Kihirdették az SZTE TTIK Kutatóiskoláit

2014-ben ismét kihirdették az SZTE TTIK Kutatóiskola-pályázatán sikeresen részt vett középiskolákat. Az eredményhirdetésen a jelenlévők tudományos előadásokon is részt vehettek, valamint a tavalyi győztesek pályamunkáit is bemutatták.

2014. november 28-án ismét kihirdették azon magyar és határon túli középiskolák listáját, amelyek sikeresen szerepeltek „Az SZTE TTIK Kutatóiskolája 2014/2015” című pályázaton. A 2007 óta működő programban a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kara igyekszik népszerűsíteni a természettudományokat, és ösztönözni a középiskolákat a tudományos munkában való részvételre. – Manapság a természettudományi képzés alapvető eleme a kísérletezés. Erre azonban sok középiskolában nincs lehetőség – jelentette ki Horváth Dezső, a kar tudományos és közkapcsolati dékánhelyettese. – A pályázat során azonban lehetőséget kínálunk nekik, hogy egy egyetemi mentor segítségével saját maguk végezhessenek kísérleteket – tette hozzá, utalva arra, hogy megfelelő ösztönzéssel egy ifjú elme sokkal bátrabban igyekszik felderíteni az ismeretlent. A kiválasztott iskoláknak egy év áll rendelkezésre, hogy a szakmai támogatás igénybevételével kidolgozzák a projektjüket, melyet aztán be is mutathatnak.

Az idei győztesek ismertetésén túl az eseményen megjelentek kedvcsináló előadásokon is részt vehettek, ahol a kar oktatói prezentálták a TTIK széles tudományos spektrumát. A fiatalok így hallhattak a hálózatelemzési modellekről, a molekuláris optikai mikroszkópiáról és a nanotechnológiáról. Az előadást követően pedig a 2013/1014-es évben győztes középiskolásai mutatták be, mire is jutottak az elmúlt egy év során.

 

Az SZTE TTIK Kutatóiskolája 2014/2015”

címet elnyert középiskolák

 

Békéscsabai Gépészeti és Számítástechnikai Szakközépiskola és Kollégium (Békéscsaba)

  A kutatási program címe: Mesterséges intelligencia a játék programok fejlesztésében

  Témavezetők: Krámer Judit (iskola)

Dr. Gergely Tamás (TTIK)

A kutatásban közreműködő tanulók: Kutas Márton, Menkó Tamás, Czira Balázs, Szamosvölgyi Zsolt, Takács Zoltán, Váradi Endre

 

 

Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium (Zenta)

A kutatási program címe: Multikopter alkalmazása a városi hősziget tanulmányozásában

Témavezetők: Bordás Árpád (iskola)

Dr. Unger János, Dr. Gál Tamás (TTIK)

  A kutatásban közreműködő tanulók: Apró Alexandra, Dobó Márk, Kiss Tamás

 

 

Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium (Zenta)

A kutatási program címe: Szén nanocsövek szintézise és alkalmazási lehetőségeik vizsgálata

Témavezetők: Szórád Endre (iskola)

Dr. Hernádi Klára (TTIK)

A kutatásban közreműködő tanuló: Rozsnyik Szabolcs

 

 

Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium (Zenta)

A kutatási program címe: Photorhabdus a gyakorlatban

Témavezetők: Kormányos Róbert (iskola)

Dr. Vágvölgyi Csaba, Dr. Papp Tamás, Dr. Kredics László (TTIK)

A kutatásban közreműködő tanulók: Vörös Csaba, Berze Tamás, Kormányos Gergő

 

 

Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium (Bonyhád)

A kutatási program címe: Szekszárdi borok összehasonlító kémiai analízise

Témavezetők: Krausz Krisztina (iskola)

Dr. Pálinkó István (TTIK)

A kutatásban közreműködő tanulók: Molnár Brigitta, Bálint Benjamin, Tóbiás Vanessza, Icha Benjamin

 

 

Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium (Bonyhád)

A kutatási program címe: A Szekszárdi dombság gyepfoltjainak természetességi állapota

Témavezetők: Pápai János (iskola)

Dr. Molnár Nóra (TTIK)

  A kutatásban közreműködő tanulók: Gerner Orsolya, Illés Gabriella

 

 

Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium (Bonyhád)

A kutatási program címe: A „Csepegő-szikla tanösvény” – avagy egy túrajavaslat az Óbányai-völgyben

Témavezetők: Gruber László (iskola)

Dr. Szilassi Péter (TTIK)

  A kutatásban közreműködő tanuló: Stein Ármin Krisztián

 

 

Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium (Bonyhád)

A kutatási program címe: Kristálynövekedés számítógépes vizsgálata

Témavezetők: Nagy István (iskola)

Dr. Sipos Pál (TTIK)

  A kutatásban közreműködő tanulók: Baglyas Márton, Nagy Ferenc

 

 

Csongrádi Batsányi János Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium (Csongrád)

A kutatási program címe: Arduinotól a Z generációig

Témavezetők: Gilicze Tamás (iskola)

Dr. Mingesz Róbert (TTIK)

A kutatásban közreműködő tanulók: Bálint Karola, Sebők Attila, Gilicze Kristóf, Ficsor Tamás, Otrosinka Krisztián

 

 

József Attila Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola (Monor)

A kutatási program címe: Bortúra Monoron, avagy a strázsahegyi pincék légterének radioaktivitása

Témavezetők: Megyeri István (iskola)

Dr. Tóth Ágota, Dr. Erdőhelyi András, Dr. Oszkó Albert (TTIK)

  A kutatásban közreműködő tanulók: Kondákor András, Leéh Péter, Sándor Gergő

 

 

Kecskeméti Katona József Gimnázium (Kecskemét)

A kutatási program címe: Androidos eszközök szenzorainak vizsgálata

Témavezetők: Fári János (iskola)

Dr. Farkas Richárd (TTIK)

A kutatásban közreműködő tanulók: Gombos Dávid, Buczkó Dávid, Németh Kinga, Bakai Zsolt, Nyári Kristóf, Balázs Lívia, Farkas Máté, Hajagos Henrik, Szolnoky Tamás, Juhász Dániel, Tabajdi Máté, Hudák János, Szűcs Vince, Boda Milán, Sebe András, Bíró Szilárd, Hegedűs Dániel, Kovács Bendegúz, Molnár Szabolcs, Kálmán Tamás, Faragó Gergő (SZTE TTIK), Szilágyi Norbert (SZTE TTIK)

 

 

Kecskeméti Református Gimnázium (Kecskemét)

A kutatási program címe: Alternatív energiájú elektromos töltőállomás tanulmányozása

Témavezetők: Sikó Dezső (iskola)

Dr. Bohus János (TTIK)

  A kutatásban közreműködő tanulók: Sugár István, Körmöczi Márk, Vastag Balázs

 

 

Szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola (Szeged)

A kutatási program címe: Mitől döglik a hal? – elválasztási és kimutatási technikák alkalmazása a környezeti biokémiai vizsgálatokban

Témavezetők: Kovács Veronika (iskola)

Dr. Hermesz Edit, Dr. Ferencz Ágnes, Dugmonits Krisztina (TTIK)

A kutatásban közreműködő tanulók: Annus Döme Péter, Fodor Bálint, Gáspár Anna, Jójárt Renáta, Juhász Regina Kinga, Karácsonyi Tímea, Katona Andrea, Korda János, Sávai Gergő Norbert, Sebők Stefánia, Szécsi Mónika Éva, Szűcs Violetta Judit, Temesvári Diána Zsófia, Varga Krisztina, Zsiros Csenge Magdolna

 

 

Szekszárdi Garay János Gimnázium (Szekszárd)

A kutatási program címe: A naptevékenység tanulmányozása

Témavezetők: Döményné Ságodi Ibolya (iskola)

Dr. Szatmáry Károly (TTIK)

  A kutatásban közreműködő tanulók: Szabó Gyöngyvér, Maul Edina, Kiss Laura

 

 

SZTEinfo – Őszi Tamás


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták


Lukács PetraLukács Petra – BTK – néprajz

Szeged egyik pozitívuma, hogy nem túl nagy a város. Sok az egyetemista fiatal, és szinte mindenki tud segíteni a másiknak, ha szükséges. Éppen ezért itt elsőévesként sem tud elveszni az ember. Ezt segíti természetesen az is, hogy szinte minden egy helyen van. A legjobb szerintem, hogy a szórakozóhelyek, kávézókban eszmecserére is van lehetőség.





Kocsik EdinaKocsik Edina – BTK – anglisztika

Szerintem Szeged sokkal barátságosabb város, mint Pest. Nagyon közvetlenek az emberek, és mindenhol ismerősökkel találkozok. Tetszik, hogy az egyetem elkötelezett a környezettudatosság iránt. Emellett az oktatás színvonala is kiemelkedő a hazai egyetemek viszonylatában is.




További hallgatói vélemények >>>