Bezár

Hírarchívum

Allasborze_plakat_2014

Állásbörzével indul a tavasz a Szegedi Tudományegyetemen

Állásbörzével indul a tavasz a Szegedi Tudományegyetemen

2014. március 14.
5 perc

2014. március 26-án közel 40 kiállító fogadja és tájékoztatja az érdeklődőket a 19. SZTE Tavaszi Állásbörzén a József Attila és Információs Központban.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A Szegedi Tudományegyetem és az SZTE Karrier Iroda az idei esztendőben is számos rendezvénnyel segíti az álláskereső egyetemistákat és nemrég végzett SZTE-hallgatókat. 2014. március 21-25. között a Gyakornoki és Álláskeresésre Felkészítő Napokon praktikus tanácsokkal, hasznos előadásokkal, izgalmas gyakorlatokkal várják az egyetemistákat a József Attila Tanulmányi és Információs Központba. Ezt követi a 19. SZTE Tavaszi Állásbörze.

 

Évek óta nem vett részt annyi cég és szervezet a Szegedi Tudományegyetem Tavaszi Állásbörzéjén, mint ahányan idén érkeznek. 2014. március 26-ára nemcsak a hallgatókat invitálják a szervezők a TIK-be, hanem a már végzett diplomásokat is, idén először pedig a látogatók megválaszthatják a börze kedvenc kiállítóit is. Az érdeklődők között biztosan ott lesz a GTK macija, Barnabás, aki új fotóval frissíti önéletrajzát a helyszínen.

 

Közel 40 kiállító kínál majd álláslehetőséget és szakmai gyakorlati helyeket a Szegedi Tudományegyetem hallgatóinak. A látogatók ismét találkozhatnak a régió legnagyobb cégeivel, így például a Bonafarm Csoporttal, a Merdeces-Benz kecskeméti gyárának munkatársaival vagy a ContiTech képviselőivel. Az egyetemmel évek óta partnerségben működő vállalatok mellett idén olyan új kiállítók is érkeznek a rendezvényre, mint a Florin Cosmetics és az épülő ELI-ALPS lézeres kutatóközpont. A hallgatók tehát ezúttal is széles kínálatból válogathatnak, az egész nap látható Állásbörze-faliújságon pedig további ajánlatok között kereshetik a számukra megfelelőt.

 

A program már reggel 9 órakor kezdetét veszi az SZTE rektora, Szabó Gábor köszöntőjével, illetve a 2014. évi Alma Mater Díj átadásával. Az elismerést minden évben az SZTE-vel szoros tudományos vagy szakmai kapcsolatot ápoló, a Szegeden végzett hallgatókat kiemelten foglalkoztató vállalat kapja. A cégbemutatók mellett HR-tanácsadók és trénerek segítik egész nap az érdeklődőket az ütőképes pályázati anyagok összeállításában. Aki időközben az önéletrajzában szereplő fotóját is szeretné frissíteni, erre is lehetőséget kap a kísérőprogramok keretében. A próbainterjúkra, személyes kapcsolatépítésre készülő látogatók a Karrier Café és a Relax Sarok lehetőségeit kihasználva kapcsolódhatnak ki a megmérettetés előtt.

 

Idén először az állásbörze kísérőjeként elindul a már végzett hallgatóknak szóló „Alumni óra” esemény, amely 17 órától veszi kezdetét a TIK kiállítási terében. A rendezvény lehetőséget teremt a már végzett, éppen munkahely- vagy pályaváltás előtt állóknak, hogy körülnézzenek az aktuális ajánlatok között, és személyesen is találkozzanak a régió munkaadóival.

 

Az érdeklődők az SZTE Karrier Iroda honlapján tájékozódhatnak a résztvevő cégekről, illetve az állásbörzét kísérő programokról.

 

A részletes program (2014. március 26.):

 

9:00-9:20: Rektori megnyitó, SZTE Alma Mater Díj 2014 átadása

 

9:00-17:00: Tanácsadások:

Egyetemi Életvezetési Tanácsadó Központ: segítünk választ találnod önismereti kérdéseidre, kapcsolataidban felmerülő nehézségek megoldásában is nyújtunk tanácsadást; apró logikai játékokkal várunk egy kis lazításra és tájékozódhatsz a központról, programjainkról és szolgáltatásainkról

SZTE Karrier Iroda – karrier-tanácsadás: útbaigazítás az állásbörzén részt vevő cégek között; egyéni igényeidnek, elképzeléseidnek megfelelő programok, képzések, szakmai partnerek ajánlása, álláskeresési technikák; Karrier Jósda (humoros foglalkozások húzása a bűvös zsákból) és Karrier Kerék

Grafológiai tanácsadás a Dél-alföldi Grafológia Centrum tanácsadóival

 

9:00-17:00: Börze Faliújság: a legfrissebb állásajánlatok, gyakornoki programok egy helyen

 

9:00-16:00: Felkészítő Napok: előadások a TIK kiállítási terében

 

9:00-10:00: A szakmai gyakorlatban rejlő potenciál.

Dr. Csáki Katalin, HR-menedzser, Contitech Rubber Industrial Kft.

 

10:00-11:00: Az önmarketing, szelf promóció művészete.

Lukács Zsolt, fejvadász, Telkes Consulting

 

11:00-12:00: Hogyan készülj az interjúra?

Kovács Tamás, HR-tanácsadó, CVonline

 

12:00-13:00: Mire használható a coaching? Egy HR-pálya íve.

Puskás Krisztina, HR-vezető, IBV Hungaria Kft.

 

13:00-14:00: Mivel jár a vállalkozói lét? Mi kell hozzá, való-e nekem?

Papp András, tréner, startup mentor

 

14:00-15:00: Első lépések a vállalkozói úton: üzleti modell és kreativitás

Papp András, tréner, startup mentor

 

15:00-15:30: Civil világ. Az önkéntességgel járó pozitívumok.

Dombi Boglárka, Tudásklaszter Nonprofit Kft.

15:30-16:30: Hogyan bánj hatékonyan az időddel?

Gulyás Péter, tréner, tanácsadó

 

10:00-16:00: Bemutatkoznak az Állásbörze cégei (III. szem. terem)

13:00-14:00: ELI Attosecond Light Pulse Source

14:00-15:00: CAS Software Kft.

15:00-16:00: Morgan Stanley

 

14:00-17:00: CV- fotózás Pink Petra Photography közreműködésével

 

17:00-18:00: Alumni óra – a már végzett hallgatók az állásbörze kísérőrendezvényén ismerkedhetnek meg a kiállítókkal, álláslehetőségekkel



*

Állásbörze holnap a munkaidő után is – „Alumni óra” volt SZTE-seknek

 

A XIX. SZTE Tavaszi Állásbörze idei újdonsága a kifejezetten a volt SZTE-s hallgatóknak szóló „Alumni óra”. Szerdán (2014. március 26.) Alma Materünk egykori hallgatói délután 17-18 óráig találkozhatnak a kifejezetten őket célzó cégek képviselőivel az SZTE TIK Kiállítási terében, ahol papírstandjainknál felidézzük a korábbi regionális állásbörzék hangulatát.

 

Az SZTE Alma Mater és az SZTE Karrier Iroda 2014. március 26-án 17 órára újra felállítja újrahasznosított papírstandjait a Kiállítási térben, kifejezetten a volt SZTE-sek számára. A nekik szóló „Alumni órában” a helyi, a régióbeli és az ország különböző pontjairól érkező cégek a munkatapasztalattal rendelkező SZTE-s öregdiákokra specializálódnak, őket várják állásajánlataikkal és munkatársaikkal, akik fogadják kérdéseiket, önéletrajzaikat, tájékoztatják őket az aktuális lehetőségekről, a szervezet működéséről.

Az alább felsorolt cégek mellett természetesen az SZTE Alma Mater és az SZTE Karrier Iroda is standdal készül az alumnik számára, ahol a konkrét kérdések megválaszolása mellett az öregdiákokat érintő munkaerő-piaci szolgáltatások ismertetésére is sor kerül.

 

Az „Alumni órán” megjelenő cégek: IB Controll Kft., Trenkwalder Kft., GE Healthcare, Aegon Magyarország Zrt., Ikron Fejlesztő és Szolgáltató Kft., Contitech Rubber Industrial Kft., ELI, OTP Pénzügyi Pont Kft., Corvuso Estate Agency.

SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek