Bezár

SZTEhírek

osztondijas_kiemelt

Ösztöndíjas börze az SZTE-n: fókuszban az Erasmus+

Ösztöndíjas börze az SZTE-n: fókuszban az Erasmus+

2014. február 13.
11 perc

A Szegedi Tudományegyetem Rektori Hivatalának épülete 2014. február 13-án ösztöndíjas börzének és oktatói információs napnak adott otthont, amelynek fókuszpontjában a 2020-ig tartó Erasmus+ program állt.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Az érdeklődő hallgatók és oktatók a külföldi ösztöndíj-lehetőségekről tájékozódhattak a nagyszabású eseményen. A börzén számos programmal várták a vendégeket, a diákok és a dolgozók megismerhették az aktuális ösztöndíjakat, élménybeszámolókat hallgathattak meg, részt vehettek konzultációkon és tréningeken, valamint tippeket is kaphattak jó pályázatok megírásához. A szünetekben az SZTE török és magyar Erasmus-hallgatói muzsikáltak. A rendezvényt a Tempus Közalapítvány és az SZTE Nemzetközi Mobilitási Iroda szervezte.

 

Reggel 9 óra előtt már megérkeztek az első fecskék a Szegedi Tudományegyetem Rektori Hivatal épületébe az ösztöndíjas börzére és oktatói információs napra, melynek középpontjában idén a megújult Erasmus+ ösztöndíjrendszer állt, és újdonság volt az is, hogy a diákok számára ingyenes interkulturális tréninget kínáltak.


 

Ingyenes tréningek segítik a hallgatókat

 

A tréninget Lesznyák Márta, az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar docense és Ruzsics Ilona tanársegéd vezette. A Campus Hungary és a Tempus Közalapítvány közös tréningje a már elnyert ösztöndíjjal rendelkező hallgatókat készíti fel a külföldi utazásra, és azokat is, akik a közeljövőben szeretnének ösztöndíjjal külföldre utazni – mondta Lesznyák Márta. A háromórás foglalkozáson a hallgatók megismerkedhettek a kultúra fogalmával, beszélgettek az előítéletekről és sztereotípiákról, a nonverbális és kommunikációs jellegzetességekről, valamint a beilleszkedésről.

A Campus Hungarynak egyébként több ingyenesen igénybe vehető tréningje van. Azok, akik szeretnék tudni, hol tartanak angol nyelvből, nyelvi készségfelmérőn vehetnek részt, szóban és írásban. Ezt elsősorban azon hallgatóknak javasolják, akik a jövőben tervezik külföldi tanulmányútjukat, vagy már jelentkeztek valamilyen ösztöndíjra, és szeretnének az idegen nyelvből is felkészülni. Erre a nap folyamán többen is jelentkeztek – mindannyian azért, mert nyelvvizsgára készültek, és szerették volna reálisan látni, hogy hol tartanak a nyelvben, melyek a gyengeségeik, amelyeken még javítani kellene a sikeres vizsga érdekében. A készségfelmérő előnye, hogy vizsgadrukk és tét nélküli, és a hallgatók racionális képet kaphatnak arról, hogy milyen szinten áll a nyelvtudásuk. A Motivációs „túlélő” tréning azoknak a hallgatóknak nyújthat segítséget, akik tartanak a külföldi tanulmányút megpróbáltatásaitól, és szeretnének magabiztosan nekivágni a külföldi ösztöndíjnak. Ezen a tréningen a hallgatók elsajátíthatják, hogy hogyan igazodjanak el külföldön. A Személyes kompetenciafejlesztő tréning azoknak lehet hasznos, akik fejleszteni szeretnék a kint tartózkodás során nélkülözhetetlen személyes készségeiket és kompetenciáikat. Az ingyenes tréningekre hallgatói jogviszonnyal lehet jelentkezni, további információ a Campus Hungary honlapján található.


 

Tájékozódni a nagyvilágban

 

osztondijas_rektorTíz órakor Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem rektora nyitotta meg hivatalosan az eseményt. Elmondta: fontosnak tartja ezeket a rendezvényeket, mert a hallgatók információt tudnak szerezni az ösztöndíj-lehetőségekről. Hozzátette: fontos, hogy a hallgatók tudjanak tájékozódni a világban, legyen használható nyelvtudásuk, amelynek segítségével nem csupán prezentálni tudnak, de érhetően, világosan vitázni is. Ha valakiben mindezek a készségek nincsenek meg, akkor hátrányt fog szenvedni a munkaerőpiacon. A külföldi ösztöndíj révén megszerezhető tudás és tapasztalat ugyanolyan fontos, mint a szakmai tudás. A rektor hozzátette: az Európai Unió az Erasmus programot teljesen újragombolta, ez a nap pedig alkalmas arra, hogy a hallgatók tájékozódhassanak az új lehetőségekről, az informálódást ugyanis nem lehet elég korán kezdeni. Az Erasmus+ program mellett a börzére érkezők figyelmébe ajánlotta még a nagyon sikeres Campus Hungary programot is, amelynek keretében tavaly a Szegedi Tudományegyetemen 800 külföldi ösztöndíjat realizáltak az intézmény hallgatói, oktatói és nem oktató munkatársai. A rektor szerint az értelmiségi pályát választók számára elengedhetetlen, hogy legyenek olyan készségeik, amelyekkel idegen kultúrában is tudnak élni, boldogulni. Ha ezeket elsajátítják, azzal az önbecsülésük is nőni fog.


 

A külföldön megszerzett tudás előny a munkaerőpiacon

 

osztondijas1A rektor köszöntője után Dobos Gábor, a Tempus Közalapítvány pécsi irodájának vezetője arról szólt: a közalapítvány félévente körbejárja az ország nagyobb városait, hogy tájékoztassa az egyetemi polgárokat a külföldi ösztöndíjas lehetőségekről. Szervezetük évente 15 ezer ösztöndíjast tud támogatni, ám munkájuk nem csupán ebből áll. Az ösztöndíj mellett motiválni is szeretnék a diákokat abban, hogy vegyék igénybe a külföldi lehetőségeket. A külföldön megszerzett tudást, tapasztalatot ugyanis előnyt jelent a leendő munkaadók előtt, amelyek közül egyre nagyobb számban egyenesen el is várják a külföldi tanulmányi vagy szakmai tapasztalatot. Dobos Gábor hozzátette: a tavalyi börze fókuszában az akkor újdonságnak számító Campus Hungary ösztöndíj állt, addig most az Erasmus+ indulása került középpontba. Míg 1987 és 2002 között 3 millió Erasmus-hallgató volt Európában – közülük 50 ezer magyar –, addig az Erasmus+ következő, 2020-ig tartó hét évében a cél az, hogy ez a szám 4 millióra emelkedjen európai szinten, és a Magyarországon végzett hallgatók 20 százaléka töltsön legalább három hónapot tanulmány- vagy szakmai úton külföldön ennek az ösztöndíjnak a segítségével.


 

A Campus Hungary és az Erasmus+

 

A délelőtt folyamán a hallgatói szekció előadásai zajlottak az átriumban. Beck László, a Campus Hungary pályázati koordinátora előadásában általános kontextusban mutatta be a Campus Hungary ösztöndíjas program hallgatóknak nyújtott szolgáltatásait és azt, hogy milyen négy kategóriában (féléves részképzés, szakmai gyakorlat, rövid tanulmányi út, csoportos tanulmányi út) pályázhatnak a hallgatók. Ismertette az általános pályázati feltételeket, illetve azt, hogy milyen kiválasztási szempontokat vesz figyelembe a Campus Hungary Ösztöndíj Bizottság a benyújtott pályázatok elbírálása során. Az idei hallgatóknak szóló Campus Hungary ösztöndíjfelhívás pályázati időszaka 2014. január 15-től március 3-ig tart, megvalósítási időszaka pedig a konvergenciarégiókban a 2014. május 15-2015. március 31. közötti időszakot öleli át – tudtuk meg.

 

Második előadóként Kisbáró Edina, a Tempus Közalapítvány PR-koordinátora ismertette a Tempus Közalapítvány szerepvállalását a Campus Hungary programban. Az alapítvány egy hallgatóknak szóló „Ösztöndíj-útikalauz hallgatóknak” szórólappal nyújt segítséget és eligazodást a különböző mobilitási lehetőségeket biztosító ösztöndíjprogramokban. Az útikalauz nem csak a külföldre utazó hallgatóknak szól. A „Legyél mobil itthon” program lehetőséget biztosít arra, hogy az egyetem külföldi partnerintézményeivel közösen szervezett, itthon tartott idegen nyelvű kurzusokon és programokon vegyenek részt a hallgatók. Az Erasmus+ program magyarországi koordinátora a Tempus Közalapítvány. Az Európai Unió újonnan induló programjának legnagyobb újítása, hogy az oktatás mellett az ifjúsági és sport területet is magába foglalja – tudtuk meg Kisbáró Edinától. Elárulta, az alapítvány újonnan induló „Mobilitási óra, külföld, ösztöndíj, élmény” programja a célt tűzte ki, hogy a visszatért ösztöndíjasok élménybeszámolók során felhívják a középiskolás diákok figyelmét a mobilitási lehetőségek jelentőségére.


 

SZTE-s sikerek a mobilitási programokban

 

Balogné Molnár Gabriella, az SZTE Nemzetközi Mobilitási Iroda vezetője „Nemzetközi mobilitás a Szegedi Tudományegyetemen” előadásában az egyetem által biztosított külföldi ösztöndíj-lehetőségeket mutatta be. A jól ismert Erasmus és Campus Hungary ösztöndíjak mellett a CEEPUS, az EGT Alap, illetve a 2014-ben induló Erasmus+ program kínál mobilitási lehetőségeket az SZTE hallgatóinak és munkatársainak. Elmondhatjuk, hogy az SZTE nagyon jól teljesít mind az Erasmus, mind a Campus Hungary programban –jelentette ki a Nemzetközi Mobilitási Iroda vezetője. Ezt számadatokkal és diagramokkal is alátámasztott, melyekből kiderül, hogy az SZTE-ről az Erasmus program keretében 1998–2013 között összesen 3603 hallgató folytatott tanulmányokat valamely külföldi felsőoktatási intézményben, és 1348 hallgatót fogadott az egyetem. Az oktatókat tekintve 1684 fő utazott külföldre, míg a Szegedi Tudományegyetem 758 oktatót fogadott. A 2013-ban indult Campus Hungary program négy pályázati fordulójában összesen 907 pályázatot nyújtottak be a Szegedi Tudományegyetemről, melyből 787 pályázat volt sikeres. Ez 87 százalékos teljesítményt jelent- derült ki a beszámolóból.


 

Kína is várja az SZTE polgárait

 

osztondijas_kinaiA hallgatói szekció záró előadását Zhang Xuemei, az SZTE Konfuciusz Intézet igazgatója tartotta, melyben az intézet rövid történetét és a kínai ösztöndíj-lehetőségeket mutatta be. A szegedi Konfuciusz Intézet 2012 októberében nyitotta meg kapuit a Szegedi Tudományegyetem és a Shanghai Nemzetközi Tanulmányok Egyetem együttműködésével. A kínai nyelv elsajátítására nemcsak az egyetem berkein belül biztosítanak lehetőséget, hanem Szegeden négy középiskolában és három általános iskolában is tartanak órákat. Az intézet a nyelvoktatás mellett nagy hangsúlyt fektet a kínai kultúra megismertetésére is. Az előadás részletesen mutatta be azt a három fő ösztöndíj-lehetőséget, mely segítségével Kínában tanulhatnak a pályázók. A Kínai Állami Ösztöndíj alap-, mester- és PhD-szinten tanulók mellett a 45 év és az 50 év alattiaknak is esélyt nyújt. Az igazgató előadásában külön is kiemelte, hogy erre a kínai állami ösztöndíjra már hárman jelentkeztek. A Kínai Nyelvoktatási Tanács minden évben tanulmányi ösztöndíjat hirdet kínaiul tanuló 16 és 35 év közötti magyar állampolgároknak. Ennek révén egy szemeszteren, egy éven vagy két éven keresztül lehet valamely kínai egyetemen tanulni. A tanulmányok nemcsak a kínai nyelvet és irodalmat foglalják magukba, hanem a kínai történelmet és filozófiát is. Mindemellett az SZTE Konfuciusz Intézet saját ösztöndíjjal is rendelkezik, mely specifikusan azoknak a hallgatóknak szól, akik az SZTE-n tanulnak kínai nyelvet. Erre a négyhetes nyári programra tavaly öt hallgató is sikerrel pályázott – tudtuk meg az előadásból.


 

Az oktatást is gazdagítják a nemzetközi kapcsolatok


A délután folyamán a hallgatóknak lehetőségük nyílt egy angol szintfelmérő vizsgával próbára tenni a tudásukat. A Tempus Közalapítvány által szervezett programon a vállalkozó kedvű hallgatók egy 60 perces írásbeli és egy 15 perces szóbeli feladattal következmények nélkül ismerhették meg az angoltudásuk erős és gyenge pontjait, mindennemű negatív következmény nélkül. A vizsgáztatók részletes visszajelzéssel és sok hasznos tanáccsal látták el a bátor fiatalokat. Elmondásuk szerint a legtöbben nagyon ügyesen vették az akadályokat.

 

A szervezők azonban nemcsak a hallgatókhoz kívántak szólni, aminek ékes bizonyítékát jelentették a déltől kettőig tartott oktatói programok, ahol az Erasmus+ mellett az információk megosztásán át a pályázati lehetőségek gazdagságáról is szó esett. Dobos Gábor, a Tempus Közalapítvány pécsi irodájának ügyvezetője az oktatásban véghezvihető minőségfejlesztésről és a hagyományos pályázati lehetőségeken túli lehetőségekről beszélt. Minden azon múlik, hogy a különböző egyetemek oktatói közt milyen kapcsolatok vannak – mondta. Az előadása során módszeres ismertetőt nyújtott a különböző pályázatokról, és a minőségfejlesztéshez szükséges lépéseket is áttekintette, hasznos tanácsokat adva a jelenlévőknek.

 

Ezt követően az egybegyűlt oktatók két prezentációt hallgathattak meg. Felföldi László, a BTK néprajzi tanszékének professzora a Choreomundus nevezetű programot mutatta be, melynek egyben a koordinátora is volt. A négy féléves mesterkurzus középpontjában a tánc mint közösségi tudás és társadalmi gyakorlat állt. A program zászlaja alá az egész világból érkeztek oktatók és hallgatók. A másik prezentációban Horváth József, a Mezőgazdasági Kar dékánja a másik sikeresen folyó Tempus projektet ismertette, melynek keretein belül a balkáni egyetemeken új mezőgazdasági szakokat hoztak létre, fejlesztették az oktatási-kutatási struktúrát, és tanulmányutakat szerveztek a régióba.


 

Ösztöndíjas lehetőségek tárháza

 

A hallgatók, oktatók és nem oktató egyetemi munkatársak számos pultnál tájékozódhattak egyrészt az ösztöndíjas lehetőségekről, másrészt a Szegedi Tudományegyetem szolgáltatásairól. Bemutatkozott egyebek mellett a Campus Hungary (Balassi Intézet), a Tempus Közalapítvány, az Institute of International Education, az Europe Direct Szeged, az SZTE Nemzetközi Mobilitási Iroda, az Erasmus Student Network Szeged, az SZTE EHÖK Külügyi Bizottság, az SZTE Egyetem Életvezetési Tanácsadó Központ és az SZTE Karrier Iroda.

 

A diákok tájékoztató anyagokat gyűjtöttek, mérlegeltek, összehasonlítottak, és feltették az őket érintő kérdéseket is. A Campus Hungary pultjánál több érdeklődőt is megkérdeztünk. Bózsity Noémi gyógyszerész, az SZTE Gyógyszerhatástani és Biofarmáciai Intézetének PhD-hallgatója az intézetükkel évek óta kooperáló, a bécsi egyetem gyógyszerészeti karán működő laborban töltene el témavezetője javaslatára 3-6 hónapot, hogy új kutatási technikákat is elsajátítson. Úgy gondolta, a börzén találhat olyan ösztöndíjat, amely ezt a tervét támogatná. Kovács Judit biológia szakos PhD-hallgató Kölnbe szeretne visszamenni, ahol már járt rövid tanulmányúton. A növénybiológia területén belül stresszfiziológiával foglalkozik, ezt a témát szeretné folytatni a rendkívül jól felszerelt kölni intézetben.

 

osztondijas_beszamoloA börzére látogatók, akik most kerestek maguknak ösztöndíj-lehetőséget, beszélgethettek azokkal, akik már jártak kint. Ez különösen azért is volt hasznos, mert a külföldre készülők első kézből kaphattak jó tanácsokat. A Campus Hungary ösztöndíjasok közül Szigeti Gyöngyi, Sebestyén Petra, Tornyay Gergely, az Erasmus-ösztöndíjasok közül pedig Szendrényi Dániel, Szűcs Tamás, Dorkó Sára és Bagyinka Péter meséltek külföldi tanulmányaikról. A BTK pszichológia szakos hallgatója, Dorkó Sára Svédországban járt ösztöndíjjal, a luleåi egyetemen tanult. Azt mondta, a kint eltöltött néhány hónap nem csak szakmailag volt rendkívül fontos a számára, nagyon sok barátságot is kötött a világ más országaiból érkezett diákokkal. Továbbá önismereti szempontból is meghatározó lesz neki ez az időszak, ami ráadásul önállóságra is nevelte. Ráadásul büszke arra, hogy helyt tudott állni egy számára teljesen idegen környezetben. Szűcs Tamás a finnországi Tamperében járt, a műszaki menedzser szakos hallgató international business kurzust hallgatott az erasmusos időszaka alatt. Úgy fogalmazott, nagyon szimpatikus számára Finnország fejlettsége, ezért is érdeklődött a skandináv ország iránt, ahová egyébként nagyon szeretne nyáron szakmai gyakorlatra visszamenni. Fehér Dénes, aki egy évfolyammal Tamás alatt jár, érdeklődve hallgatta hallgatótársa beszámolóját, ő is ezt az országot választotta külföldi tanulmányútja céljául, mert szeretne egy gazdaságilag fejlett, megbízható országban is tapasztalatot szerezni.


 

Muzsika zárta a napot

 

A nap záróaktusaként Lengyel Zsolt citerás és Garamvölgyi Anett néprajz-ének szakos hallgató szórakoztatta az egybegyűlteket kalotaszegi zenés énekkel. A két ifjú közül jelenleg csak Anett a hallgató, aki elmesélte, hogy ők ketten egy igen összeszokott és harmonikus csapatot alkotnak, lévén nem csak a fellépésen alkotnak egy párt.

 

Szöveg: Gajzer Erzsébet, Nyemcsok Éva Eső, Őszi Tamás

Fotók: Herner Donát, Bodor Tímea, Zilahi Tibor


osztondijas
Az ösztöndíjas börzén készült képek itt megtekinthetők

Korábban írtuk: Ösztöndíjas börzét rendeznek az SZTE központi épületében

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek