SZTE Info
nyilt_nap_rektori_kiemelt

Középpontban a továbbtanulás az SZTE összegyetemi nyílt napon

Folyamatos az érdeklődés a Szegedi Tudományegyetem 2014. február 8-i összegyetemi nyílt napján. A Rektori Hivatal átriumában felállított standoknál tanácsokkal és színes programokkal várják a továbbtanulás útvesztőiben informálódni vágyó diákokat és hozzátartozóikat. A jelentkezési lap kitöltésében is segítenek.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

14:00 óra:

Zár az SZTE 2014. februári összegyetemi nyílt napja. A szervezők, az SZTE Marketing és Kommunikációs Igazgatósága munkatársai szerint az előző két évhez képest idén több középiskolás és felnőtt jött el: körülbelül ötszázan éltek a lehetőséggel, hogy a felvételi jelentkezési határidőhöz közeli időpontban friss információkat kapjanak a továbbtanulásról, a Szegedi Tudományegyetem nyújtotta lehetőségekről.

 

Az SZTE leendő hallgatóiszámára segítséget nyújt a tájékozódásban az egyetemfelvételizőknek szóló honlapja: http://www.u-szeged.hu/felveteli

 

Az SZTE MédiaCentrum munkatársai csokorba kötötték a továbbtanulók főbb kérdéseire adható válaszokat:

Miért a Szegedi Tudományegyetemet válaszd? Nőtt az állami ösztöndíjas helyek száma

Miért a Szegedi Tudományegyetemet válaszd? Színház, fesztiválok és egyetemi bulik

Miért a Szegedi Tudományegyetemet válaszd? Képzési díjak 2014-ben

Miért a Szegedi Tudományegyetemet válaszd? Diákmunka-lehetőségek Szegeden

Miért a Szegedi Tudományegyetemet válaszd? Tanulj idegen nyelveket az SZTE-n!

Miért a Szegedi Tudományegyetemet válaszd? A kollégiumoktól az albérletekig

Miért a Szegedi Tudományegyetemet válaszd? Sportolj az SZTE-n!

Miért a Szegedi Tudományegyetemet válaszd? Tudnivalók határon túli jelentkezőknek

Miért a Szegedi Tudományegyetemet válaszd? Pontok és határok 2014-ben

 

13:45 óra:

A felvételi jelentkezési lap kitöltésénél segítőkre számítanak a legtöbben. Türelemmel várakoznak szülők és kamaszok, mert itt az önkéntesek biztos tippeket kapnak arról: mit hogyan kell csinálni az online felületen. A sor egyre olvad, körülbelül 13 óra 45 perckor az ennél a standnál dolgozó önkéntesek is összepakolnak. Becslésük szerint legalább ötven felvételire készülőnek segítettek kitölteni az online jelentkezési lapot

A karok és az SZTE más, nagyobb egységei – például a Kulturális Iroda, a Nemzetközi Mobilitási Iroda, a Karrier Iroda – standjainál 13 órától kezdve csökken a roham: már minden érdeklődő választ kapott a kérdésére.

 

nyilt nap galeria 2
Összegyetemi nyílt nap - GALÉRIA

 

13:00 – 13:30 óra: Négy család véleménye

„Az egyetemen belül, az itteni hallgatók által igényelhető ösztöndíjakról, illetve hallgatóként kínálkozó külföldi képzési lehetőségeiről sok újat hallattam” – mondta Lévai Tünde, aki a Békés megyei Kevermesről érkezett Szegedre a szüleivel. A gyulai római katolikus gimnázium érettségizőjeként az SZTE hallgatója szeretne lenni pszichológia szakon. „A fiunk is egyetemista, jártunk korábban is összegyetemi nyílt napon” –tette hozzá édesapja. Lévai Lajos számára azonban újdonságnak számított, hogy az SZTE oktatási rektorhelyettese lehetővé tette a személyes konzultációt.

