SZTE Info

Megjelent a SZEM Tudáskapu negyedik száma

Már elérhető a Szegedi Egyetem Magazin negyedik Tudáskapu tudománynépszerűsítő különszáma, keressék a jól megszokott terjesztési pontokon, az egyetemi épületekben és a kávézókban!

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Középpontban a kutatásfinanszírozás: Hopp Béla tanszékvezető egyetemi docens és Dékány Imre akadémikus azt boncolgatják, vajon hátrányt szenvednek-e az egyetemek a kutatómunka anyagi támogatásában az MTA-intézetekkel szemben. Bemutatjuk a Szegedi Tudós Akadémia új tehetséggondozó műhelyét, azt az egyedülálló programot, mely szervezett hazai és külföldi mentorprogrammal szeretné felkarolni az ország legtehetségesebb középiskolásait. Az olvasók megismerkedhetnek az SZTE két tehetséges kutatójával, a bőrbetegségek genetikáját vizsgáló, nemrégiben L’Oréal–UNESCO-díjjal kitüntetett Nagy Nikolettával, valamint a Magyary-ösztöndíjas Schirm Anitával, kinek célja, hogy lerántsa a leplet a tévesen kerülendő nyelvi elemeknek ítélt diskurzusjelölőkről. Arról is tájékozódhatnak, hogyan hozhat milliárdokat Szegednek és a régiónak a következő évek nagyberuházása, az ELI-ALPS lézeres kutatóközpont és a köréje tervezett science park. A Tudáskaput forgatva kiderül, hogy a 2013-as Dél-alföldi Innovációs Díj első helyezettje, a városi hibrid autóbuszt létrehozó Evopro cégcsoport szorosan együttműködik az SZTE-vel, ígéretes közös fejlesztéseket folytat a szegedi agykutatókkal.

 

Mindezek a témák és egyéb érdekességek is megtalálhatóak a SZEM Tudáskapu negyedik számában! Az újság az SZTE hírportáljáról is letölthető, a http://www.u-szeged.hu/sztemagazin oldalon virtuálisan a korábbi magazinokba is belelapozhatnak az érdeklődők.

 

SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

SZTEmagazin

2018. július 02.

nyito

6 ezer oldalnyi dokumentum, 4 órán át tartó megbeszélés – ez a Szegedi Tudományegyetem vezérkarában az átadás – átvétel mérlege. Dr. Rovó László orvosprofesszor az SZTE 2018. július 1-jétől kinevezett rektora sajtótájékoztatón mutatta be az SZTE 4 új rektorhelyettesét.

SZTEtelevízió

2018. május 30.

kiemelt_SZG_diszpolgar

Idén a Szegedi Tudományegyetem rektora, Dr. Szabó Gábor lett Szeged díszpolgára. Az elismerést május 18-án a díszközgyűlésen adta át Botka László polgármester. A Szeged Televízió ebből az alkalomból készített vele egy életútinterjút.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *