tik_kiemelt2

Nyilvánosak a Szegedi Tudományegyetem felvételi ponthatárai

2014. július 24-én 20 órától elérhetőek az interneten a szeptemberben induló képzések ponthatárai. A gólyák „Felvettek az SZTE-re Party”-val ünnepelhetnek.

2014. július 24-én 20 órától elérhetőek az interneten a szeptemberben induló képzések ponthatárai. A gólyák „Felvettek az SZTE-re Party”-val ünnepelhetnek.

Felkerültek a világhálóra a hivatalos adatok, amelyekből kiderül, mi volt idén a bejutási küszöb a felsőoktatási intézmények különböző szakjain, így a Szegedi Tudományegyetem egyes képzésein. A www.felvi.hu-n minden friss felvételi információt megtalál. A Szegedi Tudományegyetem ponthatárait itt böngészgetheti.
Az első összesítések alapján az SZTE-re ebben a felvételi körben 6076 fő jutott be, közülük 5027-en államilag támogatott, 1049-en önköltséges képzési formában kezdhetik meg felsőfokú tanulmányaikat. Az elmúlt évhez képest nőtt a felvettek száma többek között az SZTE Tanárképzési Központban, a Mérnöki, a Mezőgazdasági, a Gyógyszerésztudományi, a Gazdaságtudományi, illetve az Állam- és Jogtudományi Karon.
Az SZTE ponthatárait, az országos és a szegedi tendenciákat Szabó Gábor rektor, Homoki-Nagy Mária oktatási rektorhelyettes és Varga Zsuzsanna oktatási igazgató sajtótájékoztató keretében értékeli 2014. július 25-én (pénteken) 11 órától.

Változatos ponthatárok a szegedi egyetem képzésein

Szemezgetve az érdekességeket, az államilag finanszírozott, osztatlan jogászképzés bejutási határa az SZTE Állam- és Jogtudományi Karon 464 pont. A nemzetközi tanulmányokra állami finanszírozással, nappali tagozaton 465 pont kellett (ez a „csúcs” az egész universitast tekintve), a politológiára viszont már 260 ponttal be lehetett kerülni.
Az Általános Orvostudományi Karon általános orvosképzésben idén mind állami, mind önköltséges forma esetén a 407-es szintet kellett megugraniuk a jelentkezőknek. A Fogorvostudományi Karon a fogorvosoknál ez a határ mindkét esetben 411 pont, a Gyógyszerésztudományi Karon a gyógyszerészeknél 360, az Egészségtudományi és Szociális Képzési Karon az ápolóknál 260, gyógytornászoknál 366, a védőnőknél 298 pont.
A Bölcsészettudományi Karon az államilag támogatott, nappali tagozatos képzések közül a slágerszaknak számító kommunikáció és médiatudományra 455, pszichológiára 429 ponttal lehetett bekerülni, más alapszakok esetében (például magyar, néprajz, pedagógia, szabad bölcsészet, történelem) 260 pontnál húzták meg a határt.
A Gazdaságtudományi Kar államilag támogatott, nappali tagozatos képzései közül a gazdálkodás és menedzsment 460-as, a kereskedelem és marketing 449-es, a pénzügy és számvitel 458-as határral volt elérhető 2014-ben.
A Juhász Gyula Pedagógusképző Karon államilag támogatott, nappali tagozatos formában a gyógypedagógia (373), a képi ábrázolás (354), a rekreációszervezés és egészségfejlesztés (333), valamint a testnevelő-edző (319) szakokon lett a legmagasabb a ponthatár, több szakra (ének-zene, szociálpedagógia, tanító stb.) 260 pont is elegendőnek bizonyult.
A Természettudományi és Informatikai Kar esetében a két legmagasabb pontszám a környezettan szaké (289) és a mérnökinformatikusé (278) államilag támogatott, nappali tagozatos munkarendben.
A Mezőgazdasági Karon a mezőgazdasági mérnök és a vadgazda mérnök alapszak egyaránt 260 pontot követelt a felvételizőktől.
A Mérnöki Karon az élelmiszer-mérnöki 296, a gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnöki 321, a gépészmérnöki 260, a mezőgazdasági és élelmiszer-ipari gépészmérnöki 266, a műszaki menedzser képzés 260 pontos határral bír nappalin államilag támogatott és költségtérítéses keretek között is.
A Zeneművészeti Karon igen magasak a ponthatárok nappali tagozaton: 360 (előadó-művészet, klasszikus fuvola) és 400 (előadó-művészet, klasszikus gitár) között mozognak.
A Tanárképző Központ által koordinált osztatlan tanárképzésben nappali tagozaton változatosak a felvételi ponthatárok, 260 ponttól (például: angol-rajz, magyar-rajz) 461-ig (magyar-latin) terjednek. A klasszikusnak mondható biológia-kémiára 264, a fizika-matematikára 281, a magyar-történelemre 275 ponttal lehetett bekerülni.

Az SZTE a legnépszerűbb vidéki egyetem

A 2014 szeptemberében induló felsőoktatási képzésekre egyébként összesen 106 056-an jelentkeztek, ami valamivel magasabb, mint a tavalyi jelentkezői létszám – 2013-ban 95 445-en tanultak volna tovább valamelyik egyetemen vagy főiskolán. A négy legnépszerűbb intézmény listája az idén sem változott. Az éllovas Eötvös Loránd Tudományegyetemre 22 828-an jelentkeztek. A „ezüstérmes” Szegedi Tudományegyetem megelőzte a Debreceni Egyetemet: Szegedre 14 646-an, Debrecenbe 14 534-en adták be jelentkezésüket, ez mindkét universitas esetében 8 százalékkal több, mint egy évvel korábban.
A 14 646 jelentkező közül 7914 (azaz 54,3 százalék) jelölte meg első helyen a Szegedi Tudományegyetemet (tavaly ugyanez a szám 7182 volt). A Szegedi Tudományegyetemre jelentkezők közül 13 825-en pályáztak állami ösztöndíjas helyre, 2619-en mesterképzésekre, 9884-en nappali tagozatos alap- és osztatlan képzésekre. A három legpreferáltabb szak az általános orvosi (1681 jelentkező), a biológia (563 jelentkező az állami támogatott formára) és a gyógypedagógia (503 jelentkező az állami támogatott formára) volt.
A húsz legnépszerűbb magyar egyetemi kar közé három SZTE-s fakultás is beverekedte magát. A Természettudományi és Informatikai Kar 3607 jelentkezővel a kilencedik, a Juhász Gyula Pedagógusképző Kar 3006 jelentkezővel a tizenötödik, a Bölcsészettudományi Kar 2928 jelentkezővel a tizenkilencedik helyre került.

A JATE Klub ingyenes Felvettek az SZTE-re Party!-val várja a felvételt nyert hallgatókat 2014. július 25-én. További információ: www.u-szeged.hu/felveteli/2014/unnepeld-velunk-hogy


Korábban írtuk: Felvételi 2014: újra ezüstérmes a szegedi egyetem


SZTEinfo


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták


Kocsis_BalazsKocsis Balázs - FOK, fogorvos

Azért Szegedre jelentkeztem, mert a dél-alföldi régióban szerettem volna maradni. Szegedről jókat hallottam, és most már tapasztaltam is. A kar dinamikusan fejlődik, épület egy 9 székes rendelő itt nálunk, ami európai színvonalú. Nagyon felkészült az oktatógárda, valamint a munkaadók külön skatulyába helyezik a Szegeden végzett fogorvostan-hallgatókat, tehát előnyben van az, aki szegedi diplomával rendelkezik, európai szinten is.




Hell_Molli_felveteliHell Molli - TKK, angol-média

Továbbtanulásnál az elsődleges célom az SZTE volt. Jókat hallottam az intézményről és a szülővárosomhoz is közel van. Jól érzem itt magam, elégedett vagyok a képzéssel, különösen azért, mert előre elkészített órarenddel segítenek minket. Egyik kedvenc helyem az egyetemi könyvtár, ahol a tanulmányokhoz szükséges könyveket megtalálom. Az SZTE 21. századi egyetem, tetszik, hogy a TIK-ben ingyenesen használhatom a számítógépeket és a legtöbb egyetemi épületben van free Wifi.


További hallgatói vélemények >>>