Felesége és lánya társaságában érkezett Szegedre Kovács József. Míg a kecskeméti református gimnáziumban tanuló Veronika lányuk a szegedi oktatási rektorhelyettestől kérdezett, a szülők elmondták: a szakváltás lehetőségéről a mostani tájékoztatón hallottak először. Ennek azért örülnek, mert Vera gyógytornász szeretne lenni, de fontolgatja, hogy ezt vagy az őt ugyancsak érdeklő rekreáció szakot jelölje meg elsőként a jelentkezési lapon.

Két lánya fogta közre Nusser Ernőnét. A nagyobbik, Nusser Barbara negyedéves joghallgató a szegedi egyetemen, így aztán a továbbtanulásról és az egyetemi élet szépségeiről élményszerű infókkal vértezi föl húgát, Dórát. A kecskeméti Katona József gimnáziumban érettségire készülő diáklány szerint a nővérétől hallottakat a mostani nyílt napi infóözön kiegészítette. Ezek alapján dönt majd arról, hogy a jogi karon hirdetett munkajoggal és társadalombiztosítással foglalkozó szakra vagy a pedagógusképző kar rekreáció szakjára jelentkezzen elsőként.

Tiszakécskéről utazott Szegedre a Sáfrány család. A szülők szépnek mondták a szegedi egyetem úgynevezett központi épületét, hasznosnak találták az itteni információkat. Lányuk, Viktória nyelvvizsgáról külön is kérdezett, mert a Móricz Zsigmond gimnáziumból német és környezetismeret tanár szakra szeretne jelentkezni a Szegedi Tudományegyetemre.

 

11:45 – 12.30 óra:

A díszteremben többségbe kerültek a szülők. A felnőttek nagy figyelemmel hallgatják Juhász Orsolya, az Educatio Kht. munkatársa előadását az idei felvételi eljárás főbb szabályairól.

 

A folyosón összegyűlt szülő-gyerek párok kérdéseire Homoki-Nagy Mária oktatási rektorhelyettes válaszolgatott. Az összességében 40-45 kérdés zöme személyes, a felvételizni szándékozó középiskolás családjának az anyagi helyzetével is összefügg. Talán ez az oka annak, hogy nem az egybegyűltek nyilvánossága előtt hangzanak el a problémák, hanem a személyes konzultáció lehetőségével élnek – gondoltuk a hosszú sor láttán

A háromnegyed órán át tartó kérdés-feleletre épülő beszélgetés összegzéseként az oktatási rektorhelyettes elmondta: a szülők közül sokan érdeklődtek a szemeszterek rendjéről, a szakok és karok közötti váltás lehetőségéről, valamint az önköltséges és az államilag finanszírozott képzés közötti esetleges átjárhatóságról.

homoki nagy maria nyilt nap„Az helyi egyetemi és kari ösztöndíjak rendszere különösen sok fiatalt érdekelt. De többen rákérdeztek a tanár szakosok külön ösztöndíj lehetőségére is” – árulta el az oktatási rektorhelyettes. Homoki-Nagy Mária örül az osztatlan tanár szak iránti kitüntetett figyelemnek.

„Idén először kérdezték azt, milyen a szakok kibocsátási aktivitása, vagyis milyen felkészültségű diákok jelentkeznek és mennyi idő alatt végezhető el az adott szak, mennyi idő alatt juthat diplomához a fiatal” – mondta Homoki-Nagy Mária. Meglátása szerint az idei nyílt napra különösen sokan jöttek el a Vajdaságból és Erdélyből.

„Kifejezetten sok határon túlról érkező fiatal érdeklődött az ösztöndíjról, illetve arról, hogy számukra miként vehető igénybe az állami támogatás, pályázhatnak-e a helyi ösztöndíjakra” – részletezte Homoki-Nagy Mária. „Az új szak, a dentálhigiénikus képzésről is kérdeztek. De téma volt a nyelvvizsga is” – sorolta.

„Örülök, hogy az előző évekhez képest több szülő is eljött erre a februári jelentkezési határidőt közvetlenül megelőző nyílt napunkra” – fogalmazott az SZTE rektorhelyettese. Kérdésekkel többnyire párban jelentkezett a szülő és gyerek. A tájékoztatón összegyűltek között feltűnt, hogy idén az anyukák mellett az apukák is elkísérték a csemetéjüket, hogy közösen hozhassanak minél jobb döntést a továbbtanulásról, a Szegedi Tudományegyetemen kapott információkat és lehetőségeket hasznosítva.

 

Akiben maradt kérdés, illetve további információra éhes, írhat e-mailt Homoki-Nagy Mária, az SZTE rektorhelyettesének az oktrh@rekt.u-szeged.hu címére, illetve bátran érdeklődjön az adott kar tanulmányi osztályán!

 

11:30 óra:

A Szerbiából érkezett Temunovity Edina szülői kísérettel kereste fel a standokat. Elképzelése szerint a JGYPK-ra menne, de elmondása szerint nagyon érdekelték a külföldi ösztöndíjak is, lévén náluk erre nincs lehetőség.

 

– Közepes az érdeklődés nálunk. A tavaly őszi nyílt napon sokkal többen kerestek fel minket – mondta az SZTE Sportközpont asztalánál helyet foglaló Protity Sándor, aki kiemelte a közel 200 sportlehetőség nyújtotta korlátlan hallgatói lehetőségeket. Azonban hozzátette, a legtöbben sajnálkoznak azon, hogy csak 2 félévnyi ingyenes sportkurzusra van lehetőség, mert a legtöbben végig szeretnének sportolni a felsőoktatási tanulmányaik alatt.

 

A Tanárképző Központ munkatársai örömmel jelentették ki, hogy a vártnál sokkal többen fordultak hozzájuk, és kértek információt a különböző képzésekről.

 

A Gazdaságtudományi Kar standjánál többnyire nagy tömeg tartózkodott. Ez talán annak is köszönhető, hogy a népszerű képzési kínálat mellett a hallgatói életet modellező „Gazdálkodj okosan” társasjátékkal és titkosírásos kártyákkal is várták a fiatalokat. Látogatásunk alatt a jelenleg gazdasági informatikát tanuló Richárd érdeklődött az átjelentkezési lehetőségekről és a kreditátvitelről. A döntését azzal indokolta, hogy a gazdasági rész mindig is jobban érdekelte, és így az elhelyezkedési lehetőségeit is jobbnak látta.

 

A Rektori Hivatal épületében tartott egyetemi nyílt nap sikeresnek mondható, hiszen a vártnál több látogatót fogadhattak. Az érdeklődés középpontjában még mindig a BTK, a TTIK a JGYPK és a GTK képzései álltak, viszont figyelemre méltó, hogy sok középiskolás a jelentkezési határidő közeledtének ellenére sem rendelkezik sziklaszilárd elképzeléssel arról, milyen szakon is szeretne továbbtanulni.

 

11:15 óra:

_DSC1285– Nagy az érdeklődők kínálata, nem unatkozunk – jellemezte a helyzetet Czobor Krisztina, a TTIK standjának felelőse. Az asztal roskadásig volt színes szórólapokkal és figyelemfelkeltő játékokkal, amelyekből akár vihettek is az érdeklődők. – A kar összes képzési területe iránt sokan érdeklődnek, de a legnépszerűbbnek az informatika, a földrajz és biológia számít. Sokan szokták kérdezni, hogy az egyes szakok között mi a különbség, milyen eredményekkel lehet bejutni, valamint milyen esélyeik lesznek az elhelyezkedésre – tette hozzá.

 

Komáromi Ágnes gimnazista lányának segített eligazodni a felsőoktatás útvesztőjében. – Olyan valamit keresünk, ami a biológiához köthető – mondta, miután a Mérnöki Kar élelmiszer-mérnöki képzése iránt érdeklődtek. – Szeretnénk mindent körbejárni és mindent lehetőséget megismerni, hiszen erről szól a nap – jellemezte a nyílt napot, majd elsiettek a kezdődő szülői értekezletre.

 

Nagy szerencséjük volt azoknak, akik az emelt szintű érettségire készülést is szem előtt tartották, ugyanis egy külön stand hirdette számukra felkészítő tábor nyújtotta lehetőségeket.

 

 

11:00 – 11:45 óra: „Szülői értekezlet”

Óriási érdeklődés mellett tartott rendhagyó szülői értekezletet Homoki-Nagy Mária, a szegedi egyetem oktatási rektorhelyettese. A teremben összegyűlt közel 250 továbbtanulást tervező fiatal és a kíséretükben lévő szülők figyelmét – többek között – a pontszámítás és pontszerzés titkaira hívta föl. Így például elmondta, hogy a szakok többségénél az emelt szintű érettségi jelenti a belépőt. Arra is emlékeztetett, hogy az összpontszámot az érettségit követően úgy számolják ki, hogy az a legkedvezőbb legyen a fiatal számára. Mert vagy a harmad- és negyedév év végi osztályzatokat és az érettségit összegzik, vagy az érettségi végeredményét duplázzák.

 

A többletpont gyűjtésének lehetőségei közül kiemelte a nyelvvizsga jelentőségét. Elmondta: az egyetem Idegennyelvi Kommunikációs Intézete, illetve az SZTE Konfuciusz Intézete ingyenes képzései elérhetőek a hallgatók számára. Így erősíthetik a megszerzett tudást, illetve több idegen nyelvet is elsajátíthatnak.

 

Az idegennyelv tudás hasznára azzal is utalt a jogász professzor asszony, hogy vázolta: számtalan ösztöndíj lehetőség kínálkozik arra, hogy az egyetemi polgárrá lett fiatal külföldön tanulhasson 1-2 szemeszteren át. Kiemelte a hazai Campus Hungary és az uniós Erasmus ösztöndíjrendszer előnyeit. De azt is hozzátette: az SZTE kiterjedt külföldi kapcsolatrendszerével közvetetten, az egyetem Nemzetközi Mobilitási Irodája pedig közvetlenül is segíti a hallgatókat a tájékozódásban, a Nemzetközi tapasztalatok begyűjtésében.

 

szulok
"Szülői értekezlet"

 

A szakváltás lehetőségét is fölvillantotta az oktatási rektorhelyettes azoknak a fiataloknak a számára, akik tovább szeretnének tanulni, de még nem biztosak abban, milyen irányban induljanak. Ám arra is fölhívta a figyelmet a professzor, hogy menet közben, hogy 12 szemeszter alatt le kell zárnia mindenkinek a tanulmányait. A szülők számára részletesen elmagyarázta, ez mit is jelent.

 

A tanár szakra készülők számára szólt az az üzenete, hogy eddigi tapasztalatai szerint a hallgatók összetartók. A mostani első évesek közül minden harmadik igénybe vette a tanár szakos hallgatónak járó havi 50–70 ezer forint ösztöndíjat.

 

Kérdésekre is lehetőség kínálkozott. Hosszúr sor keletkezett a folyosón, mert Homoki-Nagy Mária rektorhelyettes háromnegyed órán át türelmesen válaszolgatott kérdésekre, míg a díszteremben elkezdődött a felvi.hu tájékoztató a legfontosabb tudnivalókról – a jelentkezési lap kitöltésétől kezdve a díjakon át az aktuális határidőkig.

 

 

11:00 óra:

Az ÁJTK standjánál találkoztunk a szegedi Haiser Flórával is, aki saját bevallása szerint nagyon régóta érdeklődik a kar kínálata iránt. A nemzetközi tanulmányokat választotta, és a cél érdekében képes volt bevállalni egy egész éves csúszást is. – Kellett az idő, hogy eldöntsem végre, hogy mit is szeretnék igazából tanulni – mondta nekünk Flóra.

 

A Zeneművészeti Kar képviselője, Kalmár Zoltán picit csalódottan nyilatkozott a jelenlévők aktivitásáról. Szerinte a vártnál kevesebb érdeklődők száma, és többnyire csak udvariasságból kérdezősködnek. Az esetek többségében az érdekelte őket, hogy milyen lehetőségeik vannak akkor, ha valamilyen hangszeren játszanak.

 

Az SZTE Nemzetközi Mobilitási Iroda standjánál szerencsére nem tapasztaltak ilyet. Állításuk szerint igen sok középiskolás fordult meg náluk. A gyakran ismételt kérdések között főleg a külföldi ösztöndíjak és tanulmányutak szerepeltek. A tanulmányokhoz kötődő külföldi kapcsolatok sokszor olyan meghatározónak bizonyultak, hogy egyesek ezek alapján választottak képzést.

 

A Mezőgazdasági Kar asztalát szintén sokan felkeresték. Ide a kémia-biológia szerelmesei fordultak, méghozzá az ország számos pontjáról. Érkeztek diákok Vajdaságból, Békéscsabáról, de Paksról is. A jelentkezők azonban sokszor bizonytalanok voltak a dolgukban, és nem tudtak döntésre jutni a közelgő jelentkezési határidő ellenére sem.

 

 

10:55 óra:

Zsúfolásig megtelt az SZTE központi épületének díszterme. A várakozók az egyetemet bemutató videofilmeket nézhetik meg.

11 órakor kezdődik az úgynevezett szülői értekezlet, amelyet Homoki-Nagy Mária, az SZTE oktatási rektorhelyettese tart. Előtte azonban két televíziós stáb kérdéseire is válaszol.



10:30 óra:

A Szegedi Tudományegyetem központi standjánál Révész Balázst, az SZTE marketing- és kommunikációs igazgatóját kérdeztük arról, milyen érdekességekkel készültek a mai napra. – Arra biztatjuk a résztvevőket, hogy járják körbe az összes lehetséges standot, és ott tegyenek fel kérdéseket. Amennyiben ezt megteszik, akkor kapnak egy visszaigazolást, aminek a birtokában kitölthetik a regisztrációs lapot. Ezzel egyrészt feliratkoznak az egyetemi hírlevélre, másrészt pedig egyetemi emblémával ellátott ajándéktárgyakat nyerhetnek – mutatott az asztalon sorakozó pólókra, szemüvegekre. A játék főnyereménye pedig egy két személyes napi belépő a Napfényfürdő Aquapolisba. Így hát megéri tájékozottnak lenni!

 

– Engem alapvetően a biológia érdekel, és ezen a területen szeretnék továbbtanulni. Az egyetemi épület nagyon jól néz ki, és jó dolognak tartom, hogy sok kar van, mert így legalább van miből választani – mondta Bartos-Elekes Katalin, aki az édesanyjával látogatta sorra a standokat.

 

Szintén az anyukája kísérte el a Mélykútról érkezett Katona Nikolettet, aki a Juhász Gyula Pedagógusképző Karról a rekreáció és egészségfejlesztő szakot nézte ki magának. Nikolett szabadidejében is szeret erről a témáról olvasni, és a döntésében a szülei is támogatják. – Szeretnék olyan dologgal foglalkozni, amivel segíteni tudok az embereknek, és nem pedig bántom őket – indokolta a döntését.

 

A Gyógyszerésztudományi Kar standjánál megtudhattuk, hogy a képzésük iránt nagyfokú érdeklődést mutatnak a határon túli diákok. Elmondásuk szerint a legtöbbeknek szilárd elképzeléseik vannak arra nézve, hogy az egészségügy területén szeretnének továbbtanulni, ám bizonytalanok, hogy az érintett fakultások közül melyiket válasszák.

 

A fenti kategóriába tartozott a Békés megyei Kevermesből származó Lévai Tünde is, aki sokáig faggatta az ETSZK képviselőit az általuk kínált képzésekről és a lehetőségekről. A beszélgetés végén elégedetten távozott, és lelkesen dicsérte az egyetem képviselőinek segítőkészségét.

 

10:10 óra:

Minden egyetemi kar standjánál akad érdeklődő. De sok fiatal kíváncsi például az SZTE Sportközpont, az EHÖK, a Karrier Iroda, az SZTE Nemzetközi Mobilitási Iroda munkatársainak információira, véleményére is.

A 14 órakor záruló börzén a diákhitelről is hallhatnak a felvételizni szándékozó. A szervezők szerint a diákhitelesek standjánál sok szülő kérdez.

 

10:00 óra:

Az SZTE Klebelsberg Könyvtár standjánál az információ mellett játékos feladványokkal és sütivel várták az érdeklődőket. – Az egyetemválasztás során az is fontos szerepet játszik a diákoknál, hogy a könyvtár milyen szolgáltatásokat kínál – indokolta a jelenlétük fontosságát Csengődi Erika, a bibliotéka képviselője.

 

Fazekas Kornél a Diákhitel Központ Zrt. képviseletében kiemelt jelentőségűnek tartotta, hogy a tanulni vágyó diákoknak esélyt tudjanak teremteni. Véleménye szerint nagy volt irántuk az érdeklődés, lévén már sokan hallottak a Diákhitel 1 és 2-ről, ám a köztük lévő különbségről és az általuk kínált lehetőségekről igen keveset tudnak.

 

Az SZTE Egyetemi Életvezetési Tanácsadó Központ is képviseltette magát, nagy hangsúlyt fektetve az online tanácsadásra, lévén azt a középiskolás diákok is igénybe vehetik. Emellett tudnivalóval szolgáltak az esélyegyenlőség témakörében is. Azon érdeklődőknek pedig, akik még bizonytalanok voltak a karválasztást illetően, orientációs teszttel segítettek dönteni a jövőbeli tanulmányaik felől.

 

Az SZTE Karrier Iroda asztalánál egy kis ártatlan „hazárdjátékra” hívták a jelenlévőket. A színes kerék megpörgetése után elgondolkoztató kérdéseket tettek fel nekik a pályaválasztást illetően. Folytatnák-e azt a munkát, amit a szüleik űznek? Mennyi alapbérért dolgoznának? Ilyesmire adhattak választ a vállalkozó kedvű fiatalok. Azokat pedig, akik még mindig bizonytalanok voltak, vicces álfoglalkozásokkal mosolyogtatták meg.

 

9:45 óra:

Az SZTE Fogorvostudományi Kar asztala mellett álló Beáta és édesanyja állítása szerint igen sokrétű az egyetemi kínálat. Az ő szívéhez a fogorvosi képzés áll a legközelebb, és mindenképp orvos szeretne lenni. Bár beismerte, hogy nem először volt ilyen kiállításon, azt hozzátette, hogy minden kérdésére kielégítő választ kapott.

 

Ürmös Lilla is az orvosi hivatást fontolgatta, és leginkább az SZTE ÁOK képzései felé hajlott. Abban azonban biztos, hogy mindenképp Szegeden szeretne tanulni. A választását azzal indokolta, hogy szeretne segíteni az embereken.

 

 

9:35 óra:

Sor alakul ki az egyik legnépszerűbb szolgáltatást nyújtó standnál: az SZTE Marketing és Kommunikációs Igazgatóság munkatársai, önkéntesei négy számítógépes asztalnál nyújtanak segítséget a jelentkezési lap online kitöltésében. Érdemes várakozni, mert minden középiskolás és továbbtanulnmi szándékozó számíthat az online jelentkezés csínját-bínját ismerő fiatalok segítségére.

 

 

Nyilt_nap_galeria
Középpontban a továbbtanulás az SZTE összegyetemi nyílt napon - GALÉRIA

 

9:00 óra:

Az SZTE Rektori Hivatal kapuján belépő nagy számú érdeklődők közt egyaránt találhatók olyanok, akik az egyetemi kínálatot először tekintik meg. De olyan fiatalokkal is beszélgettünk, akik már részt vettek hasonló egyetemi rendezvényen. Az SZTE karainak és az egyetemi létesítményeknek a standjánál álló önkénteseket már a fél kilences kezdéstől fogva sokan kérdezgették a felvételiről.

 

 

8:30 óra:

Az időjárás is kedvezett az SZTE 2014. február 8-i összegyetemi nyílt nap iránt érdeklődőknek. Az előző két havas februárban is népszerű információs naphoz képest is több érdeklődő keresi fel a Szegedi Tudományegyetemen Rektori Hivatala (Szeged Dugonics tér 13.) épületében rendezett programjait. Az első csoport – végzős középiskolások és szüleik – 8 óra 30 perckor léptek be az egyetem kapuján.

Az elérhető egyetemei képzéseket, programokat bemutató standok február 8-án 14 óráig tartanak nyitva. Az úgynevezett szülői értekezlet a díszteremben 11 órakor kezdődik: Homoki-Nagy Mária, az SZTE oktatási rektorhelyettese foglalja össze a felvételi tudnivalókat, ad tippeket a továbbtanulási stratégia kialakításához.

 

SZTEinfo

Tudósítók: Őszi Tamás, Ú. I.

Fotók: Üllei-Kovács László, Ú. I.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

SZTEmagazin

2017. december 06.

kiemelt_Dux_Laszlo

Biológia, kémia és fizika tantárgyból, valamint a Nobel-díjas rektor életéből, munkásságából áll össze évről évre az egyre népszerűbb SZTE Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny kérdéssora. A zsűri elnökével, prof. Dr. Dux László tanszékvezető egyetemi tanárral a Szent-Györgyi-örökségről és a középiskolások versenyéről beszélgettünk.

SZTEtelevízió

2017. szeptember 13.

kiemelt_tanevnyito2017

Olyan jelentős fejlesztések előtt áll az SZTE, amelyekkel nemzetközi rangú kutatóegyetemmé válik – jelentette ki a rektor, igazolta példákkal a kormányt képviselő igazságügyi miniszter. A Szegedi Tudományegyetem 2017-2018-as tanévet nyitó ünnepségéről készült rövid videó itt megtekinthető.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *

  • december 5. 17:00 - 15. 20:00
    Az SZTE 2017-es Szent-Györgyi emlékév programjaként az SZTE Nemzetközi és Közkapcsolati Igazgatóság Kulturális Iroda Minden, ami C-vitamin címmel fotópályázatot hirdetett. A felhívására érkező fényképeket tekinthetik meg a kiállításon. A kiállítást megnyitja: Dr. Datki Zsolt neurobiológus (SZTE ÁOK). Közreműködik: Dr. Kosztolányi József egyetemi docens (SZTE TTIK Bolyai Intézet). A fotókiállítás 2017. december 15-ig, munkanapokon 8-20 óra között tekinthető meg.
  • december 12.
    17:30 - 18:00
    Az SZTE Mentor(h)áló projekt és a Szent-Györgyi Albert Agóra „vetítős” sorozatának témája: Irán és Burma. Kalauzunk: Németh György, aki sokáig pedagógus-technikus a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán, majd az MTI újságíró-fotóriportere volt 24 évig, most szabadúszó, illetve nyugdíjas fotográfus. Ez a két különleges és a hétköznapi utazó számára kevésbé elérhető úticél gyönyörűséges fotói lesznek láthatók, megspékelve azzal a témával, hogy "Hogyan készüljön egy fotós, ha ismeretlen tájakon, ismeretlen kultúrát szándékozik megörökíteni?".
  • december 15.
    06:16 - 06:16
    Az SZTE Mentor(h)áló projekt és a Somogyi-könyvtár közös, Pedagógiai esték című sorozatának advent váró programjának vendége: Kondé Lajos, a szegedi Dóm plébánosa, akinek az ifjúságért végzett munkáját Pro Urbe Szeged-díjjal és Csongrád megye díszpolgári címével is elismerték már.