SZTE Info

Sikeres volt az SZTE vajdasági körútja

Szabadkán és Zentán is rengeteg középiskolás fiatal érdeklődött a szegedi egyetemi képzési kínálata, a szegedi felsőoktatási lehetőségek iránt.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A Szegedi Tudományegyetem a hagyományokhoz híven az idei esztendőben is kihelyezett nyílt napot tartott vajdasági középiskolákban. Az universitas képviselői – a Marketing és Kommunikációs Igazgatóság, valamint a karok munkatársai – 2014. január 22-én Szabadkára és Zentára látogattak el, ahol bemutatták az egyetem képzési kínálatát, szakjait, illetve tájékoztató előadásokat tartottak a felvételi tudnivalókról, valamint a különböző ösztöndíjakról, szolgáltatásokról, kollégiumi elhelyezésről.

 

szte szabadkaBedő Gabriella, az SZTE Marketing és Kommunikációs Igazgatóság PR-referense arról tájékoztatott, hogy a program délelőtt Szabadkán indult, a helyi Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnáziumban. Itt 130-140 érdeklődő diák hallgatta meg Kothencz Mihály, az SZTE Bölcsészettudományi Kar Tanulmányi Osztály vezetőjének tájékoztatását arról, milyen feltételek mellett vehetnek részt a határon túli fiatalok a magyarországi felsőoktatásban. (Az erről szóló részletes cikkünket lásd itt) Varga Anikó, a közoktatási intézmény igazgatónője még arról is gondoskodott, hogy más iskolák diákjai is részt vegyenek a kihelyezett nyílt napon, és első kézből szerezhessen információkat. A Marketing és Kommunikációs Igazgatóság mellett az SZTE fakultásai is külön standokon várták az ifjakat, akik nemcsak szóbeli tájékoztatást kaptak, de értékes és informatív szóróanyagokkal is gazdagodhattak, így például magukkal vihették az universitas központi felvételi kiadványát és az egyes képzési területek, szakok leírását tartalmazó prospektusokat is. Szabadkán elsősorban a humán terület, a bölcsészkar iránt mutatkozott komoly érdeklődés – tudtuk meg Bedő Gabriellától.

 

szte zentaDélután a Zentai Gimnáziumban már nagyobb figyelem övezte az egészségügyi, a gazdasági és a természettudományi, informatikai területet is. Kothencz Mihály itt két előadást is tartott, az egyiket a középiskola gimnáziumi, a másikat a szakközépiskolai tagozatán tanulóknak. Összesen mintegy 250-en diák volt kíváncsi a prezentációkra, köztük a helyi Bolyai Tehetséggondozó Gimnáziumból érkező fiatalok is. Az SZTE küldöttsége összességében rendkívül sikeresnek értékelte a körutat, és bíznak benne, sok vajdasági diák jelentkezik – akár a hallottak nyomán is – a Szegedi Tudományegyetem valamely szakjára.

 

– A kihelyezett nyílt napon választ adtunk valamennyi felmerülő kérdésre is. A legtöbben arról érdeklődtek, hogy kettős állampolgárként milyen lehetőségeik vannak a magyarországi jelentkezésre. Elmondtuk, hogy aki magyar állampolgárként jelentkezik a határon túlról, azt ugyanazok a jogok illetik meg, mint a magyarországi társait. Sokan faggattak bennünket arról is, hogy az odakint szerzett pontokat, a Szerbiában letett érettségit hogyan számítják be a magyarországi felvételinél, illetve adott esetben mely tárgyból kell külön emelt szintű érettségit tenni Magyarországon – árulta el a PR-referens.

 

SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

SZTEmagazin

2017. október 03.

Kiemelt_Antalicz_B

Első díjat nyert az Országos Tudományos Diákköri Konferencián, és egyedül épített a lézerfényt mérni képes szenzort. Felsőfokon beszél németül, angolul olvas szakcikkeket, miközben kínaiul tanul. A kollégiumában segíti az önképzőkör munkáját, s emellett egy új kutatási projekthez számítógépes szoftvert ír. Ő Antalicz Balázs, a Szegedi Tudományegyetem MSc-képzéses fizika szakos hallgatója, akitől leckét kaptunk lendületből és szakmai elhivatottságból.

SZTEtelevízió

2017. szeptember 13.

kiemelt_tanevnyito2017

Olyan jelentős fejlesztések előtt áll az SZTE, amelyekkel nemzetközi rangú kutatóegyetemmé válik – jelentette ki a rektor, igazolta példákkal a kormányt képviselő igazságügyi miniszter. A Szegedi Tudományegyetem 2017-2018-as tanévet nyitó ünnepségéről készült rövid videó itt megtekinthető.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *

  • október 5. 09:00 - 22. 19:00
    A kiállítás szervezője: SZAB Művészeti Szakbizottság.
  • október 6. 08:00 - december 20. 08:00
    A szegedi szecessziós épületeket szokatlan szemszögbôl mutatja meg a tárlat. Az épületekre jellemzô szecessziós részleteket láthatjuk viszont fotókon. Olyan perspektívából, madártávlatból, ahogy az utca embere nem láthatja ôket. A kiállítás megtekinthetô december 20-ig.
  • október 7. 14:00 - november 10. 08:00
    A Magyar Alkotómûvészek Országos Egyesületével karöltve, szalonjelleggel a MAOE teljes képzômûvészeti tagságát megszólaltató tárlatot mutat be a REÖK. Ennek a kiállításnak a korábbi években különbözô, nagyhírû intézmények, mint például a szentendrei MûvészetMalom adott helyet. Az eddigi évek tapasztalatai alapján a szegedi kiállítóházba is 6-800 mûvész alkotását várjuk. A kiállítás megtekinthetô november 10-ig. Belépôjegy 500 Ft.
  • október 9. 15:00 - november 10. 20:00
    A fényképeket a szerző Juhász Antalnak az 1960-as évek óta végzett néprajzi terepmunkáin készítette. Az idő tájt a tanyai emberek a gazdasági, társadalmi változások időszakát élték. Évtizedek múltán látjuk, hogy a felvételek többnyire egy még paraszti életformában élt nemzedék hétköznapi munkáját, ünnepeit dokumentálják.
  • október 9. 18:00 - 21. 20:00
    Megnyitja: Bene Zoltán író, a Szeged folyóirat fôszerkesztôje Közremûködik: Csanádi Hajnalka (ének), Nemes Levente (doromb, dob) Nagy Károly (Szeged, 1952) Vinkler-díjas festô- és grafikusmûvész, a „Szeged kultúrájáért díj” 2017. évi kitüntetettje. A szegedi Tanárképzô Fôiskolán földrajz-rajz szakos tanári diplomát szerzett, majd elvégezte a Képzômûvészeti Fôiskola továbbképzô kurzusát. Tanított általános iskolákban (Algyô, Deszk), az Eötvös Gimnáziumban és mûvészeti iskolákban (Lyra, Classic) rajz és vizuális kultúra tantárgyat, médiaismeretet. A Szegedi Szépmíves Céh szabadiskolájában rajzot, festészetet és fotózást oktat. 1990 óta vezet nyári mûvésztelepeket. Fest olajjal és akrillal, készít akvarellt, ecsetrajzot, hagyományos sokszorosító grafikával és computer grafikával is foglalkozik. Elnöke a Szegedi Szépmíves Céhnek, tagja a Magyar Rajztanárok Országos Egyesületének. Megtekinthetô október 21-ig, hétköznapokon 08.00–22.00, szombaton 09.00–20.00 óráig.