Bezár

Hírarchívum

programozok_kiemelt

Hackathontól a Microsoft világversenyéig: a nagy sikerű „Tep” csapatának története

Hackathontól a Microsoft világversenyéig: a nagy sikerű „Tep” csapatának története

2014. augusztus 25.
3 perc

Egy startup versenyen találkozott, és végül nemzetközi sikert aratott a zsiráfos fitneszalkalmazásával a szegedi egyetemistákból is álló programozócsapat.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Egy különdíjjal és egy második hellyel lett gazdagabb a Microsoft világversenyén az a szegedi egyetemistákból álló programozócsapat, mely egy olyan mobilalkalmazással állt elő, ami egyesíti magában a fitneszalkalmazást és a tamagocsit. A Szegedi Tudományegyetemen tanuló Boros Ákos, Babarczi Katica, Budincsevity Norbert és Jandzsó Zsolt 2013. májusban találkozott a budapesti Szabó Gáborral a „Hackathon-in-a-box” nevezetű startupversenyen, ahol Budincsevity Norbert ötlete rögtön egységbe kovácsolta őket, és megszületett a „Tep”. A program egy igen zseniális elgondoláson alapul: fogja a már jól ismert és elterjedt, testedzéshez használható alkalmazást, és megbolondítja azt egy virtuális zsiráffal, akiről gondoskodni kell. A program GPS-szel követi a futó- vagy biciklis edzéseket, kiszámolja a megtett távot és elégetett kalóriákat, az edzés végeztével mindezek fejében pedig pontokkal jutalmazza a felhasználót, aki ezekből élelemmel és kiegészítőkkel láthatja el a kedvencét. Az ötlet zsenialitása abban rejlik, hogy az edzés elhanyagolása a zsiráf éhezéséhez vezethet, így a tamagocsi lény jólétének szem előtt tartása remek ösztönzés a testmozgásra. A program elnevezése is innen jön: a „tep” megfordítva „pet” vagyis kedvenc.


Programozok_galeria
Hackathontól a Microsoft világversenyéig: a nagy sikerű „Tep” csapatának története - GALÉRIA


Az ötlet megszületésétől azonban még messze volt a Seattle-ben tartott 2014-es Microsoft-verseny. Boros Ákos elmondása szerint a projekt az egyetem mellett felemésztette minden szabadidejüket. Mindenkinek kijutott ugyanis valamilyen feladat: volt, aki programozott, volt, aki a grafikával foglalkozott, míg másnak az animálás jutott. A sok munka azonban meghozta a gyümölcsét: a csapat az országos versenyt megnyerve bejutottak a Microsoft Innovation Cup világversenyére, ahol 2014. július 29. és augusztus 1. között a világ legtehetségesebb ifjú programozóival mérkőzhettek meg. Az idén 12. alkalommal megrendezett világversennyel a szervezők nem titkolt célja volt, hogy a fiatal diákokból álló nevezők közül kiemeljék és támogassák a legtehetségesebbeket, hozzájárulva ezzel a jövő programozóinak neveléséhez. Mindehhez pedig nem volt másra szükség, mint egy olyan játék vagy alkalmazás elkészítése, amely Microsoft mobiljainak operációs rendszerén is fut. Az „innováció” kategóriában induló „Tep” végül egy különdíjjal és egy második hellyel lett gazdagabb. A sikerrel és elismeréssel együtt járó pénznyereményt a csapat arra szeretné fordítani, hogy tovább szélesítsék a jelenleg béta fázisban lévő program repertoárját, több ételt-italt, választható külsőt és további kedvenceket kínáljanak a felhasználóknak. Boros Ákos elmondása szerint pedig a távlati tervek között szerepel az is, hogy a csapat egy céggé szerveződjön, és további remek alkalmazásokkal rukkoljanak elő.


A „Tep” program teszteléséhez az alábbi oldalon lehet csatlakozni: http://gettep.com/#app.


 

Őszi Tamás

 

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek