SZTE Info

Bölcsészhallgatók fotókiállítása – Pix Ideas hatodszor

6. alkalommal hirdette meg az SZTE Bölcsészettudományi Kar Angol–Amerikai Intézete a kari fotóversenyt – most tavasszal diákok nevezhettek munkáikkal. A Pix Ideas intézeti fotótárlatot Kiss Attila, az SZTE BTK Angol–Amerikai Intézet Angol Tanszék tanszékvezető egyetemi docense nyitotta meg. A megnyitó után átadták az okleveleket a három díjazottnak és a pályázaton részt vevőknek.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

kiallitas megnyitoKiss Attila megnyitójában elmondta: képeket nézegetni jó, és sokféleképpen lehetséges. Képeket készíteni is nagyszerű dolog, és ennek is számos módja létezik. Képkiállításra menni csodálatos kaland, a kiállítást megnyitni pedig különösen megtisztelő feladat, és nem is mondhatott rá nemet. Szokatlan, asszociációkkal megtűzdelt megnyitójából megtudtuk: a tárlat fotóit nézve szándékosan nem nézte meg a címüket, hanem minden fotót megpróbált egy filmcímmel társítani, és a hallgatóság örömmel hallgatta végig a filmcímekből összeszőtt, hosszú-hosszú mondatot, amely egyik képből a másikon a sokadikig vezette el a résztvevőket.

A kiállításon 25 munkát állítottak ki, ebből hármat az egyik teremben. Természetfotók, portrék, életképek, csendéletek – mind egy-egy vissza nem hozható pillanat lenyomatai.

A fotókat végignézve négy alkotás vált rögtön a kedvencünkké: Mészáros Máté Kontraszt című alkotása, amely egy sakkpartit ábrázol: egy fekete és egy fehér férfi sakkoznak egy parkban, a fekete férfi fehér, a fehér férfi fehér bábukkal. Pozsonyi Rebeka Tél című képe három berozsdásodott, üres hintát ábrázol fekete-fehérben, ez a fotó a rég elvesztett gyermekkort idézte bennünk, és azt a sajgó örömöt, amik azoknak az éveknek az említésekor felsejlik a szívünkben.

Sasvári Ánnabella Kócos kis ördögök voltunk fényképe azért is kedvenc, mert egy szökőkút szélén két kisfiú ül félmeztelenül, lábukat a vízbe lógathatják, mert az edzőcipőjüket levették, és a képen van egy nagyon szép hegyi kerékpár is. Fekete Anna Berlini muzsikus című képe egy raszta utcazenészt ábrázol, első látásra Bob Marley, de természetesen nem ő van a képen.

A zsűri – amelynek elnöke Dusha Béla fotográfus volt – döntése alapján a tárlat első díját Mészáros Máté Kontraszt című képe kapta, második helyezett lett Pozsonyi Rebeka Raining man című munkája, a harmadik pedig Fekete Eszter Exiter című alkotása. Különdíjat vehetett át Horváth László, aki az előző pályázatra nevezett, de azt oktatóknak írták ki, így hallgatóként nem vehették figyelembe a képeit.


Pix_ideas_kiallitas_galeria
Bölcsészhallgatók fotókiállítása – Pix Ideas hatodszor - GALÉRIA


A tárlat a szemeszter végéig tekinthető meg a BTK központi épületében, a III. emeleten. Ezt követően átmenetileg átköltözik majd a Novotel szálló lobbyjába, hogy ősszel visszatérjen egészen a 2015-ös, tavaszi pályázatig. Akkor összevont fotópályázatot írnak ki, a BTK minden hallgatója, oktatója és dolgozója indulhat a fotóversenyen Életünk az egyetemen, illetve Egyéb kategóriában.

A fotókat az SZTE Angol–Amerikai Intézet honlapján lehet megtekinteni hamarosan.

 

SZTEinfo

Fotók: Üllei Kovács László

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

SZTEmagazin

2017. december 06.

kiemelt_Dux_Laszlo

Biológia, kémia és fizika tantárgyból, valamint a Nobel-díjas rektor életéből, munkásságából áll össze évről évre az egyre népszerűbb SZTE Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny kérdéssora. A zsűri elnökével, prof. Dr. Dux László tanszékvezető egyetemi tanárral a Szent-Györgyi-örökségről és a középiskolások versenyéről beszélgettünk.

SZTEtelevízió

2017. szeptember 13.

kiemelt_tanevnyito2017

Olyan jelentős fejlesztések előtt áll az SZTE, amelyekkel nemzetközi rangú kutatóegyetemmé válik – jelentette ki a rektor, igazolta példákkal a kormányt képviselő igazságügyi miniszter. A Szegedi Tudományegyetem 2017-2018-as tanévet nyitó ünnepségéről készült rövid videó itt megtekinthető.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *

  • december 18.
    10:00 - 14:30
    A Paál Zoltán díj átadása. A Katalízis Munkabizottság elnökének megválasztása. Sápi András (SZTE Alkalmazott és Környezeti Kémiai Tanszék) – Tervezett Katalízis: Nano- és in-situ technológiákkal a nagy aktivitás és szelektivitás felé. Havasi Viktor (SZTE Alkalmazott és Környezeti Kémiai Tanszék, PhD munka bemutató) – Ritkaföldfémekkel dópolt stroncium-aluminátok hasznosítása a fotokatalízisben. Ádám Adél (SZTE Szerves Kémiai Tanszék) – Nikkel nanorészecskék előállítása, jellemzése és felhasználása katalizátorként SZTE Alkalmazott és Környezeti Kémiai Tanszék). Varga Gábor (SZTE Szerves Kémiai Tanszék) – Átmenetifém-aminosav komplex-CaAl-réteges kettős hidroxid kompozitok készítése, szerkezetvizsgálatuk és katalitikus alkalmazásaik. Mészáros Rebeka, Ötvös Sándor Balázs, Varga Gábor, Kocsis Marianna, Pálinkó István, Fülöp Ferenc (SZTE Gyógyszerkémiai Intézet) – Hatékony heterogén ezüst katalizátor fejlesztése terminális alkinek közvetlen nitrillé alakításához. Gyulavári Tamás Zsolt (SZTE Alkalmazott és Környezeti Kémiai Tanszék) – Látható fénnyel gerjeszthető titán-dioxidok előállítása és jellemzése. Musza Katalin (SZTE Szerves Kémiai Tanszék) – Cu/Cu2O nanorészecskék szintézise, jellemzése és katalitikus aktivitásuk egy kapcsolási reakcióban. Tungler Antal (MTA Energiatudományi Kutatóközpont) – Gyógyszeripari szennyvizek ártalmatlanítása és hasznosítása.
  • december 19.
    10:00 - 16:47
    Az MTA Elektrokémiai Munkabizottság tudományos ülésének programja: Janáky Csaba (SZTE) – Új eredmények és kutatási irányok a szegedi fotoelektrokémiában. Kormányos Attila (SZTE) – Vezető polimer alapú összetett elektródok fotoelektrokémiája. Samu Gergely Ferenc (SZTE) – Optikailag aktív perovszkit elektródok vizsgálata. Kovács Noémi (ELTE) – Titánötvözetek elektrokémiai stabilitásának vizsgálata kettős potenciodinamikus vezérlést alkalmazó módszerekkel. Szekeres Krisztina Júlia (ELTE) – Vezető polimerfilm elektródok elektrokémiai és morfológiai vizsgálata. Pap Sándor József (MTA Energiakutató) – Réz(II)-peptid komplexek tervezése O2 elektrokatalitikus termeléséhez. Péter László (MTA Wigner) – Cirkónium elektrolitikus hidrogénezése. Tóth Péter Sándor (SZTE) – Grafén és egyéb kétdimenziós nanoszerkezetek (foto)elektrokémiai vizsgálata. Pajkossy Tamás (MTA TTK) – Egyebek. A rendezvény szervezője: SZAB Kémiai Szakbizottság Fizikai Kémiai és Anyagtudományi Munkabizottság.
  • december 19.
    15:00 - 17:00
    SZAB Orvostudományi Szakbizottság Sprottudományi Munkabizottság.
  • *
    december 19.
    17:00 - 18:30
    Mikszáth Kálmántól kezdve Wass Alberten át Oravecz Imréig több író, illetve számos tanulmány tudós szerzője is foglalkozik az amerikai kontinensen diaszpórában élő magyarok helyzetével. Újszászi Ilona újságíró, az SZTE közkapcsolati koordinátora legújabb riportkönyvében családtörténetekkel válaszol a kérdésre: Hogyan lettek ők „amerikai magyarok”? A fotókkal, számokkal, tényekkel illusztrált könyvbemutatón szó esik az amerikai bevándorlási hullámok különbözőségeiről és tanulságairól, ami segítheti a napjainkban Európát érintő migrációs válság értelmezését is.