Bezár

Hírarchívum

Jubileumi koncertet adtak a Zeneművészeti Szakközépiskola volt diákjai

Jubileumi koncertet adtak a Zeneművészeti Szakközépiskola volt diákjai

2014. december 15.
2 perc

Ünnepi hangversennyel ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját az SZTE Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakközépiskola, melyen a nagy sikert elért hallgatók adtak koncertet.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Jubileumi évfordulójához érkezett a 2004-ben alapított SZTE Vántus István Gyakorló Gimnázium, amelynek alkalmából az iskola a 2014/2015-ös tanévben rendszeres programokkal és koncertekkel várja a zene iránt érdeklődőket. – A sort a versenygyőztes zongoristák bemutatója nyitotta 2014. szeptember 21-én, amely olyan nagy sikert aratott, hogy koncert anyaga DVD-n is megjelent – tudtuk meg Újvári István igazgatótól, akinek elmondása szerint az eddigi év többi programja is hasonlóan nagy érdeklődésnek örvendhetett. – A Zene Világnapján tartott tanári koncert telt házas volt a Zeneművészeti Kar Fricsay Ferenc Hangversenytermében, a november 26-án tartott kortárszenei koncertet pedig sokan a Kortárszenei Napok egyik legkiemelkedőbb produkciójának nevezték – tette hozzá.

Hasonlóan frenetikus volt a Szakközépiskola 10 éves születésnapját megünneplő hangverseny is, amelyet 2014. december 12-én tartottak az SZTE Zeneművészeti Kar Fricsay Ferenc Hangversenytermében. – Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy idáig eljutottunk. 2004-ben az iskolánknak a nulláról kellett indulnia, hisz nem volt jogelődünk, amiből kifejlődhettünk volna, és az adminisztrációt is magunknak kellett kialakítani – jegyezte meg Újvári István igazgató, aki mindezek ellenére igen sikeresnek ítéli meg a zenei szakközépiskola eddigi működését. Diákjaik az eddig eltelt idő alatt 18 I. díjat, 11 II. díjat, 25 III. díjat, 27 különdíjat, kiemelt nívódíjat, valamint 24 arany és ezüst minősítést értek el, külföldi zenei versenyeken pedig 53 I. díjat, 38 II. díjat, 28 III. díjat, és 16 különdíjat szereztek. Az ünnepi hangverseny különlegességét is az adta, hogy a nagy sikert elért hallgatókat hívták meg előadónak. A Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakközépiskola végzősei közt ugyanis akadt, aki a Budapesti Zeneakadémián, Birminghamban vagy éppen a londoni Királyi Zeneakadémián folytatta pályafutását. A zenei produkciók során a legváltozatosabb hangszereket szólaltatták meg: zongorát, trombitát, hegedűt vagy éppen gitárt.

A Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakközépiskola jubileumi tanéve azonban közel sem ért még véget: a 2014. december 19-én tartandó karácsonyi koncerten túl a jövő évben is számtalan kiváló koncerttel várják az érdeklődőket.

A tanév programja elérhető innen.


SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek