Bezár

Hírarchívum

Kosárlabda: elmaradt a Szedeák-bravúr

Kosárlabda: elmaradt a Szedeák-bravúr

2014. március 10.
2 perc

Nem sikerült bravúrt végrehajtania Zalaegerszegen a Naturtex-SZTE-Szedeák féfi kosárlabdacsapatának. Ugyan Csorvási Milánék a végjátékig tartották a lépést az esélyesebb hazai csapattal, végül mégis 14 ponttal alulmaradtak.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Az első két negyed során a ZTE Boston és Safford vezérletével pazarul kosárlabdázott, ennek ellenére a Szedeák szívósan tapadt riválisára. Az első félidőben nem mutatkozott számottevő különbség a két együttes között, így végig szoros küzdelmet láthattak azok, akik kilátogattak a zalaegerszegi sportcsarnokba. A nagyszünetben ötpontos zalai előnyt mutatott az eredményjelző tábla (42-37).
Fordulás után aztán ráérzett a triplák ízére a hazai együttes, ami a különbség alakulásán is megmutatkozott. Hiába gyűjtögette szorgosan pontjait a szegedi alakulat, a két csapat közti differencia fokozatosan növekedett. Nikola Lazic tanítványainak nem ízlett a hazaiak sok mozgással tarkított, kemény védekezése, jóllehet, még így is lőtávolon belül tudtak maradni az utolsó felvonás elejére (63-54).
Aztán az utolsó felvonásban felkapaszkodott hategységnyi távolságra a vendégcsapat. Úgy tűnt, hogy meg lehet fogni a zalaegerszegieket, de ekkor Vida Máté fegyelmezetlensége miatti technikait kihasználva újból két számjegyűvé nőtt a hazaiak fórja (72-60). Tulajdonképpen a mérkőzés ezen periódusában dőlt el végleg a csata, ugyanis ezt a hátrányt már nem tudta ledolgozni az elsősorban Csorvási Milán és Jerrell Williams ponterős játékára építő Szedeák, amely végül 93-79-es vereséget szenvedett a középszakasz 2. fordulójában.

Férfi kosárlabda NB I középszakasz 2. forduló:

Zalakerámia-ZTE KK – Naturtex-SZTE-Szedeák 93-79 (22-19, 20-18, 21-17, 30-25). Zalaegerszeg, Városi sportcsarnok, 600 néző. Vezette: Kapitány, Boros, Tóth.
ZTE: BOSTON 22/3, Plumb 13/3, GÁSPÁR 13/9, SAFFORD 17, LEKLI 17. Csere: Kertész, Kovács Á. 1, Koma 5, Velkey 5/3, Kerkai. Vezetőedző: Raúl Jiménez.
Szedeák: JEREMINOV 15/9, Levy 13, Horváth Á. 12/3, WILLIAMS 20, CSORVÁSI M. 15. Csere: Csorvási L. 2, Molnár A. 2, Vida, Kiss Zs. Vezetőedző: Nikola Lazic.
Kipontozódott: Koma 37. perc
Kiállítva: Vida 32. perc


Forrás: SZEGEDma.hu
SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek