Bezár

Hírarchívum

Egyetemi élet

Miért a Szegedi Tudományegyetemet válaszd? Képzési díjak 2014-ben

Miért a Szegedi Tudományegyetemet válaszd? Képzési díjak 2014-ben

2014. január 27.
2 perc

A Szegedi Tudományegyetem 2014. február 8-án nyílt napra várja a felvételizést tervezőket és szüleiket a Rektori Hivatal épületébe (Szeged, Dugonics tér 13.). A továbbtanulásról szóló cikksorozatunk alábbi részében bemutatjuk, hogy alakulnak a képzési díjak az SZTE-n.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Az egyes intézmények és képzések esetében idén is nagyon eltérő a tandíj mértéke, a legtöbbet a fogorvosi, orvosi és gyógyszerészi képzésekért kell fizetniük azoknak, akiket nem vettek fel államilag támogatott helyre. Az egyik legnagyobb anyagi kötelezettséget azoknak a fiataloknak kell vállalniuk, akik fogorvosi képzésre jelentkeznek. Az ötéves osztatlan képzés szempontjából a Szegedi Tudományegyetem az egyik legolcsóbb felsőoktatási intézmény, mivel itt már 950 ezer forintból is kijön egy féléves tandíj. Ugyanezért a képzésért Pécsett 1 millió 50 ezer forintot, a Semmelweis Egyetemen pedig 1,35 millió forint kell fizetni szemeszterenként. Az általános orvosi képzésért hasonlóan a fogorvosihoz az SZTE-n 950 ezer forintot, míg a Semmelweis Egyetemen 1 millió 20 ezer forintot kell fizetni szemeszterenként. Valamivel olcsóbb a gyógyszerészképzés, ami 750 ezer forintba kerül félévenként a Szegedre jelentkezőknek. Jóval kedvezőbb a tandíj mértéke a népszerűnek számító jogász és gazdasági szakokon. A gazdasági képzések szaktól függetlenül egységesen 185 ezer forintba, míg a jogászképzés 176 ezer forintba kerül félévente. Ennél valamivel drágább, 193 ezer forint a szintén népszerűnek mondható kommunikáció és médiatudomány szak. Más bölcsész irányú képzésekért átlagosan 140 ezer forintot, míg a természettudományi képzésekért 200 ezer forintot kell fizetni félévente az SZTE-n.

 

A felvételi eljárás menetéről és a Szegedi Tudományegyetem képzéseinek követelményeiről mindent megtudhatnak az érdeklődők a 2014. február 8-án (szombaton) 9 órakor kezdődő nyílt napon az SZTE Rektori Hivatal épületében (Szeged, Dugonics tér 13.). A szegedi egyetem képzéseit is bemutató nyílt napon az universitas vezetői ismét tartanak „szülői értekezletet”, ahol friss információkkal segítik a diákokat és a felnőtteket a továbbtanulásról szóló döntés meghozatalában

 

Az SZTE immár hagyományos februári, a felvételi jelentkezés határidejéhez közeli nyílt napjáról további információ itt olvasható.

Az SZTE kari nyílt napjairól további információ az alábbi linken olvasható. Az SZTE felvételizőknek szóló honlapja: http://www.u-szeged.hu/felveteli

 

Korábban írtuk:

Miért a Szegedi Tudományegyetemet válaszd? Tanulj idegen nyelveket az SZTE-n!

Miért a Szegedi Tudományegyetemet válaszd? A kollégiumoktól az albérletekig

Miért a Szegedi Tudományegyetemet válaszd? Sportolj az SZTE-n!

Miért a Szegedi Tudományegyetemet válaszd? Tudnivalók határon túli jelentkezőknek

Miért a Szegedi Tudományegyetemet válaszd? Pontok és határok 2014-ben

 

SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek