Bezár

Hírarchívum

eli_es_szte_sajtotajekoztato_kiemelt

Összenő, ami összetartozik – együttműködési megállapodást kötött az ELI és az SZTE

Összenő, ami összetartozik – együttműködési megállapodást kötött az ELI és az SZTE

2014. július 07.
3 perc

A szerződést 2014. július 7-én az SZTE Rektori Hivatal épületében írta alá Szabó Gábor, a szegedi egyetem rektora és Lehrner Lóránt, az ELI-HU Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

– Mérföldkő az ELI-ALPS lézeres kutatóközpont beruházásában a Szegedi Tudományegyetemmel kötött együttműködési megállapodás – jelentette ki Lehrner Lóránt, az ELI-HU Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója. A szerződés értelmében a Szegedi Tudományegyetem és az ELI-HU Nonprofit Kft. munkatársai közösen vesznek részt egyebek mellett tudományos projektekben, kutatási és képzési programokon. Lehrner Lóránt azt mondta, az ELI-nek szüksége van az olyan nagy múltú egyetemekkel való szoros kapcsolatra, mint az SZTE, mely ráadásul résztulajdonosa is a lézeres nagyprojektnek. Leszögezte, ez a kapcsolat mostantól egyértelműen partneri viszonyt öltött. A kutatóközpont pedig rengeteget profitálhat a kutatás és a képzés terén az egyetem partnerségéből.

 

– Összenő, ami összetartozik – kezdte beszédét Szabó Gábor rektor. Az akadémikus pontokra bontotta, miben látja az ELI és az SZTE együttműködésének lényegét. – A lézeres kutatóközpontnak komoly szakmai-tudományos háttérrel kell rendelkeznie, mivel felhasználói közösséget szolgál ki. Az ott működő csúcstechnológiai eszköz használata, a kutatások elvégzése, értelmezése komoly szakmai hátteret feltételez. Az egyetem széles tudományos-kutatási spektrumával segíthet összekapcsolni a lézereket és például a biológus kutatókat. Az SZTE szakmai sokszínűsége a kulcs ahhoz, hogy a lézerfizikai központban majdan folyó kutatások több tudományterületen is áttörést hozzanak. Ebből a szempontból előremutató, hogy az ELI tudományos csapatában máris megtalálható egy szegedi onkológus kollegina, az eredmények hosszú távon a terápiában is megjelenhetnek – folytatta.


ELI_es_SZTE_sajtotajekoztato_Rektori_hivatal_2014._julius_07_galeria
Összenő, ami összetartozik – együttműködési megállapodást kötött az ELI és az SZTE - GALÉRIA

 

Másodikként azt emelte ki, az ELI és az SZTE közös felelőssége, hogy a kutatóközpont tudományos és gazdasági értelemben se szigetként működjön Szegeden, hanem a körülötte létesülő science park adjon lendületet a régió gazdaságának. Ennek jelentőségével a rektor szerint mindenki tisztában is van. – Mindemellett a szakember-utánpótlásban is egymásra vagyunk utalva. Az ELI szakemberek nélkül nem működik, nem a pénz és az infrastruktúra csinálja a tudományt, habár természetesen szükséges feltételei. Bár a lézeres kutatóközpont vezető tudósait Európából toborozzák, a fiatal magyar tudósoknak is komoly szerep és lehetőség jut majd itt. Már keresik például azokat a doktoranduszokat, akiknek az ELI ad munkát, akiket külföldi partnereihez, stratégiai tudományos beszállítóihoz küld dolgozni, ám tudományos fokozatukat az SZTE Fizikai Doktori Iskolájában szerzik meg – árulta el.

 

A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű ELI-ALPS fejlesztés várhatóan számos kutatási és üzleti beruházást vonz a világ minden részéről Szeged térségébe. A lézeres kutatóközpont első megvalósítási fázisa 36,9 milliárd forint támogatási összeggel bír, melynek 85 százalékát az Európai Regionális Fejlesztési Alap biztosítja.


SZTEinfo

fotó: Gajzer Erzsébet

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek