SZTE Info

Holokauszt-emlékkonferenciát rendeznek az SZTE-n

„A magyar holokauszt 70 év távlatából – a nagypolitikától a hétköznapokig” című nemzetközi tudományos konferenciának az SZTE Rektori Hivatal épületének díszterme ad otthont 2014. május 14-én és 15-án.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A Szegedi Tudományegyetem, a Szegedi Zsidó Hitközség és a Yad Vashem The International Institute for Holocaust Research közös szervezésében kerül sor 2014. május 14-én és 15-én arra a nagyszabású nemzetközi tudományos seregszemlére, mellyel a magyar holokauszt 70. évfordulójára emlékeznek. A rendezvény fővédnökei: Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem rektora, Botka László, Szeged Megyei Jogú Város polgármestere és Ilan Mor, Izrael Állam magyarországi nagykövete. Az eseményt a Szegedi Tudományegyetem, Szeged Megyei Jogú Város, a Mazsihisz, a Yad Vashem, Jeruzsálem mellett az SZTE Bölcsészettudományi Kar, az SZTE Állam- és Jogtudományi Kar, Izrael Állam konzuli képviselete, valamint a DKMT Nonprofit Közhasznú Kft. és a Szeged Nonprofit Társadalomkutató Egyesület támogatja.

 

A program május 14-én, szerdán 10 órakor kezdődik. Köszöntőt mond Szabó Gábor, az SZTE rektora, Botka László, Szeged polgármestere, majd Ilan Mor, Izrael Állam magyarországi nagykövetének és Randolph L. Braham, a City University of New York professor emeritusának bevezető gondolatait hallgathatják meg az érdeklődők. Ezt követően plenáris előadást tart Michael Marrus (University of Toronto): Szembenézés a múlttal: egy holokauszttörténész elmélkedései, Dan Michman (Yad Vashem The International Institute for Holocaust Research): A holokauszt fogalmának meghatározásáról és Karsai László (Szegedi Tudományegyetem, BTK): A magyar holokauszt nemzetközi összehasonlításban címmel. A továbbiakban egészen május 15-én estig szakmai szekciókra bontva tartanak előadásokat neves hazai és külföldi szakemberek. A központi témák: Zsidóellenes törvények és végrehajtásuk; A zsidóellenes törvénykezés hatása; Zsidótörvények és katolikus püspökök; A Yad Vashem kutatások értékelése; A zsidótörvényektől a gettósításig; Gettósítás, deportálás; Koncentrációs táborok és Auschwitz; Szembenézés

a múlttal, holokausztoktatás. A konferenciához kapcsolódóan május 14-én 19 órakor a szegedi zsinagógában ad koncertet a Budapest Klezmer Band.

 

A konferencián való részvétel ingyenes, de a korlátozott férőhelyre tekintettel regisztrációhoz kötött. Regisztráció: a liliana.maros14@gmail.com e-mail címen.

A rendezvény nyelve magyar – angol; szinkrontolmácsolással. További részletek és információk: www.holokausztkonferencia-szeged.hu.

 

A részletes program ide kattintva tekinthető meg.

 

SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

SZTEmagazin

2017. december 06.

kiemelt_Dux_Laszlo

Biológia, kémia és fizika tantárgyból, valamint a Nobel-díjas rektor életéből, munkásságából áll össze évről évre az egyre népszerűbb SZTE Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny kérdéssora. A zsűri elnökével, prof. Dr. Dux László tanszékvezető egyetemi tanárral a Szent-Györgyi-örökségről és a középiskolások versenyéről beszélgettünk.

SZTEtelevízió

2017. szeptember 13.

kiemelt_tanevnyito2017

Olyan jelentős fejlesztések előtt áll az SZTE, amelyekkel nemzetközi rangú kutatóegyetemmé válik – jelentette ki a rektor, igazolta példákkal a kormányt képviselő igazságügyi miniszter. A Szegedi Tudományegyetem 2017-2018-as tanévet nyitó ünnepségéről készült rövid videó itt megtekinthető.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *

  • december 18.
    10:00 - 14:30
    A Paál Zoltán díj átadása. A Katalízis Munkabizottság elnökének megválasztása. Sápi András (SZTE Alkalmazott és Környezeti Kémiai Tanszék) – Tervezett Katalízis: Nano- és in-situ technológiákkal a nagy aktivitás és szelektivitás felé. Havasi Viktor (SZTE Alkalmazott és Környezeti Kémiai Tanszék, PhD munka bemutató) – Ritkaföldfémekkel dópolt stroncium-aluminátok hasznosítása a fotokatalízisben. Ádám Adél (SZTE Szerves Kémiai Tanszék) – Nikkel nanorészecskék előállítása, jellemzése és felhasználása katalizátorként SZTE Alkalmazott és Környezeti Kémiai Tanszék). Varga Gábor (SZTE Szerves Kémiai Tanszék) – Átmenetifém-aminosav komplex-CaAl-réteges kettős hidroxid kompozitok készítése, szerkezetvizsgálatuk és katalitikus alkalmazásaik. Mészáros Rebeka, Ötvös Sándor Balázs, Varga Gábor, Kocsis Marianna, Pálinkó István, Fülöp Ferenc (SZTE Gyógyszerkémiai Intézet) – Hatékony heterogén ezüst katalizátor fejlesztése terminális alkinek közvetlen nitrillé alakításához. Gyulavári Tamás Zsolt (SZTE Alkalmazott és Környezeti Kémiai Tanszék) – Látható fénnyel gerjeszthető titán-dioxidok előállítása és jellemzése. Musza Katalin (SZTE Szerves Kémiai Tanszék) – Cu/Cu2O nanorészecskék szintézise, jellemzése és katalitikus aktivitásuk egy kapcsolási reakcióban. Tungler Antal (MTA Energiatudományi Kutatóközpont) – Gyógyszeripari szennyvizek ártalmatlanítása és hasznosítása.
  • december 19.
    10:00 - 16:47
    Az MTA Elektrokémiai Munkabizottság tudományos ülésének programja: Janáky Csaba (SZTE) – Új eredmények és kutatási irányok a szegedi fotoelektrokémiában. Kormányos Attila (SZTE) – Vezető polimer alapú összetett elektródok fotoelektrokémiája. Samu Gergely Ferenc (SZTE) – Optikailag aktív perovszkit elektródok vizsgálata. Kovács Noémi (ELTE) – Titánötvözetek elektrokémiai stabilitásának vizsgálata kettős potenciodinamikus vezérlést alkalmazó módszerekkel. Szekeres Krisztina Júlia (ELTE) – Vezető polimerfilm elektródok elektrokémiai és morfológiai vizsgálata. Pap Sándor József (MTA Energiakutató) – Réz(II)-peptid komplexek tervezése O2 elektrokatalitikus termeléséhez. Péter László (MTA Wigner) – Cirkónium elektrolitikus hidrogénezése. Tóth Péter Sándor (SZTE) – Grafén és egyéb kétdimenziós nanoszerkezetek (foto)elektrokémiai vizsgálata. Pajkossy Tamás (MTA TTK) – Egyebek. A rendezvény szervezője: SZAB Kémiai Szakbizottság Fizikai Kémiai és Anyagtudományi Munkabizottság.
  • december 19.
    15:00 - 17:00
    SZAB Orvostudományi Szakbizottság Sprottudományi Munkabizottság.
  • *
    december 19.
    17:00 - 18:30
    Mikszáth Kálmántól kezdve Wass Alberten át Oravecz Imréig több író, illetve számos tanulmány tudós szerzője is foglalkozik az amerikai kontinensen diaszpórában élő magyarok helyzetével. Újszászi Ilona újságíró, az SZTE közkapcsolati koordinátora legújabb riportkönyvében családtörténetekkel válaszol a kérdésre: Hogyan lettek ők „amerikai magyarok”? A fotókkal, számokkal, tényekkel illusztrált könyvbemutatón szó esik az amerikai bevándorlási hullámok különbözőségeiről és tanulságairól, ami segítheti a napjainkban Európát érintő migrációs válság értelmezését is.