Bezár

Hírarchívum

Marketing oktatók tanácskoznak az SZTE-n

Marketing oktatók tanácskoznak az SZTE-n

2014. augusztus 28.
3 perc

A megújulás jegyében rendezik meg a Marketing Oktatók Klubja 20. konferenciáját. A tanácskozást az SZTE jubiláló Gazdaságtudományi Kara szervezi.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Többszörös jubileumot ünnepelnek a marketing oktatók a Szegedi Tudományegyetemen rendezett találkozójukon. A Marketing Oktatók Klubja 20. konferenciájának ugyanis az a szegedi egyetem ad otthont, ahol két évtizede indult a közgazdászképzés, a tanácskozás megszervezését pedig az SZTE idén 15 éves Gazdaságtudományi Kara szervezte meg. A kétnapos szegedi szimpózium 2014. augusztus 28-i megnyitóján 12 intézményből 80 résztvevőt köszöntöttek. A program augusztus 27-én PhD kollokviummal indult.

 

„Gazdasági és marketing tapasztalataimat fizikusként a műszerekhez és e kütyüket készítő cégekhez kötődően szereztem. És ebben az általam ismert világban a fejlesztés és a marketing között folyamatosnak látom a perpatvart. Sőt: ismerek olyan spin off céget is, amelyik nem tudott kiheverni egy rossz marketingdöntést. Ám a profitszerző és a nonprofit szférában is tapasztalható rosszindulatú megjegyzések ellenére úgy vélem: a marketing fontos szerepet játszik a cégek életében és a gazdaságban” – mondta Szabó Gábor. A Szegedi Tudományegyetem rektora köszöntőjében hangsúlyozta: örül annak, hogy az általa vezetett intézmény ad otthont a Marketing Oktatók Klubja jubileumi rendezvényének. A szegedi rektor úgy véli: a marketing új eszközeivel is élni kell, mikor arról születik döntés, a felsőoktatás milyen úton járjon. A marketing oktatóknak jó munkát, kellemes szegedi időtöltést kívánt.



A Magyar Tudományos Akadémia Marketingtudományi Albizottsága, valamint a Magyar Marketing Szövetség támogatásával szervezett konferencia résztvevőit köszöntötte a Marketing Oktatók Klubjának elnöke, Piskóti István is. A jó marketing-döntésekre irányította a figyelmet a MOK elnöke, mikor elmondta: az oktatók közösségének a megszervezése helyesnek bizonyult. Sőt: a MOK elérte az egyesületté szervezés fázisát. E döntő lépésre épp a szegedi konferencia ad alkalmat. Az SZTE olyan tanácskozást szervezett, ahol számos előadó bizonyítja majd, hogy az innováció és a marketing, a városfejlesztés és a marketing immár elválaszthatatlan egymástól.


Marketing_konferencia_2014._augusztus_28
Marketing oktatók tanácskoznak az SZTE-n - GALÉRIA


A házigazda, az SZTE GTK nevében Hetesi Erzsébet üdvözölte a konferencia résztvevőit, köszönte meg a szponzorok és egyetemi munkatársai támogatását, a szervezőmunkát. Kiemelte: a marketing oktatók szegedi tanácskozásának középpontjába a megújulást helyezték. A szimpózium célja, hogy elősegítse a hazai marketingoktatás és -kutatás folyamatos fejlődését, illetve elősegítse a marketing oktatók és kutatók közötti kommunikációt.

A plenáris fórumon Vörös József akadémikus a termelési és marketing funkció egymásra utaltságáról, Józsa László Marketingoktatás és kutatás Indiában és Új-Zélandon - Egy kutatói év tanulságai címmel, míg Kozák Ákos és Veres Edit: Társadalom és rétegződés címmel tartott előadást.

 

Korábban írtuk – többek között – a Marketing Oktatók Klubja 20. konferenciájának programjáról, céljairól.


SZTEinfo – Ú. I.

Fotó: Herner Donát

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek