Bezár

Hírarchívum

kanizsa_feszt_2014_julius_kiemelt

Az SZTE a II. Kanizsa Feszten

Az SZTE a II. Kanizsa Feszten

2014. július 10.
2 perc

A Szegedi Tudományegyetem immár második alkalommal vesz részt a magyarkanizsai fesztiválon. A Tisza-parti universitas sátránál az SZTE MédiaCentrum munkatársai tájékoztatják az érdeklődő fiatalokat a Szegedi Tudományegyetem képzésiről.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A vajdasági Kanizsa Fesztivál „civil falujában” 2014. július 9-11. között a Szegedi Tudományegyetem saját információs sátorban várja a továbbtanulás előtt álló fiatalokat és az érdeklődőket.


A Magyarkanizsán fesztiválozók a fáradtság ellenére is aktívan érdeklődnek az SZTE képzései iránt. Sokan általánosan tájékozódnak, ismerkednek az SZTE képzési kínálatával, de akadnak olyan érdeklődők is, akik kimondottan egy-egy szakról szeretnének minél több információt megtudni. Sok vajdasági fiatal kíváncsi a felvételi eljárás menetére, a felvételi követelményekre, a jelentkezés benyújtásával kapcsolatos ügyintézésre, valamint a hallgatói szerződés részleteire, mások a hallgatók költségtérítését segítő ösztöndíjakra, támogatási formákra kíváncsiak.


„A testvérem is a Szegedi Tudományegyetem tanul, tőle már sok jót hallottam az intézményről. Többször jártam Szegeden és nagyon tetszik a város, a sok fiatal. A Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi Karára szeretnék jelentkezni, gyógytornász szakra. Szerbiában sajnos nincs sok lehetőség ezen a területen, ezért is gondolkodom a szegedi továbbtanulásról”- mondta egy fiatal lány.


Aki meglátogatja az SZTE standját a Tisza-parti universitas felvételi kiadványaival és a Szegedi Egyetem Magazin legújabb számával gazdagodik. Ezek tartalmaznak minden információt, ami egy felvételizőnek fontos lehet.


*


SZTE_Kanizsa_fesztival_2014._julius_galeria
Az SZTE a II. Kanizsa Feszten - GALÉRIA


A fesztivál kiemelt programja a Nyári Szabadegyetem, melyen az SZTE több oktatója, munkatársa is előadást tart. A nyári egyetem 2014. július 9-i programján a civil szervezetek határon átívelő projektjeiről hallhattak kerekasztal-beszélgetést az érdeklődők.


A július 10-i program a Magyarkanizsa monográfiája II. címet viseli, melyen belül 15 perces blokkokban történészek tartottak előadást. Az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar oktatói közül Fejős Sándor Magyarkanizsa készülő monográfiája, Forró Lajos pedig Impériumváltások Magyarkanizsán címmel beszélt. Zakar Péter, az SZTE BTK Történeti Intézet Új- és Legújabbkori Magyar Történeti Tanszék oktatója Magyarkanizsa történetéről, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc időszakától a kiegyezésig tartó periódusról szól, majd Molnár Tibor Magyarkanizsa az első világháború idején címmel tart előadást. Kávai Szabolcs a város két világháború közötti politikai, gazdasági, társadalmi helyzetét ismerteti, Valkay Zoltán a település építészettörténetéről beszélt.


*


A részletes program a Kanizsa Feszt oldalán érhető el: http://www.kanizsafeszt.com/

 

Korábban írtuk:

Második alkalommal vesz részt az SZTE a Kanizsa Feszten

Az SZTE 2014-ben is részt vesz a nyári Kanizsa Feszten

 

SZTEinfo – Gajzer Erzsébet

Fotó: Balogh Ramóna

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek