Bezár

Hírarchívum

Dentálhigiénikus szakemberek oktatása kezdődhet meg a Szegedi Tudományegyetemen

Dentálhigiénikus szakemberek oktatása kezdődhet meg a Szegedi Tudományegyetemen

2014. január 31.
2 perc

Befejeződött az Európai Uniós támogatás segítségével megvalósított projekt, amelynek eredményeként új BSc képzés, a Dentálhigiénikus szakemberek oktatása kezdődhet meg a Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési valamint Fogorvostudományi Karán.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés


A Szegedi Tudományegyetem Fogorvostudományi, valamint az Egészségtudományi és Szociális Képzési Kara, közel 80 millió Ft támogatást nyert az Új Széchenyi Terv Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében, hogy 4 éves képzés során, a prevenció-gondozás alapszakon, dentálhigiénikus szakemberek oktatását indítsa el. A projekt során a teljes képzési program kidolgozása, annak akkreditációja történt meg, valamint az oktatás elindításához alapvetően szükséges, angol és magyar nyelven íródó, elektronikus tankönyvet készítették el a pályázatban résztvevő szakemberek. A több, mint két éves munkát követően, 2014 szeptemberétől, legalább 20 elsőéves hallgató kezdheti meg tanulmányait az új képzési területen.



Hazánkban jelenleg is katasztrofálisnak mondhatók a szájüregi megbetegedéseket jellemző népegészségügyi mutatók: különösen a szájüregi rákban elhunytak aránya aggasztó, Európában elsők, a világ összes országát tekintve a nyolcadik helyen szerepelünk a WHO statisztikái szerint. A fogászati ellátórendszerből hiányoznak azon szakemberek is, akik a fizikai, vagy szellemi állapotuk miatt magukat megfelelően ellátni képtelen személyek egyéni szájhigiénés tevékenységét támogatni tudná, megelőzve ezzel további egészségkárosodásukat.


A több mint 20 éve bevezetett közép szintű klinikai fogászati higiénikus képzés a fenti problémákat nem tudta orvosolni, amelyet alátámaszt a népesség szájüregi egészségi állapotát kifejező mutatók kedvezőtlen alakulása is. Ezen felismerés vezette egyetemünk szakembereit, hogy a fejlett egészségkultúrával rendelkező országokhoz hasonlóan, BSc szintű képzésben, korszerű elméleti és gyakorlati képzésben részesülő szakemberek kibocsátása segíthet megoldani a felvetődő problémákat.


A 2012-ben elkezdett munka során, a képzés teljes programjának a kidolgozását, korszerű tananyagokat és tanítási útmutatókat, valamint mind magyar, mind angol nyelven, az oktatáshoz elengedhetetlen elektronikus tankönyvet készítettek a projekt résztvevői. Több szintű képzés során készítettük fel a leendő oktatókat az ismeretek magas szintű átadására. A közel kétéves megfeszített munka 2014. január 31-én fejeződött be.


A programról további információkat a www.stoma.u-szeged.hu weboldalon olvashatnak.


Kapcsolat:

Dr. Vályi Péter projektvezető, egyetemi adjunktus

SZTE Fogorvostudományi Kar

6720 Szeged, Tisza L. krt 64.

Telefon/fax: +3662545292

E-mail: valyi@stoma.szote.u-szeged.hu


uszt_logo_rgb_300x90 Infoblokk3_ESZA_egyes

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek