunai Regatta programplakát
Helyszinrajz
Dunai Regatta helyszínrajz


SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

SZTEmagazin

2018. január 19.

_MG_8971

Javított kiválósága számarányain a Szegedi Tudományegyetem: a 2016-os adatokhoz képest száznál is több, 2017-ben összesen 225 tehetséges egyetemista, doktorandusz és ifjú oktató nyerte el az Új Nemzeti Kiválósági Program ösztöndíját. A sikeres ifjú kutatók közül az Újvidékről az SZTE doktori iskolájába érkező Kartali Tündét kértük villáminterjúra.

SZTEtelevízió

2017. szeptember 13.

kiemelt_tanevnyito2017

Olyan jelentős fejlesztések előtt áll az SZTE, amelyekkel nemzetközi rangú kutatóegyetemmé válik – jelentette ki a rektor, igazolta példákkal a kormányt képviselő igazságügyi miniszter. A Szegedi Tudományegyetem 2017-2018-as tanévet nyitó ünnepségéről készült rövid videó itt megtekinthető.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *

  • február 26.
    18:00 - 19:30
    Az SZTE Mentor(h)áló projekt Pedagógiai Esték sorozatának visszatérő vendége: dr. Boldizsár Ildikó mesekutató-meseterapeuta, aki előadásában a felnőtté válással kapcsolatos mesék tanulságait összegzi.
  • február 28.
    14:00 - 16:00
    A SZAB Dermatológiai Munkabizottság tudományos ülésének programja: Dr. Szabó Éva egyetemi docens (DE Bőrgyógyászati Tanszék): A krónikus vénás betegség korszerű kezelése a nemzetközi irányelvek tükrében. Dr. Páczi István orvosigazgató (Unicorp Biotech Kft.). Hogyan ha a szulodexid?
  • február 28.
    17:30 - 19:00
    His Excellency Ahmet Akif OKTAY Ambassador of the Republic of Turkey Lectures on
  • február 28.
    17:55 - 19:30
    Szalai Anikó, az SZTE ÁJTK adjunktusa Hétköznapi nemzetközi jog című előadásában kifejti: általában az emberek úgy gondolják, hogy a nemzetközi jog egy elvont szelete a jognak, amely a külföldiekre, másokra vonatkozik, de a mi hétköznapjainkat biztosan nem érinti. A nemzetközi jog azóta létezik, amióta államok vannak. Ez a jogterület eredetileg az államok közötti kapcsolatok rendezését szolgálta, azonban a technikai és társadalmi fejlődés elvezetett a nemzetközi jog kiszélesedéséhez. Kibővült a nemzetközi jog alanyainak köre, így az államok és nemzetközi szervezetek mellett ide soroljuk az embereket, sőt mostanában már a gazdasági társaságokat is. A nemzetközi jog áthatja a mindennapi életünket, onnantól kezdve, hogy bekapcsoljuk reggel a telefonunkat, megesszük a banánunkat és munkába megyünk, odáig, hogy este megnézzük a híreket.
  • február 28.
    18:00 - 19:30
    Jegyet vagy bérletet kell váltani az SZTE BTK AudMax Estekre. Révész László, az SZTE Régészeti Tanszék vezetője előadásának témája: a Kárpát-medence területén feltárt temetők, temetőrészletek felgyűjtése, s annak a vizsgálata, hogy azok sajátosságai alapján milyen regionális csoportok különíthetők el a 10. század elejétől a 12. század első harmadáig. Az a szemléletmód, amely korábban az egyes temetőket egy-egy meghatározott társadalmi réteggel, ill. etnikummal azonosította, módszerében és szemléletében elavult. Ma már egy-egy mikrorégió lelőhelyeinek jellegzetességeire, használati idejének hosszára kell koncentrálnunk, s e munka végén azok összevetésével elvégezni az átfogó elemzést. Így pontosabb képet nyerhetünk a 10–11. századi belső népmozgásokról, társadalmi átalakulásról. A kutatási eredmények rávilágítanak a magyarság és a helyben talált népek viszonyrendszerére, valamint a szomszédos népekkel kialakított kapcsolati zónák problémakörére is. Ezek eredményeként lehetővé válik, hogy a Kárpát-medence 10–11. századi leletanyagát beillesszük az európai történeti folyamatokba.