Bezár

Hírarchívum

Kosárlabda: értékes győzelem a Jászberény ellen

Kosárlabda: értékes győzelem a Jászberény ellen

2014. február 24.
3 perc

Változatos csatában múlta felül a Naturtex-SZTE-Szedeák férfi kosárlabdacsapata a vendég Jászberény gárdáját az alapszakasz legutóbbi játéknapján. A hazaiak győzelmüket elsősorban az utolsó negyedben mutatott koncentrált játékuknak köszönhetik.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Remekül kezdett a férfi kosárlabda NB I/A 21. fordulójának mérkőzésén a Szedeák, amely Jonathan Levy és Csorvási Milán kosarával, 4-0-s rohammal indította a mérkőzést. A vendégcsapat az exszegedi Nebojsa Dukics révén iratkozott fel első ízben az eredményjelző táblára. A házigazdák az egész első negyed folyamán előnyben voltak, komolyabban azonban nem tudtak elhúzni szívósan küzdő riválisuktól. A Jászberénynek többször is lehetősége nyílt ugyan az egalizálásra, de a kínálkozó lehetőségeiket rendre elpuskázták. Az első kis szünetre 28-24-es hazai vezetéssel vonulhattak a csapatok.

A második negyed újfent szegedi kosarakkal indult, s negyed közepére 11 pontosra hízott a két együttes közötti különbség. Az ezt követő percekben azonban váltani tudott a látogató gárda, sőt Dukics, Dramicsanin és Raivio pontjaival a nagyszünet előtt egy perccel ki is tudott egyenlíteni (41-41). Arról, hogy ne ez maradjon a félidei eredmény, Branko Jereminov gondoskodott, aki beszórta a harmadik tripláját. Ennek köszönhetően a hazai együttes háromegységnyi fórral vonulhatott pihenőre.

A harmadik negyed hatalmas triplaesővel indult: előbb az addig elég halványan teljesítő Horváth Ákos, majd Jereminov süllyesztett el egy hármast a vendégek gyűrűjében, a jászsági alakulatból pedig Mladenovics és Soós szórt be egy-egy triplát. A következő Soós hármas pedig a mérkőzés folyamán először jászsági előnyt ért (53-54). Az ihletett formában dobó Jereminov bevágta az ötödik trojkáját is, de még mielőtt hurráhangulat lett volna úrrá a hazai drukkereken, Dramicsanin újra a vendégeket juttatta előnyhöz. A meccs ezen periódusában a szegediek sokat hibáztak, aminek az lett a következménye, hogy Jászberény a negyed végére hatpontos előnybe került (58-64).

Az utolsó felvonás két és fél perces kosárcsenddel indult. Ekkor az lehetett az ember érzése, hogy a nagy tét túlságosan is rányomja a bélyegét a meccs hajrájára. A harmadik perc végéhez közeledve ki más, mint Jereminov törte meg a gólcsendet, majd Levy triplája már az egyenlítést eredményezte (64-64). Ezek után folytatódott a hárompontosok sora: Soós harmadik triplájára Horváth Ákos válaszolt mindjárt két ízben is. Ekkor 72-71 állt az eredményjelzőn. A hazai szurkolók fantasztikus buzdítása közepette Horváth megrázta magát, s pontjainak köszönhetően csapata két minutummal a végső dudaszó előtt behozhatatlan előnyre tett szert. A végére az addig semmit sem mutató Jerrell Williams is megtáltosodott, és egymás után 8 ponttal terhelte meg a jászságiak gyűrűjét, beállítva a 84-75-ös végeredményt.

 

Férfi kosárlabda NB I 21. forduló:

 

Naturtex-SZTE-Szedeák – FORTRESS Jászberény 84-75. (28-24, 16-17, 14-23, 26-11). Szeged, Újszegedi Sportcsarnok, 600 néző. Vezette: Pálla, Szabó, Surányi.

Szedeák: JEREMINOV 20/15, LEVY 8/3, HORVÁTH Á. 18/12, Williams 7/3, CSORVÁSI M. 15. Csere: CSORVÁSI L. 13, Kiss Zs. 3/3, Vida. Vezetőedző: Nikola Lazic.

Jászberény: Ahmetbasic 6, RAIVIO 11/3, Soós 9/9, DUKICS 18/3, DRAMICSANIN 13/3. Csere: Mladenovic 11/6, Horti 7, Lázár, Savic, Varga I. Vezetőedző: Srdjan Antic.

Kipontozódott: Dramicsanin 40. perc

 

Forrás: SZEGEDma.hu

SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek